G. R. Donner szobrászata

Full text search

G. R. Donner szobrászata
Az 1720-as évek végén érkezett Pozsonyba, Esterházy Imre prímás meghívására, Georg Raphael Donner (1693-1741) osztrák szobrász. Ausztriai pályakezdő éveiben csak kevés megbízást kapott – tehetsége Magyarországon, a nagyszabású feladatok elvégzése közben bontakozott ki, jutott olyan magaslatokra, hogy amikor a 30-as évek végén visszahívták Bécsbe, már elismert, ünnepelt szobrász volt. Munkássága nemcsak azért jelentős számunkra, mert remekművekkel gazdagította a magyar szobrászatot, hanem mert figuratípusokat, szobrászi megoldásokat teremtett s tett népszerűvé.
Donner, műveivel közvetlenül, s tanítványainak, követőinek alkotásai révén közvetve a 18. század egészének hazai szobrászatát meghatározta. Itteni működése során legjelentősebb szobrait, domborműveit Pozsonyban, a székesegyház szentélyében és a mellette álló Alamizsnás Szent János-kápolnában alkotta. A szentélyben álló egykori főoltárt (amelyet 1867-ben lebontottak, szétszedtek, s azóta szobrait különböző helyeken őrzik) Szent Márton és a koldus csoportja díszítette, az előtérben két adoráló angyallal (1733). Az ábrázolás témája az az epizód Tours-i Szent Márton életéből, amelyben a katonaszent előtt megjelenik egy koldus, akiben felismeri Krisztust és megosztja vele köpenyét. Az ágaskodó ló és lovasa barokkos, diagonális kompozíciót sejtet, de a két férfialak egymásra irányuló tekintetének "ellen-diagonálisa" s az élére állított rombusz, amelybe a csoport befoglalható, valamint a hangsúlyos középtengely egyensúlyt teremt. Az alakok között alig van hely; a zártság és a mű frontalitása tovább növeli a nyugalmat, az időtlenség érzetét. A heves mozdulat, az ágaskodó ló, s a lábai alatt fekvő figura kapcsolatára építő kompozíció dacára a művön nem küzdelem vagy diadal, hanem szelíd szánalom, összetartozás érződik. Donner többi művén sem az erő, a keménység, az atletikus izomzat tűnik fel, hanem a hajlékony, megnyúlt test, az együttérzés, az imába merülés, az érzelmek áradása.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi