J. A. Krauss és a rokokó plasztika
J. A. Krauss és a rokokó plasztika
A 18. század második felében a rokokó stílusjegyek is megjelennek a magyar szobrászatban. Az irányzat legjelentősebb mestere Johan Anton Krauss, aki 1764-66-ban Jászón, a premontrei templom, 1769-70-ben az egri jezsuita templom belső szobrászati díszét készítette, mindenekelőtt a főoltárt. Jászón hatalmas, életnagyságon felüli stukkó szobrok kísérik a fő- és a mellékoltárt, s rokokó szobrászatunk legkiválóbb együttesét alkotják. A figurákat (a premontreiek egykori püspökeinek és példamutatónak tekintett szenteknek a szobrait) bonyolult mozgás hatja át: a test, a fej egymáshoz képest elfordul, a ruházat örvénylő mozgásban van, amely nincs összefüggésben a mozdulat dinamikájával. A kezek merészen kinyúlnak, felbontják a körvonalat. Elegáns, kecses a mozgás, noha a mozgásirányok ellentétei erősek. A nyugtalanul redőzött ruházattal szemben a fejek nyugalmat, szelídséget tükröznek, az arcok valósághűsége szembetűnő. A sokalakos egri főoltár (Borgia Ferenc hódolata az oltári szentség előtt) az ellenreformáció legfőbb tanítását foglalja össze, a tridenti zsinat döntései értelmében.
