A keresztény művészet kezdetei
A keresztény művészet kezdetei
A Géza nagyfejedelem (972-997) és Szent István (997-1038) uralkodása idején megalapozott keresztény, feudális állam művészetét inkább írott adatokból, mint fennmaradt, ép emlékekből ismerjük. Az esztergomi várhegy ormán már Géza fejedelem lakótornyot építtetett, és az ő idejében emelhették Székesfehérvárott azt a karéjos alaprajzú centrális építményt – valószínűleg keresztelőkápolnát -, amelynek falmaradványai nemrég kerültek elő. Az első nyugatról érkezett térítőpapok alapíthatták az esztergomi várban Szent István vértanú templomát is.
Szent István korának művészeti igényességéről, az udvari művészet arculatáról leginkább a széles látókörű uralkodó és felesége személyes adományai tanúskodnak. Az egyik egy aranyszálakkal hímzett selyem miseruha, amelyet felirata szerint István király és Gizella királyné 1031-ben adományozott a székesfehérvári prépostsági templomnak. Az európai textilművészet e kiemelkedő remekművét még a középkor folyamán palásttá alakítva a magyar királyok koronázási jelvényei közé helyezték. A hosszú, himnikus feliratsorokkal kísért képek a Krisztust és a Szűzanyát körülvevő mennyei karokat, a prófétákat, apostolokat, mártírokat, köztük magukat az adományozókat ábrázolják a korabeli délnémet művészeti központok stílusában. A karoling művészeti örökség vállalása ellemzi azt az aranykeresztet is, amelyet Gizella királyné 1006-ban elhunyt anyja regensburgi sírjára készíttetett (München, Schatzkammer der Residenz). A Gizella-kereszthez hasonlóan Ottó-kori mintaképek hatása tükröződik egy Újszászon talált arany Krisztus-korpuszon is (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum).
Tihany, altemplom (épült 1055 után)
A 11. század elején alapított egyházi központok első épületei nem maradtak ránk. A bazilikális elrendezésű székesfehérvári prépostsági templomnak csak alapfaltöredékeit ismerjük. Hasonlóképpen régészeti adatok szólnak a hangsúlyos nyugati előépítménnyel (Westwerk) megtoldott első kalocsai székesegyházról is. A frissen alapított épületek többségét bizonyosan csak István király utódai idején fejezték be.
A 11. századból Veszprémben, Esztergomban, Tihanyban, Szekszárdon, Pilisszentkereszten, Feldebrőn és más helyeken fennmaradt palmettadíszes és szalagfonatos építészeti tagozatok azt tanúsítják hogy az első építőmesterek leginkább Észak-Itáliából és a bizánci birodalom területéről érkezhettek Magyarországra. Az építészeti emlékek közül kiemelkednek a Szent István által 1019-ben alapított zalavári bencés apátság márvány faragványai (Keszthely, Múzeum), az I. Béla idején épült szekszárdi apátság kőfaragványai, az 1055-ben alapított tihanyi monostor altemploma és a feldebrői templomnak talán Aba Sámuel által építtetett, öthajós kötegpilléres altemploma, amely bizánci mintára tervezett, többször átépített, centrális elrendezésű, kupolás templom alaprajzához igazodik.
A zalavári szalagfonatos kőlapok stílusához hasonló, bizantinizáló modorban faragtak újjá Székesfehérváron egy régi, domborműves római sírládát, amelyet Szent István szarkofágjaként ismerünk. Az átalakítást végző kőfaragó igyekezett minden zavaró részletet átformálni és eltüntetni, így a sarkoknál fülkében álló Attis-figurákból szimbolikus gesztussal hajladozó fákat faragott.
A 11. század elején Magyarországon egy-két emberöltő alatt lezajlott fordulat a művészetben ugyanolyan mélyreható változást eredményezett, mint a vallásban, a kultúrában és a politikában.
Részlet a bezdédi tarsolylemezről (10. század)
T. I.
