Átalakult kőzetek az Alpok keleti csücskén
Átalakult kőzetek az Alpok keleti csücskén
A szűkebb értelemben vett Alpokalja földtani felépítése a Keleti-Alpokéval tart rokonságot. Az 500 méternél nem sokkal magasabb Soproni-hegység és tágabb környéke elsősorban idős, a variszkuszi hegységképződéskor üledékes kőzetekből átalakult csillámpalából áll. Az Alpok kialakulásának vége felé – a krétától az óharmadidőszakig – e kőzettípus egy része gneisszé tovább alakult, s a nagy nyomóerők, takaróképződések következtében – az elmozdulások pályasíkjai mentén levelesen széthulló, fehér színű leukofillit is keletkezett. Az érdekes kőzetek alaposabb megismerése – sajátos módon – a peremi területek harmadidőszaki süllyedésének köszönhető. Az ekkor kialakult lápok eltemetődött növényi maradványaiból ugyanis (persze még délebbi szélességeken) idővel barnakőszén képződött – a széntelepeket Brennbergbányán, az ország első bányájában már 1759-ben, Mária Terézia idejében elkezdték fejteni.
Más eredetű s korú a szintén főleg átalakult kőzetekből felépült, erősen gyűrt-pikkelyes szerkezetű Kőszegi-hegység és Vas-hegy (előbbiben emelkedik a Dunántúl legmagasabb pontja, a 882 méteres Írottkő). Felszínen és mélyben lévő fillitjeik, paláik, szerpentinjeik az Alpok ún. pennini ablakainak egyikébe, a Kőszeg-Rohonci-ablakba tartoznak – azaz nem mások, mint a középidő végére összezárult (alábukott) Tethys-óceán egyik részmedencéjének, a Pennini-óceán kérgének a maradványai. Hogy átalakulásuk (idősebb kőzetekből) csak az alpi hegységképző erők hatására történt, arra egyebek közt a híres, Kőszegtől délre építőkőnek fejtett, palába zárt cáki konglomerátum szolgál bizonyítékkal: az eredetileg lerakódott üledékes kőzetanyag ősmaradványai középideiek, a kőzet átalakulása tehát ennél korábban nem mehetett végbe. A Kőszegi-hegység palás kőzetei kis mennyiségű réz-, vas- és egyéb ritka érceket rejtenek. Ezeket már őseink is ismerték: a Szent Vid-hegy bronz- és vaskori településének lakói – egyedülálló módon – a rézércet antimonnal ötvözték.
