Katasztrofális környezeti hatások a vízlépcső térségében
Katasztrofális környezeti hatások a vízlépcső térségében
A Dunakiliti tározó és környéke űrfelvételen
A síkvidéki tározók, vízlépcsők hatásaira először igazán az akkor már jó egy évtizedes Duna-mozgalmak hívták fel a figyelmet – mindenekelőtt 1988-ban, a Duna Kör szervezte konferenciájukon. Előadások hangzottak el Kína, India, Brazília nagy gátjairól, a Rajna-szabályozás ökológiai hatásairól, de az ausztriai vízlépcsők okozta ivóvízproblémákról is. Hasonlóképpen – magyar és szlovák környezetvédők: amatőrök és tudósok munkája nyomán – a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer környezeti hatásait is körvonalazni lehetett. Nem beszélve a határ mindkét oldalán élő lakosságot ért csapásokról, s nem részletezve például a geológiai kockázatokat – az altalaj építésre való alkalmatlanságát vagy a földrengésveszélyt -, nézzük most, melyek tekinthetők a vízlépcsőrendszer okozhatta legsúlyosabb környezeti kockázatoknak!
Az utóbb szerencsére elhagyott nagymarosi vízlépcső mögött a felduzzasztott víz nemcsak hogy elöntött volna megannyi dunai szigetet (Esztergomban ráadásul a feltáratlan, római és Árpád-kori leletekkel együtt), hanem az ivóvízkincsre is súlyos hatással lett volna. Az erősen szennyezett szlovákiai folyók (Vág, Ipoly stb.) és a Rába visszaduzzasztásával, valamint a bakonyi-gerecsei folyók vizének ülepítésével ugyanis a Duna kavicshordalékában, illetve a mészkőhegységeink karsztjában rejlő édesvíz súlyosan elszennyeződött volna.
Az ivóvízkincs veszélybe kerülése a dunakiliti tározónak is – sajnos mindmáig és egyre fenyegetőbb – velejárója. Magyarország ivóvize több mint kétötödét (de Szlovákia is nagy részét) abból a kavicshordalékból nyeri, amelyet a Duna évezredek alatt lerakott; a folyó vize a meder természetes szűrőjén át szivárog a mélybe, hogy azután a part menti, ún. parti szűrésű kutakkal a felszínre hozhassuk. A dunakiliti tározó – a szennyezett iszap leülepedésével – teljesen tönkreteheti e természetes rendszert; a megálló vízben üledékfelhalmozódás és eutrofizálódás lép fel, és az algák szerves anyagának lebontása főként a magyar folyószakaszt terhelheti. De a tározónak és a víz elterelésének más katasztrofális hatásai is lehetnek. A duzzasztott térségben emelkedik, a vizétől megfosztott Öreg-Duna környékén viszont drámaian csökken a talajvízszint (a Felső-Rajnán például félméteres talajvízsüllyedés 50%-kal csökkentette a földek termőképességét). Ám a talajvízszint süllyedése nemcsak a Sziget- és Csallóköz mezőgazdaságára hat, hanem a víz évszakos mozgásához igazodó állat- és növénytársulásokra, az ártéri erdőkre is. Riasztó és kétségbeejtő jeleit láthattuk mindennek 1992 őszén-telén, az egyoldalú szlovák Duna-elterelés után, amikor a víz már a kutakban is egyre jobban elapadt.
