Karbon. Az óriás fák kora
Karbon. Az óriás fák kora
A karbon (350-285 millió év) első felében, nedves, párás klímában olyan lehetett Földünk, mint egyetlen hatalmas trópus. Az éghajlat igen kedvezett a nagy levelű, buja növényzetnek, a hatalmas lombozatú óriás fák kialakulásának, a sűrű, többszintű, liángazdag és mohadús erdők uralkodásának. A nyíltvizű mocsaras lapályok mélyebb részein az iszapba gyökereztek a hatalmas (50-60 m) őszsurló erdők. Ma élő közeli rokonaik a zsurlók, alig kétarasznyi, lágyszárú növények. Körülöttük inkább iszap, mint vizes zónában nőttek az óriás pikkely- és pecsétfa erdők, üstökös páfrányfák, nagy termetű előnyitvatermők. A fák törzsére éklevelű zsurlók és magvaspáfrányok kúsztak, az erdő alján páfrányok, csipkeharasztok, mohapárnák nőttek.
A vizes területektől teljesen elszakadva csak a fejlettebb szállítószövettel és maggal rendelkező nyitvatermő ősfák tudtak erdőket alkotni.
A karbon növényzete kőszén formájában maradt ránk, s ez a roppant mennyiségű szerves anyag is bizonyítéka annak, hogy az akkoriban élt növényzet csakis olyan buja, nedves, trópusi vegetáció terméke lehetett, amihez hasonlítható ma már a trópusokon sem él. Ez a dús növényzet olyan nagy mennyiségű oxigént szabadított fel, hogy a légkör oxigéntartalma akkoriban már biztosan elérte, talán túl is haladta a maiét. A kiegyenlített, trópusi éghajlat tanúi a fává nőtt páfrányok, az óriás rovarok és az évszakosságot jelző évgyűrűk hiánya a fatörzseken.
