Perm és a földtörténeti középidő

Full text search

Perm és a földtörténeti középidő
Már a karbon vége felé kezd romlani az éghajlat, és a permben már olyan száraz és meleg, hogy a buja trópusi növényzet lassan megfogyatkozott, majd (kivéve néhány jól alkalmazkodó, a szárazságtűréshez alakult fajt, főleg magvaspáfrányt, amilyen a nyelvpáfrány) eltűnt.
A karbonban a roppant tömegű trópusi növényzet, feltehetően a földkéreg gyakori mozgása és a tengerek kiterjedése miatt bekövetkezett ismétlődő elárasztás következtében a nagy, mocsaras medencék üledékébe süllyedt, és a forró klíma hatására nagy nyomáson elszenesedett. Így keletkezett az ismételten feltöltődő lagúnák folyton megújuló, gazdag mocsári növényzetéből, a harasztok és a nyitvatermők hatalmas ősfáiból Földünk kőszénkészletének mintegy a fele, az emberiség egyik legfontosabb energiakészlete.
A permben már nem volt kőszénképződés, az óriás fák már a karbon végén a perm elején hanyatlásnak indultak. Először a pikkelyfa, majd a pecsétfafélék, s végül az óriás zsurlófák tűntek el. Az utolsó magvaspáfrányok a mezozoikum vége felé haltak ki. Ugyanakkor a karbon közepén megjelent fenyők a permben bontakoztak ki. A mezozoikum vége felé (triász, jura) olyan száraz, sivatagos lett a klíma, hogy csak gyér oázisszerű növényzet alakult ki cikászokkal, bennetiteszekkel, páfrányfenyőkkel. A páfrányfenyő az első lombhullató fatermetű nyitvatermő növény.
A földtörténeti középidő végén, a kréta időszak kezdetén történt a növényvilág fejlődéstörténetének utolsó nagy lépése, a zárvatermő virágos növények kialakulása.
A zárvatermők minden bizonnyal a nyitvatermőkből fejlődtek ki, legvalószínűbben a magvaspáfrányokból, de erre bizonyíték nincs.
Először a zárvatermő kétszikű fás növények alakultak ki, mint pl. a magnóliák, majd a lágyszárú kétszikűek, mint pl. a tündérrózsák és belőlük fejlődtek ki az egyszikűek, pl. a liliomok, a füvek. Az egyszikűek mind lágyszárú növények. Valódi fák nincsenek közöttük, csak fatermetű növények, mint pl. a pálma vagy a banán.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi