Kisebbségi irodalom a "szocialista" országokban
Kisebbségi irodalom a "szocialista" országokban
A második világháború után mindenütt újra kellett indulni. S újra a "semmi talajáról".
Egy időben azonban mégis ébredt a remény: a kisebbségi irodalmak – a meghirdetett demokratizmus jegyében – hátha zavartalanabbul bontakozhatnak, mint a két világháború között. Legelőbb Romániában, majd Jugoszláviában és Csehszlovákiában mutatkoztak biztatóbb jelek. Az irodalmi élet intézményei lassan kiépültek, folyóiratok indultak, könyvkiadók kezdték meg működésüket. A tehetségek rajokban jelentkeztek; az egyetemes magyar irodalommal s a világirodalommal való lépéstartás igényével. Eredmények is születtek: a csehszlovákiai magyar irodalomban a regény, a vajdaságiban az esszé, az erdélyiben a líra, a próza és a dráma is érdemes magaslatokra érkezett. Ez a fejlődés azonban korlátozott volt; diktatórikus keretek, többségi nacionalizmusok és téves elméletek által behatárolt. S újra meg újra elakadt, különösen Romániában és Jugoszláviában. Az utóbbi évtizedekben szinte egész nemzedékek szóródtak szét, írók tűntek el, mielőtt magukat igazán felmutathatták volna.
1989, a diktatúrák bukása adott újabb reménységet: hátha szabadabbá, könnyebbé válik végre a kisebbségi magyar irodalmak útja is. Nem így történt. A régi diktatúrák megbuktak, a cenzúra eltűnt, a többségi nacionalizmusok azonban több helyt és több vonatkozásban újra támadtak, sőt felerősödtek. Az irodalom korábban kialakult intézményei inognak, a folyóiratok egy része megszűnt, a könyvkiadás és terjesztés ellehetetlenült, a kisebbség számos írója szülőföldje elhagyására kényszerült. Az otthon maradókra az eddiginél is erősebb frontszolgálat vár.
