A nyugati magyar irodalom
A nyugati magyar irodalom
A földrajzi helyzetre utaló elnevezéssel többnyire az 1950-es évek végétől találkozunk, azoknak az íróknak a megkülönböztetésére, akik a történelmi körülmények nyomása miatt rajokban követték egymást nyugat felé.
Márai Sándor: Halotti beszéd (Részlet) "Látjátok, feleim, szem'tekkel, mik vagyunk. / Por és hamu vagyunk. / Emlékeink szétesnek, mint régi szövetek. / Össze tudod még rakni a Margit-szigetet?... / Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat / A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat. Nyelvünk is foszlik, szakadoz és drága szavak / Elporlanak, elszáradunk a szájpadlat alatt..." Posillipo, 1950
Az első nagyobb kivándorlási hullám 1849 után tetőzött, a második a századfordulón, amikor különösképpen a rendkívül rossz helyzetben élő parasztság és munkásság köréből távoztak tömegesen. Meglehetősen sokan keresték boldogulásukat nyugaton az első világháború során, majd az azt követő forradalmak idején a bizonytalan helyzet, illetve a retorzióktól való félelmük miatt is.
