Alkotók és művek 1945 után

Full text search

Alkotók és művek 1945 után
A második világháború befejezése után új korszak kezdődött az erdélyi magyar irodalom életében is. A békeszerződés értelmében Észak-Erdély ismét Romániához került, s a demokratikus átalakulást ígérő Romániában kezdetben a magyar írás előtt is kedvező lehetőségek nyíltak. Új folyóiratok, színházak születtek, egy ideig még egyeteme is volt az erdélyi magyarságnak. Az idő azonban igen változatosnak bizonyult; bővebb esztendők váltakoztak a hét szűk esztendőkkel, a remények a csalatkozásokkal.
A második világháború utáni Erdély ismételten a tehetségek termőföldjének bizonyult. Szinte egyszerre indult Sütő András és Kányádi Sándor, Bajor Andor és Székely János, Deák Tamás és Fodor Sándor, Szabó Gyula és Páskándi Géza. Sütő András (1927-), Móricz, Tamási és Asztalos István örökségére építve teremtette meg fényekben csillogó elbeszéléseit, Bajor Andor (1927-1991) a novella olyan változatát formálta meg, amelyben az ember ábrázolása a humoreszk eszközeivel ötvöződik, Szabó Gyula (1930-) balladásan komor, kísértetiesen reális novella-remekléseiben idő- és képzetsíkokat vált, összecsomósodott érzéseket villant (Mátyuska macskája).
A hatvanas évek végétől a valóság feltárása, a felismert igazság kimondása lett egyre inkább Erdély íróinak a legfőbb törekvése. Ezért is lépett át Sütő András csillogó novelláinak világából a regénybe (Anyám könnyű álmot ígér, 1970), az esszébe (Rigó és apostol, 1970, Istenek és falovacskák, 1973), az esszé-regénybe (Engedjétek hozzám jönni a szavakat, 1977), és a drámában (Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1974, Csillag a máglyán, 1975, Káin és Ábel, 1977, Szuzai menyegző, 1980, Ádvent a Hargitán, 1985, Álom-kommandó, 1987), s emelte szülőföldje mindennapjainak létkérdéseit történelmi-filozófiai szintre.
A hangsúlyosan kísérletező, eltökélten modern törekvések legjobbjai sem mondanak le a valóság, az igazság kimondásának eme szándékáról. A bizarr, különös, groteszk iránt annyira fogékony Bálint Tibor (1932-) is a legvéresebb történelmi-politikai aktualitások panaszfalaihoz" érkezett, rendkívüli erővel és elszántsággal mutatja fel a közelmúlt emberi és nemzetiségi tragédiáit (Zokogó majom, 1969, Zarándoklás a panaszfalhoz, 1978). Balladás-látomásos stílusával, modern példázataival, érzékeny lélektani elemzéseivel Szilágyi István is (1937-) megújította a regény műfaját (Kő hull apadó kútba, 1975).
Az újabb romániai magyar költészetben is meghatározó a hagyomány és a modernség ölelkezése. Kányádi Sándor (1929 ) is a hagyomány felől indult; lírája intellektuális feszültséggel telt. Az ő szorító gondja is, miként Sütő Andrásé, a magyarság helye a jelenben, helye a világ népei között. Válogatott versei – Fekete-piros versek – 1979-ben Magyarországon jelentek meg. A Nyugat költői örökségéhez kapcsolódó Székely János (1929-1982) prózájában (Nyugati hadtest, 1978) a valóság ábrázolását és lírai-intellektuális értelmezését adta, drámáiban (Caligula helytartója, 1972, Képes Krónika, 1979) pedig a keresztény-európai kultúra gondolati analízisét végezte el.
Elérték az újabb romániai magyar lírát azok az elképzelések is, amelyek szerint a korszerű költői szövegnek nem célja, hogy bármit is közöljön a valóságról. Vannak ennek is hívei. De miként a prózában, a versben is igazolódott: a kozmikusság, az izmusos kép- és gondolatkapcsolás akár segíthet is a kor problémáinak kifejezésében. Lászlóffy Aladár (1937-) és Szilágyi Domokos (1938-1976) az igazoló példa. Szilágyi nagy kísérletező volt, az Áprily, Dsida, Bartalis nevével jelzett erdélyi lírát az elioti kísérlettel oltotta be, új poétikát teremtett (Kényszerleszállás, 1978).
Szilágyi Domokost a Forrás első nemzedéke költőjeként tartják számon, s ehhez a nemzedékhez kapcsolják a romániai magyar irodalomban a modernség irányába való áttörést. A nemzedék indulását Veress Zoltán Menetirány című könyvének megjelenésétől – 1961-től – számítják. A Forrás második nemzedékéből Király László (1943 ) fogta harmóniába a népi és urbánus, a szűkebb táj és a nagyvilág örökségét. Farkas Árpád (1944-) is a népiség és modernség mitikus villanású egységét teremtette meg.
A 70-es évek derekától induló III. Forrás-nemzedéknek Szőcs Géza (1954-) és Markó Béla (1955- ) a legjelentősebb költője. Az 1983-ban jelentkező Kovács András Ferencet már a IV. Forrás-nemzedék tagjaként tartják számon.

Tamási Áront végakarata szerint erdélyi szülőfalujában, Farkaslakán temették el. A nyughellyel átellenben áll Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor alkotása, a kilenctonnás trachitba faragott emlékmű
Cz. M.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi