Csehszlovákiai magyar irodalom a két háború között
Csehszlovákiai magyar irodalom a két háború között
A nagy változás kezdetén azonban inkább csak regionális írók éltek ezen a tájon (Sziklay Ferenc, Rácz Pál, Jankovich Marcell), s átmenetileg idehúzódó emigránsok (Barta Lajos, Gömöry Jenő). Az irodalomteremtés nagy feladata leginkább azokra a 20 esztendős fiatalokra várt, akik a lövészárokból kerültek haza. A háború poklából ők a testvér-ember vágyát hozták magukkal, az Ember az embertelenségben erkölcsi parancsát. Már az első szlovenszkói költő, Mécs László (1895-1978) a testvér-emberre figyelt. Ez a testvériségvágy szólalt meg Földes Sándor (1895-1968) expresszionista sikolyaiban, Fábry Zoltán (1897-1970) hitvalló cikkeiben, s ez a testvériség érzés táplálta Győry Dezső (1900-1972) Kisebbségi Géniuszát (1925) és a Zengő Dunatáj (1938) álmát is. Úgy érezték, Magyarországból kiesve is Európa lehet a hazájuk. Volt idő, mikor abban reménykedtek, hátha a csehszlovákiai magyar szellemiség lesz az az archimedesi pont, amelyből kiforgathatják sarkaiból a tespedt magyar életet.
Illúzió volt ez a hit, de voltak hozzá biztatójelek. A húszas évek derekától már sorra jelentkeztek a fiatal tehetségek, többek között Balogh Edgár, Dobossy László, Jócsik Lajos, Peéry Dezső, Szalatnai Rezső, Morvay Gyula és Sellyei József; esszéisták, kritikusok, szociológusok, publicisták és szépírók. Az "Újarcú magyarok" – ahogy Győry Dezső versben köszöntötte őket. Az 1928-ban alakult Sarló-mozgalom fiataljai, ahogy a történelem emlékezik róluk. A sarlósok demokratikus, Duna-táji eszméi Magyarország, Románia és Jugoszlávia magyar fiataljainak is ösztönzéseket adtak.
Önmagukat azonban nem tudták kiteljesíteni. A harmincas évek derekára a Sarló már széthullóban volt, Csehszlovákia új határainak megvonásával a sarlósok nagy része Magyarországra került. Akik Szlovákiában maradtak – így Fábry Zoltán, Peéry Dezső és Szalatnai Rezső -, ha szólhattak, változatlanul a vox humana jegyében fogalmaztak. Ezek az évek (1938-44) "a próbáltatás és igazoltság", "a hűség és kitartás" évei voltak, ahogy Fábry Zoltán mondta. Az akkor született írások történelmi okmányok a magyar kisebbség helytállásáról.
