Barokk irodalmunk kezdetei
Barokk irodalmunk kezdetei
A katolikus megújulás Magyarországra Rómából (a vallási központból) és Bécsből (a politikai központból, az akkori magyar királyok székhelyéről) érkezett el. A 17. század eleji magyar arisztokráciában élt a megújult ideológia támogatásának igénye, ez teszi érthetővé az ország északi és nyugati területein bekövetkezett gyors rekatolizációs folyamatot. A magyarországi katolikus megújulás nem csupán egy személy, Pázmány Péter tevékenységének eredményeként valósult meg, hanem az új szellemiség jegyében működő munkatársainak közreműködésével. Tevékenységük a reformáció által már sikerrel alkalmazott módszereken alapult, nagyrészt a mindössze fél évszázados, de világszerte tevékenykedő jezsuita rend támogatásával. Elkészült az első teljes katolikus magyar biblia (Káldi György fordítása, Bécs, 1626, nemzeti nyelvű ájtatossági művek jelentek meg, elterjedt a katolikus szellemiségű magyarországi nyomdászat, a magyar nyelvű katolikus prédikációk, a politikai és hitviták magyarul és latinul a protestánsok ellen; létrehoztak egyházi intézményeket (pl. a bécsi Pazmaneum 1623-ban), s megalakult a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem elődje (Nagyszombat, 1635) jezsuita rektorral és tanárokkal.
Maga Pázmány Péter (1570-1637) nem erőszakkal, hanem türelemmel, a megfelelő alkalom kivárásával és a személyes ráhatás eszközével végezte munkáját. Így tudott kiépíteni szoros diplomáciai kapcsolatot a kálvinista erdélyi fejedelmekkel, Bethlen Gáborral és I. Rákóczi Györggyel. Pázmány nem követte szolgai módon a Habsburg politikát, hanem közvetített a király és az erdélyi fejedelmek között. A szellemi ellenreformáció harcosa volt, aki írásművészetével, egyházi alapításaival (kb. egymillió akkori forint értékben) és térítésekkel (mintegy 30 főrangú család) ért el eredményt.
A hitviták kora áthúzódott a 17. század második felére, az erőszakos protestánsüldözések időszakára is. A hitvitákban új érvek ekkor már nem születtek, helyettük durva személyeskedés jelent meg.
Az első katolikus barokk költő a Nyugat-Magyarországon élt Nyéki Vörös Mátyás (1575-1654) volt, aki sikerrel elevenített fel középkori műfajokat és témákat. A magyar költészet maradandó értékei közé tartoznak az örökkévalóságról írt versei s hosszú terjedelmű haláltánc-költeményei, a négy utolsó dologról (halál, ítélet, pokol, mennyország) szóló Tintinnabulum (Csengettyű, Pozsony, 1636) valamint a test és lélek egymást vádoló párbeszédét tartalmazó Dialogus (Prága, 1623).
