Kolduló rendek

Full text search

Kolduló rendek
A rendalapítók, Szent Domokos és Szent Ferenc az 1210-es években olyan szerzetesi közösségeket hívtak életre, amelyek tagjai teljes szegénységben, a nép között, azok prédikátoraiként és lelki vezetőiként képviselik a keresztény eszméket, egyben pedig – főként a dominikánusok – a legmagasabb fokon művelik koruk tudományát. Még az alapító életében, 1221-ben Székesfehérvárott Paulus Hungarus, korábban a bolognai egyetem ünnepelt tanára alapította az első dominikánus rendházat. Hamarosan már a magyar rendtagok indultak a kunok térítésére, majd 1235-ben Julianus és társai elindultak Magna Hungaria felkutatására.
Az elkövetkező évtizedekben házaik száma 40 fölé emelkedett, közötte több női kolostorral, amelyek legnevezetesebbike, a Nyulak szigetén lévő adott otthont Szent Margitnak. A rendtagok itthon főleg a missziós munkával foglalkoztak – Moldva és a Balkán irányába -, de studium generáléjuk egyike volt a korszak legmagasabb képzést adó hazai iskoláinak. Mohács a rend hazai pusztulását hozta, a 17. századi újjáéledés után pedig csak néhány ház támadt életre, A tudománynak, a prédikálásnak és a lelkipásztorkodásnak elkötelezett hazai dominikánus közösség csak akkor talált igazán magára, amikor 1903-ban Budapesten megtelepedett.
A ferencesek is megjelentek az 1220-as években, Mohács előtt pedig már 115 kolostorban éltek, ahonnan a szegény nép papjaiként járták az országot. A szellemiek területén Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát prédikációs könyvei, a történelemben Kapisztrán Szent János és Dózsa papjai mutatják jelenlétüket, a török hódoltság idején pedig ők voltak a "barátok", akik életben tartották a keresztény hitet. A reformáció idején sokan az új hithez pártoltak, időközben pedig a minoriták és a kapucinusok váltak külön a rend főágától. A többszöri reformoknak köszönhetően helyzetük a 18. században rendeződött: egyre több helyen vállalták iskolák vezetését, kegyhelyek és búcsújáróhelyek gondozását – olyanokét, mint Andocs vagy Csíksomlyó -, és rendházaik aktívan kapcsolódtak be a lelkivezetői és lelkipásztori munkába.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi