A költő

Full text search

A költő
A budapesti és a párizsi évek ifjú pályakezdőjére hatottak az avantgárd irányok: az aktivizmus, az expresszionizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus; sőt ez utóbbi születését és formálódását közvetlen baráti közelségből élhette át, de mint utólag ő maga is megállapította, nem volt igazán avantgárd alkat, így a gyors váltás, amely hazatérése után bekövetkezett, nemcsak az induló újrealista-újnépies hullámmal függött össze, hanem egyéni sajátosságokkal is, s mindezt erősítette a felnőtt nosztalgikus emlékeinek szembesítése a hazai valósággal. Véglegesen ez formálta realista és elkötelezett íróvá.
Első kötete, a Nehéz föld (1928) már a Nyugat kiadásában jelent meg, s hamarosan nemzedékének egyik vezető költőjévé vált. A Három öreg (1931) c. elbeszélő költeményt maga Babits Mihály méltatta: „A nép versével a nép lelkéből jön be valami az irodalomba: nagyobb egyszerűség, nagyobb tisztaság, a százados szelíd szegénység szelleme. Ennek a szellemnek a költője Illyés, aki tud a népé lenni, anélkül, hogy a kultúrát megtagadná, és a kultúráé, anélkül, hogy a népet.” Népi, tárgyias és realisztikus költészete fokozatosan bontakozott ki, s olyan költemények után, mint a Látod, hogy gőzölög..., A ház végén ülök..., az Elégia, a Magyarok jut el a Rend a romokban (1937) c. kötet összegzéséig, olyan versekkel, mint az Egy barackfára, Az árokparton, a Dózsa György beszéde a Ceglédi piacon, az Ozorai példa, a Nem menekülhetsz, A kacsalábon forgó vár. A versek sora elszántan várja, jövendöli a változások szükségességét, a józan észnek ugyanakkor a változatlanságot kell tapasztalnia. Romok között kell élni, egy rossz rendben, s a jobbat csupán az irodalom képes felmutatni, de ez kevés. Így egyre nagyobb lesz a szkepszis: nincsen erő, se vezérek, se tömegek nem termettek meghallani az idő szavát. Marad az eszmék virtuális birodalma, a Haza, a magasban (1938): „Már meg is osztom; ha elmondom, / milyen e biztos, titkos otthon. / Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, / köréd varázskör teremtődik. // Ha új tatárhad, ha kufárhad / özönli el e tiszta tájat, / ha útaink megcsavarodnak, / mint giliszta, ha rátapodnak: // te mondd magadban, behunyt szemmel, / csak mondd a szókat, miktől egyszer / futó homokok, népek, házak / Magyarországgá összeálltak.”
A szellemiséget őrizve 1945 elején nagyszabású számvetés-versben nézett szembe a múlttal és a változásokat hozó jelen feladataival, erőteljes nemzeti önkritikát fogalmazva meg: Nem volt elég a haza megőrzéséhez és felemeléséhez, amit eddig tettünk. A pozitív társadalmi változások fölötti örömét megőrizve is egyre komorabbá vált, s egy évtizeden keresztül, az 1956-os Kézfogásokig nem adott ki új verses kötetet. Az 1956-os forradalomig kéziratban maradt az ötvenes évek lényegét legpontosabban kifejező művek egyike is, az Egy mondat a zsarnokságról, amelynek aztán újabb hosszú évekre kellett tilalmassá válnia. (Magyarországon csak 1983-ban jelent meg ismét). Megjelenhetett viszont a Bartók (1955), amely egyrészt szókimondóan aktuális módon, ugyanakkor általános érvénnyel ítél el minden antidemokratikus, az igazságelvet félresöprő társadalmi berendezkedést, másrészt egyértelmű ars poeticát hirdet: minden művésznek kötelessége, hogy a kizökkent idő visszaigazításáért küzdjön.
Illyés Gyula költészetére mindvégig a tárgyiasság a jellemző. A harmincas években kidolgozott epikus jellegű leírás és részletező meditáció azonban mindinkább átalakult az ötvenes években, a korábbiak helyét fokozatosan egy mozgalmasabb, kihagyásosabb, vibrálóbb szerkezetű verstípus foglalja el. Ezáltal a versek gondolati anyaga gazdagabbá, több dimenziót kibontóvá vált. Közvetlenebbül érvényesülhettek a hajdani avantgárd tapasztalat Illyés számára is kamatoztatható poétikai eljárásai, s ezzel a tárgyias líra az ötvenes-hatvanas években – a kor lírai megújulásaival párhuzamosan – radikálisan megújíthatta önmagát, elsősorban éppen Illyés és Vas István révén. Az újfajta formanyelv a Dőlt vitorla (1965) és a Fekete-fehér (1968) c. kötetekben vált általánossá. E jelentős kötetek – és a többiek – azt is egyértelműen megmutatták, hogy Illyés nem egyoldalúan csak a társadalom kérdéseivel, gondjaival foglalkozott, hanem minden emberi témával, a szerelemmel, a természettel, a halállal is, miként ezt többek között a Testvérek, a Szekszárd felé, a Kháron ladikja, a Csititó, a Mert szemben ülsz velem..., a Félelmetes és varázslatos tanúsítja.
A Koszorú (1970) az életmű egyik csúcsa: himnusz ez is „ A magyar nép zivataros századaiból” és zivataros jelenéből. Himnusz az anyanyelvhez és azokhoz, akik használták, s ezáltal őrzik is ezt a nyelvet.

Dési Huber István: Illyés Gyula és József Attila

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi