Esszéi
Esszéi
Esszéírása kísérlet, vallomás és vita: az emberi lélek önkeresése. Ady nyomán a veszendő „magyar szellemi erők organizátora”, majd pedig „nemzedékszervező” akart lenni. A „készülődés” időszakának (1925-1932) végén szakított a Nyugat táborával. Saját utat választott: maga írta és adta ki 1932-1936 között Tanú c. folyóiratát. A magyar esszéírás legmagasabb szintjén közvetítette az európai gondolkodás és irodalom eredményeit. 1934-ben Gulyás Pállal és Fülep Lajossal együtt megalapította a Válasz c. folyóiratot. Részt vett az Új Szellemi Front (1935) reformkísérletében, de hamar kiábrándult a hatalomból. A magyarság nemzettudatát szerette volna újraszőni, a népi elkötelezettségű értelmiségiekből „új nemességet” akart szervezni. Az 1938 és 1944 közötti háborús időszakban is hirdette a szomszédos népekhez, a „tejtestvérekhez” fűződő sorsközösséget. Abban a „néma tejtestvériségben” hitt, amelyet „nem a politika csinált s a politika sem szaggathat el.”. Szerinte a „tejtestvérek eszme” adottság és utópia: a történelem erkölcsi ellenereje.
A Kisebbségben (1939. március-április) c. munkája a második világháború előérzetében, vívódások és töprengések közepette született kiáltvány és program. A nemzeti önvédelem szándéka, egy új „Bach-korszak” veszélylátó képzelete hozta létre e vitairatot. Szerzője, történész- és írókortársaihoz hasonlóan, a múltat értelmezi. Azt kutatja, utat tévesztett-e a magyarság valamikor. Kialakítja és mitológizálja a „mélymagyar és hígmagyar” tipológiát. A „hígmagyarok” az asszimilált idegenek, akik a 19. század elejétől egyre fontosabb szerephez jutnak a magyar politikában és kultúrában, miközben a nemzetalkotó magyarság kisebbségbe szorul. Kultúrakritikai tipológiáját, melyet erősen vitattak, a történelem tragikus fénytörésbe állította. A vitairat élesen megosztotta a „népi” és az „urbánus” tábort, az eszmei szempontból erősen differenciált magyar progressziót. A „kisebbségben” metaforát azóta is súlyos tanulságokkal telíti a magyarság tragikus történelme.
Esszéírói csúcsteljesítménye: A minőség forradalma (1940-43). Európai horizonton összegezi és bírálja a korszak eszmevilágát, irányzatait, tudatosítja a nemzeti hagyományrendszer jelentőségét. Egyaránt elvetette a fasizmust, a fajelméletet, a kapitalizmust és a kommunizmust. A humánumot féltette tőlük: a kommunizmustól a szabadságjogokat, a kapitalizmustól a szociális igazságosságot. A kettő között egy „harmadik út” lehetőségét kereste.
Az 1943-as szárszói konferencián tartott beszédében a magyarság lehetőségeit, az értelmiség erkölcsi felelősségét elemzi. Nemzeti „reformtervet” vázol fel. A hatalom várományosait figyelmezteti: a jövő politikai berendezkedését és intézményeinek rendszerét a magyar társadalom hagyományaira és érdekeire kell majd építeniük.
1945 után az oktatásügy nemzetnevelő jelentőségét hangsúlyozta. A pedagógus hite éltette: az ember többre tanítható meg és jobbá nevelhető. A magyarság sorskérdései 1951 és 1956 között is foglalkoztatták, akkor is, amikor a politika nyomására „mindössze” fordított. Az etikum és minőség jegyében legfőbb álma az Emelkedő nemzet (1956) volt, és egy olyan Magyar műhely (1957), amelyben „a nemzeti feladatok az egyetemes algebra szerint az egész világ használatára oldódnak meg”.
Németh László 1943 nyarán Szárszón előadást tart
