A magázás kialakulása

Full text search

A magázás kialakulása
A magyar udvarias beszéd fordulatának, a tegezés mellett kialakult megtisztelő(bb) 3. személyű megszólításnak eszközeként fejlődik ki a maga visszaható névmásból (maga kegyelmed-féle szókapcsolatokból) a maga mint magázó személyes névmás. 1668-ban bukkan fel az első adata, Botka Kata Szvetenay Izsákhoz írt indulatos levelében: „Édes uram Kd engem ne fenyegessen, mert én ollyan embertől, mint maga, meg nem ijedek. A maga (talán első előfordulásában is megnyilvánuló erős pejorativitása miatt) a középmagyar végéig szinte teljesen eltűnik az írásbeliségből.
A középkorban általános tegezést először az udvarias tegezés szándékával egészítették ki megtisztelő címekkel, megszólításokkal: te Kegyelmed, ti Nagyságotok. Ezek tehát tegező formák kezdetben. Ha valakit csak te, ti-vel szólítottak meg, akkor természetesen 2. személyű szóalakok kapcsolódtak hozzá (te tudod, te akaratod); de ha kibővült a megszólítás, akkor 3. személyűre kellett váltani: te kegyelmed tudja, te kegyelmed akaratja. A régi általános tegezés és a 3. személyű megszólítás, illetőleg az udvarias tegezés hosszú időn keresztül keveredett, számos öszvérváltozat tapadt, csúszott össze. A sűrűn használt Kegyelmed kelmed, kend, ked stb. alakúvá zsugorodott. Általános udvarias megszólítószói szerepéből pedig a 18. század elejétől az Úr, az Asszony kezdi kiszorítani; de egyre gyakrabban helyettesítés nélkül is elmaradhatott a Kegyelmed, azaz pusztán a 3. személyű alakokkal fejeződhetett ki az udvariasság: „Az íródeák alázatosan kéreti, Rozsnyón oskolába járó ... elrongyosodott fiát méltóztasson megruházni” (1709).
A Mohács utáni magyar történelem mostoha viszonyok között sorsfordító események zajlottak a magyar nyelv történetében is. Nagy erőfeszítésekkel, megtorpanásoktól és kudarcoktól kísérve is a jövőt megalapozó eredményekkel, fölismert feladatokkal. A középmagyar kor végén szimbolikus határjelzőként – a múltba és a jövőbe mutatva – áll Sajnovics János műve, az 1770-ben megjelent Demonstratio, amely latin nyelvű fundamentuma a magyar nyelv finnugor rokonságát valló, bizonyító korszerű összehasonlító nyelvtudománynak.
Az udvariatlan tegezés
 
A korábban általános tegezés mellett, sőt vele szemben egyre jobban meggyökeresedik az udvarias, megtisztelő 3. személyű megszólítás. Ennek kétségtelen bizonyítéka az, hogy olykor már súlyos sértésnek számít a tegezés. Pápai János, II. Rákóczi Ferenc diplomatája Törökországi naplójában megörökít egy szikrázó szóváltást:
„[Henter Mihály, a fejedelem isztambuli követe:] Miért nem nékem mondotta ezeket kegyelmed, hanem szembe tractálta a fiamat. ... Tenéked meg nem engedem, hogy megverd a fiamat. – Én szólok őkegyelmének: Hát nékem mondja azt kegyelmed, hogy tenéked? – Felelt: Néked, – Hát te az én nevem, Henter uram? Az én Kegyelmes uram nem azon titulussal illet engemet, hát így kell kegyelmednek engemet becsülni, akikkel együtt egy fejedelmet repraesentálok? Nem vagyok én kegyelmednek sem a jobbágya, sem szolgája, akiket ezen nevezet illet; nem mondottam, hogy megverem a kegyelmed fiát, hanem hogy megorvoslom rendetlen magaviselését.”

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi