A MONDAT FAJAI (Deme László)

Full text search

A MONDAT FAJAI
(Deme László)
A mondat a beszédnek elemi, láncszemnyi egysége. Mondat minden olyan nyelvi eszközökből álló megnyilatkozás vagy megnyilatkozásrész, amely a beszédfolyamatot, illetőleg a beszélő és a hallgató közötti kommunikatív kapcsolatot egy kerek kifejező, tájékoztató és/vagy felhívó mozzanattal építi tovább.
A mondat „alulról” (a nyelvi állomány felől) nézve megszerkesztett, „fölülről” (a beszéd, illetőleg annak megjelenési egysége, a szöveg felől) nézve beszerkesztett metszet.
Például: A mérnök kilépett a kapun. Gondosan bezárta maga után. A kilincsét is megrázta próbaképpen. Az első mondat központi eleme, a kilép(ett) csak alanyt kíván kötelező bővítményként, de elbír, lehetségesként, határozót is. A második mondat állítmánya, a bezár(ta), az alany mellett tárgy kitételét is kívánja: a mérnök zárta be a kaput. A harmadikban hasonlóan; s itt a tárgy, a kilincs igényli egy birtokos kitételét is: a kapu(nak a) kilincséről van szó. A teljes megszerkesztettségnek ezt az „alulról” jelentkező igényét azonban mérsékli a második és a harmadik mondat beszerkesztettsége: a szövegösszefüggés (a kontextus) függvényében elegendő csupán utalni a mellőzhető (mert odaérthető) részekre, az ige tárgyas ragozásával, illetőleg a birtokos személyraggal. Hogy ki a mérnök és miféle kapun lépett ki, annak a távolabbi összefüggésből (esetleg a beszédhelyzetből) kell kiderülnie. S hogy a mérnök zárta be a kaput, nem esetleg fordítva, az a közös előismeretek révén vehető tisztázottnak.
Túlnyomó többségét tekintve tehát a mondat valóban szerkesztmény. Szerkezeti alapképletét (struktúráját) irányítóan befolyásolja a benne felhasznált nyelvi eszközök természete. De a megszerkesztettségének végső formáját (konstrukcióját) mégis a beszerkesztettsége (funkcionális függősége) határozza meg. Ez abból érthető, hogy a szövegszerkesztés „fölülről vezérelt” folyamat: a tartalom, a közölnivaló jegyében működik; s a mondat csupán részelem a szövegben, tehát tartalmi és szerkezeti önállósága egyaránt viszonylagos.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi