SZÓJELENTÉS (Tolcsvai Nagy Gábor)
SZÓJELENTÉS
(Tolcsvai Nagy Gábor)
(Tolcsvai Nagy Gábor)
A szó kétségkívül az egyik legfontosabb nyelvi elem az emberi közlésfolyamatban. A szó megnevez valamit, valami dolgot, cselekvést, minőséget, mennyiséget és sok más egyebet. Éppen ezért válhatott önálló nyelvi elemmé a szó: megnevezési tulajdonsága nemcsak a szótárban vagy a nyelvtanban mutatkozik meg, hanem a beszédben is.
A jelentés s ezen belül a szójelentés fogalma a nyelvtudomány egyik legösszetettebb és talán az egyik legkevésbé megoldott kérdése. A szó mint jel három olyan összetevő kapcsolata, amelyeknek egymáshoz való viszonya adhatja a jelentés meghatározásait. E három összetevő: a jelölő (a hangalak, a betűsor), a jelölt (a jeltárgy, a denotátum) és a beszélő (illetve a megértő).
A jelentés az anyanyelvi beszélő számára általában nem motivált azaz a jelölő és a jeltárgy között a jelentés által létrehozott jelviszony általában nem közvetlen kapcsolaton nyugszik. Ezért tartják a jelviszonyt önkényesnek, hiszen nem belső szükségszerűség hozza létre a jelölő és a jelölt kapcsolatát, hanem a nyelvi gyakorlat. A közösségbe beleszülető egyén számára e kapcsolat mégis többnyire természetes, mert ebbe nő bele, ezt tarja sajátjának, ebben érzi otthon magát. Motivált jelentésűeknek a hangutánzó és hangfestő szavakat tarthatjuk: béget, cammog, valamint a továbbképzett szavakat felismerhető szerkezetük miatt: okoskodás.
A magyar jelentéstan egyik nagy összefoglalása
A denotatív (kognitív) jelentés
Más jelentésfajták
Jelentés és jelölő viszonyai
A szójelentés változásai
