A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETE (Zsilinszky Éva)

Full text search

A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETE
(Zsilinszky Éva)
A középkor vallásos felfogása a nyelvet Isten művének tartotta, a nyelvek sokféleségét pedig a Biblia alapján a bábeli nyelvzavarral magyarázta. A közfelfogásban ez a vélekedés hosszú időn át élt még akkor is, amikor a korszak végére a dogma helyét mind inkább az a felfogás vette át, hogy Isten csak a beszéd képességét adta az embernek, de a nyelv emberi alkotás.
A nyelvek keletkezésének sorrendjében az erről gondolkodók különös jelentőséget tulajdonítottak annak a három nyelvnek, amelyeken a Biblia szent szövegei fennmaradtak: a hébernek, a görögnek és a latinnak. A humanista értékrendben a görögöt és a latint mint a klasszikus kultúra letéteményeseit igen nagyra becsülték, az igazi első nyelvnek, az emberi nyelv mintájának azonban a hébert tekintették: úgy vélték, Ádám, az első ember ezen a nyelven szólalt meg. Ez a felfogás erősen élt a magyarországi reformáció képviselőiben is, és jelentősen meghatározta a hazai bibliafordítók szemléletét.
Az anyanyelvű Biblia igénye és megvalósítása a hitújítás idejénél korábbi; az első teljesnek tekinthető fordítás a 15. század elejéről való, és a Huszita Biblia három kódexében – másolatban – maradt fent. A 16. századi kéziratos kódexeink szintén számos – többnyire töredékes – fordítást őriztek meg, ezek létrejöttének körülményeiről azonban alig rendelkezünk információkkal, szerzőiknek az anyanyelvről vallott felfogását pedig egyáltalán nem ismerjük.
A reformáció idejére a helyzet ilyen tekintetben is megváltozott: a fordítók nemcsak a feladatot vállalták tudatosan, hanem az eredményt is saját, személyes művüknek tekintették. A fordítás során pedig az anyanyelvükkel való találkozás, a három szentként tisztelt nyelvétől olykor igencsak eltérő szerkezeteknek és a szókincs sajátos elemeinek a megválasztása próbára tette nyelvi készségeiket. Európa számos országában – így Magyarországon is – az anyanyelv grammatikájának leírása és a bibliafordítás számos szerző életművében együtt megjelenő, mondhatni logikusan összetartozó tevékenység.
A magyar nyelvtudomány kezdeteit a 16. század húszas éveinek végétől, Sylvester János fellépésétől számíthatjuk. A tudománytörténet számon tartja már Husz Jánosnak a magyar nyelvre vonatkozó megjegyzéseit, ismertek Galeotto Marzio ilyen jellegű észrevételei, és szólnak híradások Janus Pannoniusnak állítólagos latin nyelven írt magyar nyelvtanáról is, ezek az információk azonban csak azt jelzik, hogy a középkor és a humanizmus latin nyelvű műveltségében e műveltség hordozóinak figyelme – bár különböző okokból – olykor az ún. vulgáris nyelvek felé is fordult.
Igényelte az anyanyelv tanulmányozását az iskolai oktatás is. Rotterdami Erasmus pedagógiai elvei nyomán a latint már nem a korábban szokásos „biflázó” módszerekkel oktatták, hanem a legfontosabb nyelvtani szabályok megismertetése után. A magyarázathoz pedig szükség volt az anyanyelvre. Mivel a példaanyagot a latin klasszikusok műveiből merítették, mind jobban erősödött az a felismerés, hogy e szerzők tanulmányozása az anyanyelv pallérozásának is a legjobb eszköze.
Egy szócikk A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából
 
barázda 1130–40/12–13. sz.: „a quo vertitur per quatour cumulos ad longum, quod vulgo dicitur huzeubrazda” (PRT. 8: 268); 1259–66/14. sz.: Wrdugbarazdaya gr. hn. (Györffy 1: 272); 1550 k.: borozda (KolGl.: NyF. 45. sz. 9.); 1585: Barázda, burázda; Barazda (Cal. 607; 1010); 1645: borazda (CorpGr. 322); – berázda, bërázda, bërázdo, borázda, brázdo (MTsz.); birizdös sz. (MTsz. barázdás a.); barozda (Nyatl.). J: 1130–40/12–13. sz.: ’Furche’ # (l. fent). – Sz: ~’s 1383: Barazdas szn. (OklSz.); 1532: barazdas (TihK. 106) | ~’l 1585: Barazdalok gr. (Cal. 1028).
Szláv, közelebbről valószínűleg szlovén vagy szlovák eredetű; vö.: szln. brázda; szlk. brázda: ’barázda’; vö. még: óe. szl. brazda; szb.-hv. brázda; le. bruzda; or. amomgdĚ: ’ua.’; további megfelelők valamennyi más szláv nyelvben. – A magyar alakváltozatok szinte kivétel nélkül megmagyarázhatók egy szln. vagy szlk. brázda-ból. Bizonyos nehézséget jelent azonban a második szótagjában rövid magánhangzójú borozda; ennek kielégítő magyarázata nincs, aligha külön átvétel a szlk. K brazda-ból vagy ukr. Kárp. amomgdĚ-ból. A mai N. brázda, brázdo a R. brázda továbbélése lehet, bár gondolhatunk arra is, hogy egyes helyeken újabb átvétel a szlovénból. A N. brázna, berázna ’barázda’ (EtSz. 1: 535), borázno ’ua.’ (ÚMTsz.) vagy a m. barázdá-ból keletkezett, vagy pedig egy déli szl. brazna ’ua.’ alakváltozat átkölcsönzése.
Budenz: NyK. 1: 311 , 2: 469; Miklosich: Nyr. 11: 114; Asbóth: NyK. 26: 329, Nyr. 32: 267; Melich: MNy. 4: 24, 25, 26, HonfMg. 82; Damian: NyF. 67. sz. 45; Szinnyei: NyK. 42: 13; EtSz. , 1: 535 brázna a. is; Horger: MNy. 10: 15, SzegFüz. 1: 248; Moór: UngJb. 7: 150, StudSl. 2: 104 ; Csűry: MNy. 35: 76; SzófSz.; Kniezsa: SzlJsz. 81 , Pais-Eml. 334, NyK. 65: 85, 89; Horbatsch: WeltSlav. 2: 68; Bárczi: Htört.2 80, 138; Gáldi: MNy. 54: 10; Török: MNy. 55: 53; Mihaila: Împrum. 26. – Vö.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi