A hősi epika vállalása és elutasítása
A hősi epika vállalása és elutasítása
A színészkaland után vezekelt, visszavonult a hétköznapokba, dolgozott és családot alapított. Azonban az eltemetett írói és művészi ábrándok majd’ egy évtized után ismét felszínre törtek: egy Szalontára került hajdani iskolatársa hatására indult a Kisfaludy Társaság komikus eposz-pályázatán és Az elveszett alkotmány c. művével meg is nyerte (1845). A hexameteres komikus eposz egyedül áll Arany életművében. Móricz Zsigmond és Kosztolányi 1931-ben azon vitatkoztak, hogy vajon ez a különállás annak tulajdonítható-e, hogy a költő ekkor olyan írói bátorságot tanúsított, amelytől később mindig visszarettent. A bátorság politikai értelemben tagadhatatlan, hiszen a Bihar megyei politikai küzdelmeket mintául véve Arany egyaránt elítélte a konzervatív és liberális pártot, valamint a kettő között ingadozó középerőket. Szkepszise azonban jóval egyetemesebb, mert nem csupán Magyarország helyzetét látja mindenestül reménytelennek, hanem magát az emberi létezést is, erkölcsi és filozófiai vonatkozásban. Jól fejezi ezt ki a kedves költőjéből, Byronból választott jelige. A Werner c. tragédia egyetlen magyar szereplője, Gabor minősíti ebben az idézetben az egész világot rossz tréfának. (Megjegyzendő, hogy e szereplő neve Bethlen Gábor nevéből ered; kívülállása pedig a harmincéves háború idején játszódó kalandos dráma intrikáin összefügg a magyarság kívülállásával az európai konfliktusokon, amelyek mégis folyamatosan sújtják történelme során.) A mű politikai bátorságánál azonban sokkal jelentősebb az a művészi bátorság, amellyel Arany megsemmisítő módon próbálja végig az irodalmi kánonok által az irodalmiság csúcsának tartott eposz-műfaj különböző lehetőségeit, valamennyit karikírozva, beleértve még a „szent elbeszélés”, azaz a Biblia epikumát is: ugyanis a magyar jogászos nemesi közgondolkodás terminusaiban írja le a világ teremtését és az ember bűnbeesését. Arany maga azonban azért volt elégedetlen a művével, mert túlságosan szétesőnek tartotta, számára ugyanis a legfőbb esztétikai erény a „belső forma”, azaz a mű struktúrája volt. Mindenesetre mind a saját költői hang kiküzdésében, mind a későbbi epikus változatok hangnemének megalapozásában óriás szerepet játszik ez a „formátlan” mű. Kettős tanulsága tehát: hagyományos módon a világot elbeszélni lehetetlen; a világ mégis elbeszélésre méltó.
Barabás Miklós Arany János portréja
