A tudós és a népszerű elbeszélő próza
A tudós és a népszerű elbeszélő próza
Az elbeszélő próza tudós ága a 17. században műfajait és anyagát tekintve egyaránt a középkor felé lépett vissza. Fölelevenítik a legenda- és példairodalmat (Marosvásárhelyi Gergely: Világ kezdetitől fogva jóságos és gonosz cselekedeteknek példáinak summái, Kassa, 1623), valamint a víziók, pokoljárások műfaját (Szécsi Jánosnak mutatott rettenetes dolog 1645. esztendőben; F. K. I.: Szent Patricius purgatóriumjáról való história, Bécs, 1655 után). Ezek a művek azonban fölhasználják az elbeszélő próza 16. században kimunkált eszköztárát. Marosvásárhelyi Gergely ördöghistóriái a novellaszerkesztés szabályai szerint épülnek föl, az ismeretlen F. K. I. , Esterházy Pál káplánja remek szóbravúrokkal fordítja latin mintáját. Az eredeti magyar vízió, a Szécsi Jánosnak mutatott rettenetes dolog inkább különleges színhelyen játszódó kalandsorozat, mintsem ájtatos olvasmány, íróját az érdekesség, a fantasztikum vonzza.
Régi középkori anyagot népszerűsít Haller János (1626–1697) Hármas históriája (Kolozsvár, 1695), amelyet az erdélyi főúr Béldi Pál ligájában való részvételéért szenvedett fogarasi rabságában (1678–82) fordított egy a 15–16. század fordulójáról származó csonka nyomtatványból. Két lovagregény (Nagy Sándor-történet, Trója-história) mellett a virágzó középkori példairodalom nagy hatású művét, a Gesta Romanorumot tartalmazza. Az erkölcsi tanulságokkal megtoldott, de világi színezetű novellák, történelmi anekdoták Magyarországon is népszerűek voltak a 15. század óta; a teljes gyűjtemény lefordítása, tiszta, szabatos magyarsága jelentős, de igen elkésett teljesítménye fordításirodalmunknak. Ugyancsak a Béldi-ligában való részvétele miatt raboskodva, Szamosújvárt fordította le Rozsnyai Dávid, I. Apafi Mihály török deákja a szanszkrit irodalomban Pancsatantra címmel önállósult, indiai eredetű elbeszélésgyűjtemény török változatát Horologium turcicum („Török óra”, 1680–82) címmel. Az egyébként jó magyarságú szerzőt e művében erősen befolyásolta eredetijének perzsa és arab kifejezésekkel zsúfolt, burjánzó kifejezésmódja, s egy keleties ékítményekkel kevert, latinizmusokkal terhelt, nehézkes stílust hozott létre.
Az elbeszélő próza szórakoztató válfajaiban e században kevés mű születhetett. A névtelen fordítótól származó Magyar Aesopus (Lőcse, 1673) mindössze 80 mesét tolmácsolt, de ezek élén az addigi leggazdagabb Aiszóposz-regény áll, helyenként rusztikus humorú, vérbő, eleven előadásban; hőse nem filozófus, hanem fölvágott nyelvű rabszolga, aki ravaszságával újra meg újra túltesz gazdája magasröptű filozófiáján. A regényes széppróza kedvelt német népkönyvekből származó két darabja az ismeretlen fordítójú Az Fortunátusról íratott igen szép, nyájas beszédű könyvetske (Lőcse, 1651) és a Tesseni Vencel által fordított Kedves és nyájas história az szép Magelonáról (Lőcse, 1676). A Fortunátus eredetileg a balga választást példázta, de az erkölcsi tanulság szétzilálódott: a végső győzelem a megokosodó, csalással-lopással is gazdagodó Fortunátusé. A Magelona a világirodalom egyik elterjedt regénysémáját követi: a szerelmesek elszakadnak, majd sok kaland után egymásra találnak. A század harmadik harmadában, cseh népkönyv nyomán készült a Két krónika. Az első: Stilfrid csehországi királyról. A másik: Bruncvik, Stilfrid fiáról, csehek királyáról című fordítás (példányai csak a 18. századból maradtak fönn). Ennek a lovagi tornán címert szerző Stilfridről szóló első része hamar elavult, de az oroszlánnal pajtáskodó, mesés kalandokba keveredő Bruncvik története rendkívül népszerűvé vált. Az elbeszélő prózának ez a válfaja nem rendelkezik a tudós műpróza nyelvi tudatosságával és szépségével, fordítói teljesítményük egyenetlen, de őrzik még a reneszánsz elbeszélések értékeit: a nyíltan szórakoztató szándékot, kalandos cselekményt, szerelmi tematikát, lélekrajzot. További útjuk a ponyváig (Fortunátus, Magelona) és a folklórig (Bruncvik) vezet.
Címlap: Két krónika. Stilfrid... és Brunczvik Buda, 1761
Egy Marmontel-mű fordításának címlapja (Kolozsvár, 1776)
