EMLÉKÍRÓK (Bitskey István)
EMLÉKÍRÓK
(Bitskey István)
(Bitskey István)
A magyar nyelvű emlékírás első hajtásai a 16. században jelentek meg, de a műfaj valódi kibontakozása csak a barokk évszázadában következett be. Többnyire a politikai életben aktív szerepet játszó nemesek vagy éppen hivatali tisztségeket betöltő íródeákok vállalkoztak arra, hogy írásba foglalják az átélt eseményeket, s ezt egyre több szubjektivitással tették, bevallottan saját nézőpontjukból számoltak be életükről, fejlődésnek indítva így Magyarországon is a memoárirodalmat.
A tudatosan szubjektív nézőpontot vállaló szerzők a legkülönfélébb elnevezéseket használták visszaemlékezéseik jellegének érzékeltetésére: emlékezet, önéletirat, memoriálé, vallomás, feljegyzés, mentség, „emlékezetül hagyott írás”, diárium és még sok egyéb megjelölés fordul elő írásaik élén. Igazolni, védeni akarták magukat az utókor előtt, igyekeztek az előadás menetét tetszetősen – nem feltétlenül kronologikus rendben – megformálni, magukat és kortársaikat egyéni megítélésük szerint bemutatni. Gyakran igényes, dekoratív stílust választottak jó hírnevük megörökítésére, olvasóik megnyerésére. Nem jelentek meg ezek a művek nyomtatásban, kézírással azonban sokszorosították őket, s a nemesi famíliákban kézről-kézre jártak, így befolyásolták, alakították a közvéleményt s az utókor ítélkezését.
Bethlen Miklós saját tervezésű kastélya Bethlenszentmiklóson (1668–1673) (jobbra)
Kemény János erdélyi főkapitány, majd fejedelem
História és önéletrajz
Önvallomás és politika
Kortörténet és jellemrajz
Szokások és erkölcsök krónikása
