Zrínyi és a barokk hősi képlet

Full text search

Zrínyi és a barokk hősi képlet
Amikor – Arany János szavaival – kijelentjük, hogy „Zrínyi egészen koráé”, nem csupán a már említett elkötelezettségre, aktualitásra gondolunk, hanem arra az életérzésre, ízlésvilágra, s emberi magatartásnak és a művészi alkotásnak azokra a standard-jeire és modelljeire is, amelyek a 17. századi Európában érvényesek voltak. Összetett jelenséggel van dolgunk: magának a „barokknak” mint korstílusnak a fogalomköre máig vitatott; a szó jelentéstartományát viszonylag nemrég terjesztették ki például a 17. század eleji klasszicizmus körére is, s ezzel erőteljesen a barokk körébe vonták olyan országok kultúráját is, mint Franciaország. Számunkra ez éppen Zrínyi művészetének tükrében tűnik nemcsak elfogadhatónak, hanem meggyőzőnek is, különösen a corneille-i típusú hősiességnek a Zrínyiével való rokonsága révén. Ugyanis elsősorban a „heroikus és küzdő magatartás” (Klaniczay) kapcsolja Zrínyit legerősebben századához. Ennek jellegzetesen barokk jegyei a lehetetlenségnek feszülés, a sarkított konfliktusok, a sors és az isteni akarat kifürkészhetetlen, kérlelhetetlen karakterének erősödése; s ezen belül vívja küzdelmét a hős –, nemcsak az eposz és a tragédia, hanem a politika, a történelem ,,világ nagy színpadának” hőse is –, mély hitbéli meggyőződéssel, az isteni igazság és hatalom földi megfelelőjével, az uralkodói tekintélyelvvel szembeni lojalitással, valamint a hagyományos, emberfölötti heroizmussal társuló fejedelmi erényeknek, az okosságnak (prudentia) és mértéktartásnak (temperantia) latbavetésével. S ezzel el is érkeztünk Zrínyi főművének, a Szigeti veszedelemnek (Obsidio Szigetiana) világába, amelyben Zrínyi emberi személyiségének legmarkánsabb jegyei kifejezést nyernek.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi