Zrínyi: személyiség és mű
Zrínyi: személyiség és mű
„Az embernek ez világon semmi dolgában, semmi állapatjában nem lehet csendessége, sem az ő lelke másban meg nem nyughatik, hanem mikor valami jó igyekezetet tészen fel magának, jó véget vészen fel elméjében, a kiben untalanul foglalatos és gyönyörködéssel fáradoz” - írta Zrínyi Mátyás királyról szóló elmélkedéseiben; ehhez csatlakozik, amit a Török áfiumban mond: „Szegény magyar nemzet (...) egyedül légyek-é én őrállód, vigyázód, ki megjelentsem veszedelmedet? Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten, s a hazámhoz való szeretetem reám tette, íme kiáltok, íme üvöltök: hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz! Ime tudománt tészek előtted, nagy Isten, minden a kit tudok kikiáltok, hogy éntűlem elaluvásomért nemzetem vérét ne kérd elől...”
Zrínyi prózájának tán legismertebb sorai kivételesen magasrendű erkölcsi személyiséget állítanak elénk. Minden filológiai adatunk és dokumentálható ismeretünk Zrínyiről ennek az etikai integritásnak és a hősi dinamizmusnak a fényében nyer értelmet. Zrínyi a heroicum carmen világát előbb élte, mintsem tanulta volna. Poétika, ideológia és személyiség elkülönítését nála fel kell adnunk: társadalmi helyzet, egyéniség, poétikai műveltség szerves, elválaszthatatlan része az írói, a költői életműnek.
