A HETEK ÉS A KILENCEK (Tarján Tamás)
A HETEK ÉS A KILENCEK
(Tarján Tamás)
(Tarján Tamás)
Az 1960-as évek közepe táján a miskolci Napjaink és a budapesti Új Írás folyóirat körül szerveződött az a laza kötődésű költőgárda, mely a kritikusoktól a Hetek elnevezést kapta. Közös szellemiségüket vállalták, összetartozásukról versben vallottak, ám antológiát nem adtak ki akkortájt: Az ének megmarad c. gyűjteményük csak utólagos, és már változott távlatú seregszámlaként, 1986-ban látott napvilágot. Egy legendás antológia, az 1969-es Elérhetetlen föld költői viszont a Kilencek. Ők büszke tudatossággal alkottak csoportot, jobbára az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarának hallgatóiként.
A két elnevezés a művészet- és irodalomtörténetben meglehetősen gyakori és egyszerű, a tagokat „megszámláló” módszer révén jött létre. Noha mára már valóban zárt csoportozatnak tekinthető mindkettő, valójában szellemi szövetségeseket tudhattak maguk mellett. Egyik is, másik is szívesen fogadta volna soraiba Kiss Annát (1939–), aki folklorikus, babonás, boszorkányos, archaikus zamatú és friss humorú költeményeinek szellemvilágával a valóság szürreálisan elemelt mását, erős erkölcsi kisugárzású lírát teremtett, s szuverenitását a csak rá jellemző műfajválasztásokkal – így színjátékszerű, dialogikus versekkel – is megőrizte.
A Hetek és Kilencek név azt sugallja, hogy az utóbbiak, hat-tíz esztendővel fiatalabb utódokként egyenest az elődök nyomdokaiba léptek. Ez ugyan a részleges esztétikai rokonulás, az eszmények és személyes példaképek azonossága miatt igaz, másrészt viszont megtévesztő. A fél generációnyi különbség az életutakban, az élményvilágban, a líraalakítás rétegeiben is éreztette hatását.
