Petri György (1943–)
Petri György (1943–)
A politikát csak kritikával kommentáló Orbánnal és a teljesen depolitizált oeuvre-öt létrehozó Tandorival szemben Petri bizonyos periódusaiban par excellence közép-kelet-európai politikai költő (noha egyátalán nem vátesz, nem „lángoszlop”). Erre predesztinálta, hogy hét, illetve öt évvel fiatalabb két pályatársánál. Számára nem a 2. világháború, nem is elsősorban 1956, hanem 1968 a sorsdöntő élmény: az eurobaloldal párizsi veresége (egyben a diáklázadások hanyatlása) és a csehszlovákiai megszállás. A költő első kötete, a Magyarázatok M. számára (1971) már dokumentálta ezt a megrendítő csalódottságot, a marxizmusból való kiábrándulást, Lukács György filozófiai hatásának gyöngülését, a társadalmi- történelmi szkepszisnek az egész magánpraxist átható voltát. Egyébként máig is kritikai találgatások tárgya, ki lehet a címben „megnevezett” M. Marx? Mao Ce-tung (aki akkoriban a filozófiai gondolkodásnak és az ideológiakritikának is kulcsfigurája volt)? A Messiás?! Netán egy női név, egy múzsa neve kívánkozik ide? Vagy ez a helyes olvasata: Magyarázatok Magam számára?
Petri politizáló hajlandósága egyben a költő politikai megszólalásának, állásfoglalásának kényszere volt. Az Örökhétfő (1981) egyszerűen nem kerülhette meg – Petri ars poeticája, erkölcse alapján – a hazai és a szovjet fordulatok bátor, kegyetlen, ironikus kommentárjait. Mégsem helyes őt politikai költőnek nevezni, hiszen a filozófus és a pszichológus orientációi vezetik, és kivételes integritással őrzi magánvalóját. E személyiség az értelmiségi maradéklét illúzióit és sivár nyomait sorolja; az élet lehetséges minőségei közül a meghatározónak látott alantas és katasztrofikus foglalkoztatja; leggyakoribb tárgya a pusztulás és a halál. Eszköztára antipoétikusan hevenyészett. Alaposabb olvasásra kiderül azonban, hogy Petrinél – akárcsak első példaképénél, József Attilánál – a líra: logika, sőt mértan és matematika. Nagy pontosságú költészeti „számítások” jelölik ki a sorhosszúságot, az általában szeszélyesen („adysan”) elhelyezett rímek hívó és válaszoló szituációját, a kifejezések stiláris értékét, drasztikumának dominanciáját. A Zátony például három tétel tézis – antitézis – szintézis struktúrájával szól a Petrit olyannyira foglalkoztató Időről. „Becsület ideje. / Bűnbánat s pusztulásé. / Idő – a te időd. / Amelyben megtaláltad” – kezdi, s az 1. (valamit állító) és a 2. (valamit: ugyanezt tagadó) részben kiugróan sokszor, közelítően azonos számban szerepelteti az idő szót, sőt az idő ideje szerkezetet. A 3., összegző rész viszont egyetlenegyszer sem alkalmazza a kulcsszót.
A költő úgy véli: „Pökésnyire a túlvilág”. Ez a nyerseség mégsem gyöngédség nélküli, s nem irónia nélküli. Erről Tandorihoz írt versei is tanúskodnak. Tandori is reflektált költőtársa munkásságára, s általában is óriási – baráti és apologetikus – nyilvános levelezést, versüzenést folytat. Orbán Ottó A költészet hatalma (1994) címen hommage-okban – tisztelgésekben –, formajátékokban, csipkelődésekben „végigírta” a világirodalmat, egy helyütt pedig kritikai megjegyzést vetett oda a „tandorizásról, petrizésről” mint kritikusi sznobériáról.
Befejezésül elmondható: abban is van valami vigasztaló, ha a maguk gondjaival, műhelymunkájával elfoglalt költőknek marad kedvük „levelezni” is egymással.
Petri György 1989-es versgyűjteménye, a Valahol megvan című, kötetből részben politikai, részben cenzurális okokból kihagyott verseket tartalmazza.
Petri György: Valahol megvan. Részlet „Vissza / abba az őszbe. / Melyik őszbe? Hiába / kérdezed. Nem tudom, / de vissza kell menni az / egyik őszbe...”
