„Bátran viseld magányodat”
„Bátran viseld magányodat”
Az első korszaknak esztétikai értelemben teljes értéke mellett külön is jelentőséget biztosít az a körülmény, hogy nélküle a sokkal inkább a figyelem középpontjában álló második pályaszakaszt nehezen érthetnénk meg. Mindenekelőtt: Pilinszky költészetének keresztényi jellege ekkor még korántsem olyan hangsúlyos, nem takarja el azokat a lényeges vonásait, amelyek később már nehezen szemlélhetők önmagukban. Szó sincs arról, hogy ihletének már ekkor ne lettek volna vallási forrásai. Az életrajzi adatokon túl maguk a versek is arról árulkodnak, hogy költői gondolkodását át- meg átszövi a katolikus hit és a vallásos neveltetés képzetkincse.
Mégis jól kivehető itt az az egyéni, mintegy alkati hozzájárulás. A versek hőse nyilvánvalóan introvertált, szemérmes, gátlásos, környezetével való kapcsolatában kommunikációs zavarokkal küszködő, erkölcsileg hiperérzékeny, bátortalan, öngyötrő hajlamokkal terhelt személyiség. Eme adottságai miatt magányra kárhoztatott lélek, akinek életre szólóan kijelölt szerepe lenne magára maradt harcosként „mindörökre hallgatni: / a távozó sereg zaját.” A másik fontos tanulsága az első kötet verseinek: amennyivel diszkrétebb a vallási képzetkincs, annyival távolabb van a versek hőse a megváltás reményétől, annyival mélyebben és kizárólagosabban éli meg a lét abszurditását. A legfontosabb tanulság azonban alighanem az, hogy az egész életműben meghatározó szerepet játszó bűntudat alanyi, személyi gyökerei sokkal erősebben kitapinthatóak az első, mint a második korszak verseiben. A lírai hős esendősége, bűnre való hajlandósága, a személyes integritást veszélyeztető defektusok, devianciák, a később oly szigorúan elítélt, lappangó gyilkos indulatok, ha kevéssé konkrétan is, de roppant intenzitással bontakoznak ki a Trapéz és korlát darabjaiban: „A házatok egy alvó éjszakán, / mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?” – indítja például szadisztikus képzelődéseit a Ne félj c. vers alanya.
Ez a személyiségről, s annak a világban elfoglalt helyéről nyújtott, még képlékeny, a végső kidolgozás előtt álló szuggesztív vázlat szervesen alakult a háború alatt költői világképpé. A viszonylag rövid, de annál meghatározóbb jelentőségű háborús epizódot követően Pilinszky tevékenységét az Újhold c. folyóiratban kezdte újra, amelynek 1945-től 1948-ig szerkesztője is volt. Társaival együtt a fordulat éve után az irodalmi élet perifériájára kényszerült, majd 1957-től az Új Ember c. katolikus hetilap munkatársaként értekezői, esszéírói tevékenységet fejtett ki. Prózai írásai nem sokkal a halála után, Szög és olaj címmel jelentek meg.
