„Szemközt a pusztulással...”

Full text search

„Szemközt a pusztulással...”
Az a központi élmény, amely végleges költői üzenetekké érlelte és rögzítette az első korszakban is meglévő válaszkereséseit, a nyugati hadszíntéren 1944 őszén megélt háborús összeomlás tapasztalata és a harbachi német megsemmisítő tábor létezésével való szembesülés volt. Azok a versek, amelyekben Pilinszky vádoló tanúként beszámol ekkor elszenvedett benyomásairól, költészetének korábbi és későbbi, utalásos, heterogén mikroelemek összeszövésével születő alkotásaitól elütő módon, epikus szerkezetekké épültek ki, s szinte sokkolóan naturalista nyerseséggel írják le a látványt, mint a Harbach 1944, a Francia fogoly, Frankfurt vagy a KZ-oratórium.
Ezek a versek az ismétlődő szorongásos álmok, a kényszeresen visszatérő, elhessegethetetlen emlékképek módján lényegülnek át és általánosulnak egyszeri „tragikus életképek”-ből vagy a „háborús élmények” alkalmi „felidézései”-ből az ember végső megaláztatásának és lealjasulásának példabeszédeivé. Egyszeriségük felszámolódásának, a költői világkép állandó elemévé válásuknak másik tünete szinekdochészerű jelzések, motívumok formájára egyszerűsített változataiknak rendszeres és hangsúlyos visszatérése az életmű egész további alakulása során.
A háborús élmény a költői szerep apró, de lényeges módosulását hozza magával. A magány továbbra is adottság marad ugyan a lírai hős számára, de olyan, amely ellen küzdeni erkölcsi kötelesség. Legalábbis a lezártság nem ment fel a megalázottakkal és megszomorítottakkal való törődés felelőssége alól. Ehhez a magatartáshoz a szent aszkéták viselkedése szolgáltat számára mintát: a szigorúságét, amit önmagával szemben érvényesít, a kíméletlenségét, amit önmagán gyakorol, a vezeklését, amit önmagára ró ki. A kereszténységből eredő ösztönzések ebben a pályaszakaszban lépnek előtérbe és szerveződnek egységes világképpé és életprogrammá. Ahogyan a koncentrációs táborok rekvizitumai, úgy válnak költészetének állandó elemeivé, világképének fő tájékozódási pontjaivá az evangélium toposzai: a bűnbeesés, a passió, a keresztrefeszítés, a feltámadás (Harmadnapon), a megváltás, az apokalipszis (Jelenések, VIII. 7.), az utolsó ítélet (Introitusz).
Ám a lírikus a második pályaszakaszban érvényesülő megnyilatkozási módokban is következetesen tartózkodik a kioktató hangnemtől, az ítélkezés önhittségétől. A Pilinszky-líra ekkor sem veszíti el vívódó jellegét. Azok a bibliai alakok, akikbe a lírai hős leggyakrabban belevetíti magát, az evangéliumok legesendőbb hitvallója: a jobb lator (Szent lator), illetve a krisztusi példabeszéd megtérő, bűnbánó alakja, a tékozló fiú (Apokrif). A kiűzetéstől a krisztusi kínszenvedésen át az utolsó ítéletig feszülő, szédítően tág keretben a háborús élmények, a lágerekben szerzett sokkoló benyomások is „csak példák”: a bűnbeesés pusztító hatásának bizonyítékai, de ugyanakkor keresztényi elkötelezettségre: könyörületességre, áldozathozó segítőkészségre, alázatra és önmegtartóztatásra intő és irányt mutató jelzések is. A Pilinszky-vers így válik a történelmi jelen és a keresztény tanítás drámai szembesítésének terepévé. Iskolapéldaszerűen állítja elénk ezt a szembesítést a Harmadnapon c. kétstrófás remekmű, amelyben a háború befejeződésének boldogító híre és Krisztus halottaiból való feltámadásának krédója egyetlen szétválaszthatatlan képbe ötvöződik.
Megengedhetetlen lenne azonban csupán a század botránya és az evangéliumi tanítás elvont szembesítésére egyszerűsíteni Pilinszky világát. A szerelmi téma (Bűn), az anya halálának alkalma (A tenger), a betegség utáni lábadozás (Novemberi elizium), az emlékidézés helyzete (Utószó), a természeti látvány (Aranykori töredék) vagy a műalkotásélmény (Van Gogh) és még számos motívum, mind-mind beleférnek a költő látószögébe. A tapasztalatból kimerevített toposzok, a vallási szimbólumok, kifejezések mellett hangsúlyozottan hétköznapi, szinte vonatkozás nélkülien banális képzetekkel is sűrűn találkozunk a versekben.
Az erkölcsi megtisztulás élményét legerősebben alighanem a nagylélegzetű, háromrészes remekmű, Az Apokrif sugározza.
Ez a költemény, éppúgy mint a Harmadnapon és a Nagyvárosi ikonok legtöbb darabja a művészi tömörítés, a redukciós alkotói eljárás mintapéldája. Csak olyan elemeket tűr meg, amelyek üzenet terhét viselik, amelyek rejtett erővonalak mentén a tartópillérek közötti űrt kecsesen, de az egyedül lehetséges módon, felesleges díszítmények teljes mellőzésével ívelik át. Éppen ezért e művek architektonikusan zártak, kiegyensúlyozottak, egyfajta nyelvi és verstani optimum eltalálására törekszenek.

Pilinszky János Lorand Gaspard feleségével Tuniszban

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi