Táji és etnikus tagolódás
Táji és etnikus tagolódás
Nemcsak az első világháború után kellett külön is megfogalmazni, hogy a bárhol élő magyarok folklórja is együvé tartozik, hanem már a reformkorban is, az akkor külön jogú Erdély vagy a csángók folklórjának kutatása ilyen céllal történt. Ugyanekkor kezdődött – noha más és más indítékra – a mellettünk élő más népek folklórjának kutatása (szászok, szlovákok, szerbek és horvátok esetében a legtöbb eredménnyel).
Népköltésünk, népzenénk, néptáncaink jelenségeinek területi csoportosítása („dialektusainak” kijelölése) azóta is a teljes magyar nyelvterületre vonatkozik. Sőt, az utóbbi években végre megkezdődött az amerikai magyar bevándoroltak hagyományainak szakszerű kutatása is. Burgenlandtól a csángókig, a Zobor-vidéktől a szlavóniai magyar településekig a történeti múlt által indokolt helyi változatokban élt a magyar folklór. Ezek a „dialektusok” jól megfeleltethetők a nyelvjárási, településtörténeti, művelődéstörténeti és vallási különbségeknek is.
Természetesen a szomszéd népek, magyarországi nemzetiségek folklórját ismernünk kell, és nálunk mindig is kutatták ezt. A hazai nem magyar ajkú népköltészet tárának kiadása 1866-ban, vagyis 6 évvel korábban indult meg, mint a Magyar Népköltési Gyűjtemény közreadása. Különösen a szlovák, a horvát és mindennemű erdélyi folklór kapcsolódik ezer szállal a mi folklórunkhoz. Noha nyelvében más, a magyarországi német és zsidó folklórt is tanulságos összevetni a mienkkel. A teljes magyar nyelvterületen igen gazdag a magyar nyelvű cigány folklór. Kisebb csoportok (örmény, bolgár, görög stb.) esetében a forráskiadványok jelentős része magyar nyelvű.
Alapfogalmak
Folklór (angol szó: eredetileg folk-lore ’népi tudás’): mai értelmében a nép teljes társadalmi tudata. Idetartozik a népköltészet, népzene, néptánc, népszokás, néphit, népi vallásosság, népművészet stb.
Folklorisztika: a folklór kutatása, a tudományszak megnevezése. Folklorista: folklórkutató, a folklór gyűjtésével, archiválásával, katalogizálásával, kiadásával foglalkozó szakember.
Folklorizálódás: nem folklór alkotásoknak a folklór keretébe jutása, ott elterjedése. Petőfi több versét például a nép is átvette, átalakította, magáénak tartotta. Ezek között a legismertebb az Alku („Juhászlegény, szegény juhászlegény... megveszem a szegénységet tőled, ráadásul add a szeretődet...”).
Folklorizmus: folklór alkotásoknak a nem folklór keretébe való átvétele. Szinte minden korszak írói felhasználják a folklór termékeit. Különösen fontos ez a romantika, a népiesség idején. Csokonai egy mesét idéz (szinte szó szerint) a Tempefőiben, Arany János verse, a Rózsa és Ibolya egy népmese versbe szedése. Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László (és külföldiek is, mint pl. Joseph Haydn, Johannes Brahms) magyar népzenei motívumokat dolgoztak fel. A szakkutatás megkülönbözteti a folklorizmus modern formáját: ez a neofolklorizmus, amely századunkban az avantgárd művészi törekvései nyomán terjed el. Ez jellemzi például Igor Sztravinszkij több zeneművét. A régi és az új folklórizmus hatása megfigyelhető József Attila, Weöres Sándor, Juhász Ferenc és mások műveiben. Rokon jelenség a primitív kultúrák alkotásának átvétele a hivatásos művészetbe; ennek pontos neve primitivizmus (illetve neoprimitivizmus). Ezzel a lehetőséggel élt például afrikai maszkokat idéző festményeiben (Az avignoni kisasszonyok 1906–1907) Pablo Picasso, vagy a párizsi gyarmatügyi kiállítást (1931) megtekintő, majd versét Ének a négerről, aki a városba ment (1934) megjelentető Radnóti Miklós. Ő később egész kötet néger mesét fordított magyarra (franciából): Karunga, a holtak ura címmel.
Folklór (angol szó: eredetileg folk-lore ’népi tudás’): mai értelmében a nép teljes társadalmi tudata. Idetartozik a népköltészet, népzene, néptánc, népszokás, néphit, népi vallásosság, népművészet stb.
Folklorisztika: a folklór kutatása, a tudományszak megnevezése. Folklorista: folklórkutató, a folklór gyűjtésével, archiválásával, katalogizálásával, kiadásával foglalkozó szakember.
Folklorizálódás: nem folklór alkotásoknak a folklór keretébe jutása, ott elterjedése. Petőfi több versét például a nép is átvette, átalakította, magáénak tartotta. Ezek között a legismertebb az Alku („Juhászlegény, szegény juhászlegény... megveszem a szegénységet tőled, ráadásul add a szeretődet...”).
Folklorizmus: folklór alkotásoknak a nem folklór keretébe való átvétele. Szinte minden korszak írói felhasználják a folklór termékeit. Különösen fontos ez a romantika, a népiesség idején. Csokonai egy mesét idéz (szinte szó szerint) a Tempefőiben, Arany János verse, a Rózsa és Ibolya egy népmese versbe szedése. Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László (és külföldiek is, mint pl. Joseph Haydn, Johannes Brahms) magyar népzenei motívumokat dolgoztak fel. A szakkutatás megkülönbözteti a folklorizmus modern formáját: ez a neofolklorizmus, amely századunkban az avantgárd művészi törekvései nyomán terjed el. Ez jellemzi például Igor Sztravinszkij több zeneművét. A régi és az új folklórizmus hatása megfigyelhető József Attila, Weöres Sándor, Juhász Ferenc és mások műveiben. Rokon jelenség a primitív kultúrák alkotásának átvétele a hivatásos művészetbe; ennek pontos neve primitivizmus (illetve neoprimitivizmus). Ezzel a lehetőséggel élt például afrikai maszkokat idéző festményeiben (Az avignoni kisasszonyok 1906–1907) Pablo Picasso, vagy a párizsi gyarmatügyi kiállítást (1931) megtekintő, majd versét Ének a négerről, aki a városba ment (1934) megjelentető Radnóti Miklós. Ő később egész kötet néger mesét fordított magyarra (franciából): Karunga, a holtak ura címmel.
Falvédő. A kommunista Kiáltvány utolsó sorainak idézésmódja eltér a nálunk közismerttől. Ez és a tulajdonosára utaló Spielman név alapján amerikai magyarok készíthették. Középen szociáldemokrata jelvények
Moldvai csángó asszony, kezében közel kétszáz éves énekes könyvvel. Csoma Gergely és Domokos Pál Péter 1988-ban megjelent könyve (Moldvai csángó magyarok) egy elszigetelten élő, eltűnőben lévő népcsoport, a moldvai szorványmagyarság kultúráját örökíti meg
