A jégkorszak emléke

Full text search

A jégkorszak emléke
A másik védett faj a patkányfejű pocok, nagyobb az előbbinél, bundája a hát vonalában túlnyomóan feketésbarna, néha szinte teljesen fekete. Alsóteste világosszürke. Szemei kicsinyek, fülei szinte eltűnnek a bundában, farka hosszabb, mint a mezei vagy a csalitjáró pocoké. Bagolyköpetekből származó anyag esetén az alsó M1 nyújt jó meghatározási lehetőséget. Ezen az úgynevezett sisak a patkányfejű pocoknál jól fejlett, és alakja olyan benyomást kelt, mintha a belső oldalon egy háromszöget is magában foglalna.
Kifejezetten északi elterjedésű állat, hazánkban jégkori maradványfaj, csak néhány ponton, például a Kis-Balaton területén, Szigetközben él. A nedves, mocsaras réteket, nádszegélyeket, sűrűn benőtt folyópartokat kedveli, a kultúrterületeket általában elkerüli.
Élőhelyének megfelelően jól úszik, és ügyesen bukik is. Elsősorban az esti szürkületben és éjszaka jár táplálék után, a téli hónapokban azonban gyakran nappal is tevékeny. Gömb alakú, növényi szálakból, levelekből és mohából készített fészke a zsombékok között vagy föld alatti járatainak mélyén épül. Rendszerint két bejárónyílása van. A párosodási idő március és szeptember közé esik, a nőstények 21–23 napi vemhesség után évente több alkalommal 2–12 kölyköt vetnek. A kicsinyek szemei a 9–10. napon nyílnak, körülbelül három hétig szopnak, röviddel utána ivarérettek. A fiatal nőstények akár 22 nap múlva már maguk is kölyköket hozhatnak a világra. A patkányfejű pocok tápláléka növényi eredetű. Eszi a sást, különösen szereti a gyapjúsást, a nád rizómáját, különböző lágy szárú növényeket, télen kérget rágcsál, és gyökerek után is keresgél. A hazai állomány pontos alakulását sajnos csak nagyon kevéssé ismerjük, élőhelyei azonban olyanok, hogy remény van az egymástól elszigetelt kis populációk fennmaradására.
A patkányfejű pocok egyfajta határeset, a nyílt területeknél és a vizes élőhelyeknél egyaránt említhetnénk. Hogy mégis az előbbihez került, indokolja, hogy így a két védett pocokfajt egymás mellett lehetett tárgyalni. Ugyanígy bármelyik választott élőhelytípusban beszélhetnénk a pocok ősi ellenségéről, a rókáról. Hazánkban kifejezetten gyakori állat, néha fényes nappal az autó vagy a vonat ablakaiból is megfigyelhetjük a réten vagy a mezei dülőúton sebesen ügető ravaszdit.
S. E

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi