A gyűrűsférgek
A gyűrűsférgek
A legismertebb „férgek” közé tartoznak a gyűrűsférgek (Annellida törzs). Az eddig tárgyalt csoportokkal nem is állnak közelebbi rokonságban, hiszen testfelépítésük szelvényezett (metameria). Ez a tulajdonságuk és egyedfejlődésük számos sajátsága is az ízeltlábúakkal (Arthropoda) közös.
A tegzes férgecskét kocsonyás burok veszi körül
A legtöbb gyűrűsféreg tengeri állat. Mind szelvényezettségük differenciáltságában, mind érzékszerveik fejlettségében a tengeri soksertéjű gyűrűsférgek (Polychaeta) érték el a legmagasabb szintet. Feji részükön fejlett tapogatóik vannak, a szabadon úszó életmódú fajok mozgásszervei, az ún. csonkalábak (parapodiumok) is jól fejlettek, kettős ágúak, erős sörtézettel. Helytülő életmódú fajaik gyakran színpompásak. Nálunk a gyűrűsférgeket a nyergesek (Clitellata) osztálya képviseli, két, erősen eltérő küllemű és életmódú csoporttal. Mindkettő közismert és gyakorlati jelentőségük is nagy. A kevéssertéjű gyűrűsférgek (Oligochaeta rend) közé édesvízi és talajlakó fajok tartoznak. Iszapos, növényzettel dúsan benőtt vizekben élnek a kicsiny méretű (1-2 cm) naisz (Nais, Stylaria)-fajok. Szerves anyagokban gazdag vizek, gyakran szennyvizek iszapjában él a csővájó féreg (Tubifex tubifex), amelyet gyakran használnak akváriumi halak etetésére. Trágyázott talajok, szerves anyagokban gazdag iszapok legtömegesebb lakója a közönséges televényféreg (Enchytraeus albidus). A legfontosabb talajlakó, sőt talajképző szervezetek közé tartoznak a földigiliszták (Lumbricidae család).
Nagytermetű lónadály
Földigiliszták és nadályok
A különféle Lumbricus-fajok főként erdei, réti és kerti talajokban gyakoriak, pl. a 30 cm-es méretet is elérő közönséges földigiliszta (L. terrestris) és az erdei giliszta (L. polyphaemus), továbbá a kisebb (10–15 cm) méretű vöröslő giliszta (L. rubellus). Trágyában és bomló szerves anyagokban gazdag talajokban él a sötét barnásvörös színű trágyagiliszta (Elisenia foetida), nedvesebb szántóföldi és réti talajokban pedig a halványabb színű Allolobophora-fajok, pl. a mocsári, a rózsaszínű, a mezei és a szántóföldi giliszta (A. dubiosa, A. rosea, A. leoni, A. antipai). Egyik leggyakoribb fajunk a viszonylag kis méretű (5–15 cm), világos színű tejfehér giliszta (Octolasium lacteum). A földigiliszták a talaj szerves anyagaival táplálkoznak, lebontásukban szerepük igen jelentős, emellett a talaj kémhatását és szerkezetét is javítják.
Erősen módosult szervezetű gyűrűsférgek a nadályok (Hirudinea rend). Az ún. garatos nadályok ragadozók, pl. az állóvizekben, mocsarakban, ritkábban patakokban élő Erpobdella-fajok, pl. a nyolcszemű nadály (E. octoculata). Ragadozók vagy vízi gerincesek külső élősködői az ormányos nadályok. Kisebb méretűek (2–4 cm), közülük ragadozók az álló- és lassan folyó vizekben gyakori csigapiócák (Glossosiphonia complanata, G. heteroclita). Halak és békák vérét szívja a közönséges és lapos halpióca (Piscicola geometra, Cystobranchus resirans), ill. a békapióca (Hemiclepsis marginata). Az állkapcsos nadályok között vannak ragadozó fajok, mint pl. a 10 cm-es testhosszúságot is meghaladó, hosszú, nyúlánk testű, egyszínű fekete vagy sötétszürke lónadály (Haemopis sanguisuga), többségük azonban vérszívó. Legismertebb a sekély állóvizeinkben gyakori orvosi pióca (Hirudo medicinalis), amely zömökebb testű, sötét olajzöld, hátán vöröses vagy sárgás rajzolattal. Meleg vérű állatok vérével táplálkozik, a vért középbelének zsebszerű oldaltasakjaiban tárolja, alvadását alvadásgátló (antikoaguláns) hirudin akadályozza meg.
A különféle Lumbricus-fajok főként erdei, réti és kerti talajokban gyakoriak, pl. a 30 cm-es méretet is elérő közönséges földigiliszta (L. terrestris) és az erdei giliszta (L. polyphaemus), továbbá a kisebb (10–15 cm) méretű vöröslő giliszta (L. rubellus). Trágyában és bomló szerves anyagokban gazdag talajokban él a sötét barnásvörös színű trágyagiliszta (Elisenia foetida), nedvesebb szántóföldi és réti talajokban pedig a halványabb színű Allolobophora-fajok, pl. a mocsári, a rózsaszínű, a mezei és a szántóföldi giliszta (A. dubiosa, A. rosea, A. leoni, A. antipai). Egyik leggyakoribb fajunk a viszonylag kis méretű (5–15 cm), világos színű tejfehér giliszta (Octolasium lacteum). A földigiliszták a talaj szerves anyagaival táplálkoznak, lebontásukban szerepük igen jelentős, emellett a talaj kémhatását és szerkezetét is javítják.
Erősen módosult szervezetű gyűrűsférgek a nadályok (Hirudinea rend). Az ún. garatos nadályok ragadozók, pl. az állóvizekben, mocsarakban, ritkábban patakokban élő Erpobdella-fajok, pl. a nyolcszemű nadály (E. octoculata). Ragadozók vagy vízi gerincesek külső élősködői az ormányos nadályok. Kisebb méretűek (2–4 cm), közülük ragadozók az álló- és lassan folyó vizekben gyakori csigapiócák (Glossosiphonia complanata, G. heteroclita). Halak és békák vérét szívja a közönséges és lapos halpióca (Piscicola geometra, Cystobranchus resirans), ill. a békapióca (Hemiclepsis marginata). Az állkapcsos nadályok között vannak ragadozó fajok, mint pl. a 10 cm-es testhosszúságot is meghaladó, hosszú, nyúlánk testű, egyszínű fekete vagy sötétszürke lónadály (Haemopis sanguisuga), többségük azonban vérszívó. Legismertebb a sekély állóvizeinkben gyakori orvosi pióca (Hirudo medicinalis), amely zömökebb testű, sötét olajzöld, hátán vöröses vagy sárgás rajzolattal. Meleg vérű állatok vérével táplálkozik, a vért középbelének zsebszerű oldaltasakjaiban tárolja, alvadását alvadásgátló (antikoaguláns) hirudin akadályozza meg.
