Kerekesférgek
Kerekesférgek
A kerekesférgek (Rotatoria osztály) közé tartoznak a legkisebb méretű soksejtű állatok, amelyek 40 mikron (a milliméter ezredrésze!) körüli méretűek. A legtöbb „nagy” termetű fajuk is csupán tizedmilliméteres nagyságrendű, az 1-2 milliméteresek pedig szinte „óriásnak” számítanak közöttük. Ezért tanulmányozásuk csak mikroszkóppal lehetséges. Jelentős közöttük az ivari kétalakúság. Hímjeik, ha egyáltalán vannak (ill. ha egyáltalán ismerjük őket!), a nőstényeknél sokkal kisebbek. Emellett belső szerveikben is olyan nagy az eltérés, hogy csak akkor mondhatjuk bizonyos hímekről és nőstényekről, hogy egy fajhoz tartoznak, ha párosodásukat is sikerült megfigyelni.
Teleszkópszerű páncélzatú a) a közönséges és b) a rózsaszín kerekesféreg
Kehelyférgecske
Nevüket jellegzetes ún. „kerékszervükről” (rota) kapták, amely kettős csillókoszorúból áll. Ennek segítségével úsznak. Testük végén villa- vagy csipeszszerű függelék, az ún. „láb” van, amellyel megkapaszkodnak, hosszabb-rövidebb időre az aljzaton rögzítik magukat. Csak a nőstények bélcsatornája fejlett, mivel a hímek testének nagy részét az ivarmirigyek töltik ki. Jellegzetes az ún. rágógyomruk, amelyben kitinszerű anyagból álló rágókészülék (mastax) foglal helyet. Fontos faji bélyeg.
Testüket rendszerint jellegzetes alakú kutikula („páncél”) borítja, ez azonban csak egyes fajoknál kemény és határozott, állandó alakú. A rugalmas páncélú fajok kutikuljának alakja a vizek sajátságai és az állat állapota (pl. jóllakott, petékkel teli stb.) szerint módosulhat. A „páncéltalan” kerekesférgek külső behatásokra (pl. tartósítószerek: alkohol, formalin hatására) gyakran úgy megváltoztatják alakjukat, hogy sok faj meghatározása csak élő példányok alapján lehetséges. A hazai kerekesférgek egy része szűznemzéssel (partenogenezis) szaporodik, ezeknek csak nőstényeit ismerjük. A legtöbb fajnál azonban nemzedékváltakozás van. A tenyészidőszak nagy része alatt szűznemzéses nemzedékek váltják egymást, majd – általában valamilyen környezeti tényező hirtelen változásakor – megjelennek a hímek is, és létrejön egy kétivarú szaporodású nemzedék. Aszerint, hogy egy-egy tenyészidőszak alatt hány „szaporodásforgó” zajlik le,vannak „egy- és többkörű” (mono-, ill. policiklikus) fajok. Bár szinte minden életközegben meglehetnek, mégis a legtöbb kerekesféreg édesvízi. Rendkívüli mértékben képesek a szélsőséges körülményeket elviselni. Élőhelyük kiszáradására képesek azzal válaszolni, hogy vízvesztéssel maguk is inaktív állapotba (anabiózis) mennek át, ilyenkor széllel nagy távolságokra sodródhatnak el. Ezért sok fajuk él időszakos vizekben is, s ezek általában igen nagy elterjedésűek.
a) földigiliszta, b) erdei giliszta, c) trágyagiliszta, d) mocsári giliszta, e) mezei giliszta, f) szántóföldi giliszta, g) tejfehér giliszta
