A Duna és a Tisza

Full text search

A Duna és a Tisza
A folyók már sok vizet (percenként legalább 100 m3-t) szállítanak. Mélységük, szélességük és sebességük eltérő, de az aljzat szempontjából is különbözők – pl. kövesek, kavicsosak, homokosak, iszaposak stb. – lehetnek. Ennek megfelelően élőviláguk is más és más.
A folyókat – legalábbis a halak szempontjából – ún. „szinttájakra” szokták felosztani. Így megkülönböztetünk pisztráng-, pénzespér-, márna-, dévérkeszeg- és félsós szinttájat – a forrásvidéktől a deltáig haladva. Hazánkban csupán a márna- és a dévérkeszeg-szinttájakat találjuk meg. Éppen ezért később csak az itt élő halakról lesz szó.
A folyók partján kisebb-nagyobb települések, ipartelepek stb. lehetnek, amelyeknek tisztított vagy tisztítatlan szennyvíze alapvetően befolyásolhatják a víz minőségét, a benne élő halak életkörülméneit, pl. táplálkozási és szaporodási lehetőségét. A folyók szabályozási munkálatai, továbbá „sóderkotrása” sem közömbös a halak szempontjából.
Folyóink vize szinte kivétel nélkül külföldről érkezik hozzánk, majd innen távozik tovább – a Fekete-tenger irányába.

A Duna a főváros alatt
A Duna
Európa második legnagyobb folyója a Duna, hossza 2860 km – melyből egy 417 km-es szakasz jut hazánkra. (Földrészünk leghosszabb folyója – folyama – a Volga, mely 3700 km-es.) A Duna vízgyűjtő területe összesen 817 000 km2, mely részint magában foglalja az Alpok, a Kárpátok, a Dinári-Alpok, a Szerb-középhegység és a Balkán-hegység nagy részét. A Fekete-erdőben – két forrásból – ered, nyolc országon (Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Kis-Jugoszlávia, Románia, Bulgária, Ukrajna) keresztül haladva jut el deltájához, majd a Fekete-tengerbe ömlik. A kilencvenes évek elején – egy mesterséges csatorna segítségével – összekötötték a Majnával, a Bajnával, így abban az irányban is hajózhatóvá vált. A magyarországi szakasz végig szabályozott és hajózható. A Duna éves átlagban 200 km3 vizet juttat el a Fekete-tengerbe. Vízhozama rendszerint tavasszal és kora nyáron a legnagyobb (jeges, ill. zöldár).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi