Fenyő-specialisták

Full text search

Fenyő-specialisták
A nálunk élő többi fenyőfajnak is megvannak a maguk sajátos, rájuk specializálódott rovarfajai. Mivel nálunk sem nagyobb kiterjedésű jegenyefenyvesek, sem jegenyefenyves-bükkösök nincsenek, de a jegenyefenyő nagyobb mértékű telepítéséhez sincsenek meg a szükséges termőhelyi feltételek, ezért a jegenyefenyő-specialista rovarfajok nálunk meglehetősen ritkák, leginkább az ország nyugati határszélein fordulnak elő. Ilyen mindenekelőtt néhány sodrólepke, pl. a jegenyefenyőhajtás-sodrómoly (Cacoecia murinana). Hernyói a jegenyefenyő fiatal hajtásain cső alakú szövedéket készítenek, amelyet a hajtás növekedésével meghosszabbítanak. Főleg a fiatal hajtások tűit és epidermiszét fogyasztják.
A jegenyefenyőn élő fajok többsége több tápnövényű (ún. polifág) faj, amelyek elsősorban lucfenyőn, esetleg mind lucon, mind erdeifenyőn táplálkoznak, és csak alkalmilag, vagy a fő tápnövényeik lerágása után mennek át a jegenyefenyőre.
Mivel nálunk a vörösfenyő (Larix decidua) nem őshonos, telepítései sem jelentősek, a vörösfenyőn fejlődő tápnövény-specialista fajok száma nálunk csekély, gyakoriságuk jelentéktelen. Példaként említhető a vörösfenyő tűiben aknázó hernyójú vörösfenyő-aknázómoly (Coleophora lariciella), a vörösfenyő-tűin szövedéket készítő vörösfenyő-sodrólepke (Semastia diniana).
Jóval nagyobb azoknak a sok tápnövényű fenyőn fejlődő fajoknak a száma, amelyek a vörösfenyőn is megélnek. Ezek többnyire gyakori, sőt tömeges, erdészeti szempontból kártevőként nyilvántartott fajok, mint a korábban már említett erdeifenyőtű-sodrólepke, toboz-fényilonca, nagy fadarázs, fekete virág-díszbogár, romboló fenyőcincér, betűzőszú, barna fogasszú stb. Jelentőségük főleg ott van, ahol a termőhelyi viszonyokat „megerőszakolva” mindenáron vörösfenyőt akarnak telepíteni, ami rendszerint megbosszulja magát.
Legismertebb szúfélénink a betűzőszú (Ipsis typographus), amelynek jellegzetes rágásképeit leggyakrabban lucfenyő kérge alatt láthatjuk. A járatok egy függőleges, nagyjából egyenes anyamenetből állnak, amelyhez oldalirányban nagyobb számú lárvamenet csatlakozik. Ez a kép úgy jön létre, hogy a függőleges menetet kirágó nőstény bogár a járatának falára meghatározott távolságokban helyezi el petéit, majd a petékből kikelő lárvák alakítják ki a további rágásképet. A lárvamenetek végén találjuk a bebábozódási kamrákat, ahonnan azután a kifejlett bogár kifúrja magát a szabadba. A betűzőszúnak egy évben általában két nemzedéke fejlődik ki, de mivel a kifejlett bogarak aránylag hosszú életűek és peterakásuk hosszú ideig tart, a legkülönbözőbb fejlődési alakok egyidejűleg is megtalálhatók. Mivel a betűzőszú elszaporodásának a meleg-száraz termőhelyi viszonyok kedveznek, ezért tömegesen elsősorban a déli kitettségű lejtőkön jelenik meg, ott, ahol a lucos állományban növekedésben elmaradt, száradásnak indult ún. „alászorult” fák vannak.
Az uóbbi időben hazánkban is megjelentek a nálunk nem őshonos fenyőfajok. Mindenekelőtt ilyen a feketefenyő, amelyet az 50-es évektől kezdve nálunk kiterjedten használnak ún. „kopárfásításra”. Ez a jelenség tipikus példája annak, amikor a jó indíttatású szándék rosszra fordul. Való igaz, hogy országunknak nagy szüksége van az erdősültség mértékének növelésére. Ennek megoldása azonban nem a legértékesebb dolomitsziklagyep és molyhos tölgyes bokorerdő termőhelyek befenyvesítése. Ezeknek a szélsőséges termőhelyekre telepített feketefenyő fenyveseknek sok lesz az olyan „opportunista” kártevője, amely egyébként az erdeifenyőn él, de a bőséges táplálékkínálat hatására átvált a feketefenyőre. Emellett az ilyen száraz termőhelyű fenyvesek egyetlen eldobott gyufaszáltól vagy cigarettacsikktől könnyen lángot fognak és fáklyaként égnek, amire sajnos, az utóbbi évek meleg-száraz nyarain szomorúan sok példa adódott.
A további fenyőfajokon, mint amilyenek az amerikai eredetű simafenyő (Pinus strobus), selyemfenyő (P. ponderosa), az ezüstfenyő (Abies concolor), a duglászfenyő (Pseudotsuga taxifolia) mindig azok a rovarfajok telepednek meg, amelyek a velük leginkább rokon őshonos fenyőféléinken élnek.
Különleges életmódbeli csoportot képeznek fenyőink levéltetvei (Aphidina) és pajzstetvei (Coccina). Bár tápnövény-speializációjuk többnyire erős, mégsem lehet őket egyetlen tűlevelű fajhoz kötni, mert szaporodási ciklusaikban gyakran találkozunk gazdanövénycserével. A valódi levéltetvek (Aphididae) egyik fontos csoportját képezik a gallytetvek, amelyek közül tűlevelű fáink gallytetvei a Cinara nembe tartoznak. Erősen specializáltak, szinte minden egyes tűlevelű fafajnak megvan a maga gallytetve, amelyek a fenyők fiatal hajtásait szívogatják. Ha tömegesen fordulnak elő, a friss hajtások elsatnyulását, elszáradását okozzák. A levéltetvek egyik legfontosabb csoportja a fenyő-gubacstetvek (Adelgidae-család). Gazdacserés nemzedékváltozással fejlődnek. A kétivarú nemzedékek megtermékenyült nőstényének nyár végén lerakott petéjéből áttelelés után ún. alapító anya (Fundatrix)-nemzedék fejlődik, amely mindig a fő gazdanövényen él. Ez szárnyatlan, és szívásával rügygubacsot hoz létre. Szűznemzéssel nagyobb számú szárnyatlan, majd a gazdanövénycserét végrehajtó szárnyas (ún. migrans alata) nemzedék jön létre, amely a mellékgazdanövényre települ át.
A fenyvesek aljnövényzete többnyire gyér, talajukat pedig lassan lebomló fenyőtűk rétege borítja. Ezért gyep- és talajszintjük rovarvilága többnyire szegényes, egyhangú. Összetételét mindenekelőtt a táplálékkínálat határozza meg. Az egyik fő táplálékforrást az áfonyák és velük rokon törpecserjék adják. Sok olyan tápnövény-specialista van, aki a fényiloncák (Pryalidae), a bagolylepkék (Noctuidae) és az araszolólepkék (Geometridae) köréből, amelyek lárvája főként vagy kizárólag áfonyán él (pl. az Udea nem több faja, az óriás hegyibagolylepke – Eurois occulta, a Gnophos nembe tartozó több araszolólepke-faj stb.). A másik fő életmódbeli csoport a ragadozó rovaroké. Közülük a futóbogarak (Carabidae) eléggé fajgazdagon vannak képviselve, azonban a fajok nagy része nem kifejezetten tűlevelűerdő-lakó. Hazánk nyugati hegyvidékeinek fenyveseiben él az aranyos futrinka (Carabus auronitens) és az alhavasu futrinka (C. irregularis).
A fenyőkön élő levéltetvekkel is sok ragadozó rovar táplálkozik, ilyenek pl. a szemfoltos katicabogár (Anatis ocellata) és a levéltetvésző fátyolkák (Hemerobiidae család) több faja. Döntően ragadozó életmódúak a fenyvesekre jellemző, hatalmas bolyokat építő hangyafajok (Formicidae). Legfontosabbak a nagy erdei vöröshangyák (Formica rufa és közeli rokonai). Ezek a hangyák fenyőtűkből hatalmas, időnként méternél szélesebb és fél méternél magasabb fészket építenek. Élve vagy halva, a legkülönbözőbb rovarokat gyűjtik, de az apróbb gerinceseket és a növényi táplálékot sem vetik meg.

Száraz fenyőtörzsekbe készíti fészkeit a fekete lóhangya

Fenyőtűkből építi hatalmas bolyait az erdei vöröshangya
V. Z.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi