Siklók és kígyók
Siklók és kígyók
Az erdei sikló mindennapi életünk jelképei között is szerepel, őt láthatjuk a gyógyszertárak emblémájában a serlegre felcsavarodó csúszómászóként. A jelkép eredete, mint oly sok másé, a görög mitológiára vezethető vissza, a kígyó Aszklépiosz (a rómaiaknál Aesculapius), a gyógyítás, orvoslás istene botjának „tartozéka” volt, és a vedlések révén szüntelenül megújuló életet, az újjászületést jelképezte. Németül és angolul még manapság is „Äskulapnatter”, ill. „Aesculapian snake” az erdei sikló neve.
Erdős területeink hüllőfaunája az előzőeknek megfelelően sem fajszámban, sem egyedszámban nem olyan gazdag, mint például a gyíkoknak, kígyóknak ideális élőhelyet nyújtó füves, bokros helyek. Ennek ellenére vannak olyan hüllőink, amelyek elsősorban vagy szinte kizárólag az erdők lakói. Az erdei sikló (Elaphe longissima) még magyar nevében is hordozza ezt. Ez az impozáns, 80–140 cm-re is megnövő ártalmatlan kígyónk valóban hegyvidékeink nagyobb összefüggő erdőségeit kedveli, de itt is csak viszonylag ritkán kerül szem elé. Félénk állat lévén, az ember lépteinek zajára azonnal elmenekül. Teste általában egyszínű barna, hasoldala világosabb halványsárga vagy vajszínű. Oldalán a sötétbarna alapon a pikkelyek jellegzetes vékony, hosszanti fehér vonalkákkal tarkázottak, e mintázat révén összes többi siklónktól könnyű elkülöníteni. Egyik ritka színváltozata ezüstszürke színű, hasa feketés. A fiatal állatokon a fej hátsó részén kétoldalt világos foltok helyezkednek el, amelyek némileg a vízisiklóra hasonlító külsőt kölcsönöznek neki. Az erdei sikló teste hosszú, karcsú, izmos, zsákmányát izomerejével, törzsének az áldozat köré font gyűrűi szorításával öli meg. Marása mérget nem tartalmaz, egyforma nagyságú, hátrafelé hajló fogai csak a zsákmány megragadására szolgálnak. A táplálékul szolgáló kisemlősöket (egeret, pockot, cickányt, pelét) és madárfiókákat egészben, fejjel előre nyeli le, melynek során szája hatalmasra tágul. Az emésztés jó néhány napot igénybe vesz, ilyenkor az erdei sikló a többi kígyóhoz hasonlóan nyugodt, békés helyre vonul. Táplálékát keresve többnyire a talajon mozog, de előszeretettel keresi fel az alacsonyabban fészkelő madarak fészkeit is, melyekért a bokrok, kisebb fák ágaira is felkúszik. Az odúban költő madarak (harkályok, cinegék) fészkeit is kirabolja. A késő tavaszi párzás után a nőstény 5–8 fehér, 2-3 cm-es tojást rak az avarba, az utódok fejlődéséhez szükséges meleget a napra és a korhadó növényzetre bízza. A fiatal siklók szeptemberben jönnek világra, és rövid táplálkozás után nem sokkal a felnőtteket követve, októberben vonulnak téli álomra.
Nőstény keresztes vipera egeret nyel
Keresztes vipera (Méhely Lajos vízfestménye 1896-ból)
Rövid farok függőleges szemrés
Jobb félni, mint megijedni
A viperák méregkészüléke
Mintha ráhúzná magát
