Gémtelepek
Gémtelepek
Különösen a Tisza még mindig meglévő ligeterdeire jellemzőek a gémtelepek. A hatalmas nyár- és fűzfákon egymás közelében épülnek az egyszerű gallyfészkek, amelyekben szürke gémek, bakcsók, kis kócsagok és üstökösgémek költenek egymás közelében. A telepekhez újabban mind gyakrabban kormoránok is csatlakoznak. A gémfalu élete kora hajnalban indul, a telep lakói ilyenkor repülnek ki a környékre táplálékért. Később is állandó mozgásban vannak, az egyik jön, a másik éppen elfelé indul, a gémtelepet ez a nagy nyüzsgés már messziről elárulja.
Ami a költéseket illeti, a sort a szürke gém nyitja, a párok márciusban már fészkeiket építik vagy az előző évit tatarozzák. A hó végén tojásaik vannak. A fészek építéséhez a száraz gallyakat vagy a földön szedik össze, vagy a koronában törik le őket, és a csőrükben szállítják arra a fára, amelyen otthonuk épül. A bakcsó március végén, áprilisban érkezik vissza afrikai telelőhelyeiről, és másodikként foglalja el helyét a gémtelepen. Április végén, májusban költ. Talán csak gondolatnyival marad el tőle a szép fehér kis kócsag; friss fészekaljai májusban vagy később, a nyár folyamán találhatók. Ez a madár ugyanis két hullámban érkezik Afrika felől, először március végén, április elején, majd a következő hullám április és május fordulóján bukkan fel a költőhelyeken. Ennek megfelelően alakulnak azután a fészkelések is. Az üstökösgém a hidegre érzékenyebb madár, csak április végén tér haza, költési ideje május vége és július közepe közé esik.
A madarak csak fészkelnek a telepen, táplálékukat távolabb szerzik. Egyesek a folyók holtágait keresik fel, mások jóval messzebbre, mocsarakhoz, halastavakhoz, rizsföldekhez repülnek. A bakcsók leginkább éjszaka vadásznak, főleg békákat fognak, a telep közelében gyakran hallani a sötétben láthatatlanul repülő madarak „kvak” hangjait.
A gémfélék a táplálékot nem a csőrükben hozzák; a vízirovarokat, békalárvákat, apró halakat lenyelik, és csak utána adják a fiókáknak. Az első napokban közvetlenül etetik őket, azaz a torkukba öklendezik a hozott táplálékot. A fiókák csőrükkel átfogják az öreg madarakét, ide-oda mozgatják, húzogatják, ezzel kiváltják az etetési ingert, és előbbre hozzák az etetés pillanatát. Nagy igyekezetükben ugyan néha leejtenek egy-egy falatot, de azt az öreg madarak gondosan felszedik, és vagy maguk nyelik le, vagy újra megpróbálják feletetni. Később már csak a kicsinyek lábai elé, a fészek aljára öklendezik a hozott zsákmányt, ahonnét azok némi kezdeti bizonytalanság után maguk is felszedik.
A már nagyobbacska fiókák gyakran hevesen küzdenek egymással etetés közben, és például a szürke gémeknél nemegyszer előfordul, hogy a gyengébbet testvérei erős és hegyes csőrükkel egyszerűen agyonverik. A fiókanevelés idején a gémtelepről messzire hallatszanak a fiatalok ketyegő hangjai. Az első héten még minden szokatlan dologra így reagálnak, később ezzel fogadnak valamennyi, a közelbe érkező madarat, tehát a szomszédokat is, végül, amikor már jól ismerik szüleiket, csak őket üdvözlik ezekkel a hangokkal.
A nászruhás bakcsót dísztollai jellemzik
A gémtelep fái alatt jellegzetes illat terjeng, a földön táplálékmaradványok hevernek, rajtuk zöld döglegyek üldögélnek. A fák ágain, a leveleken és a szederindákon mindenütt fehér meszelések bizonyítják a fiókák jó emésztését. A lombkoronába egymás után szállnak be az etetni érkező madarak, és ilyenkor mindig felerősödnek a fiókák hangjai. Hazánkban szerencsére még szép számmal fészkelnek a különböző gémfélék, látványuk sok külföldi ornitológust, madárbarát turistát vonz az országba. A telepeket a költések idején nem szabad háborgatni, a madarak megfigyelése a táplálkozóterületen is lehetséges. A legfontosabb, hogy legalább a ma még meglévő költőhelyek, a gémfaluknak otthont nyújtó ártéri erdők öreg fái, és persze a legalább ennyire fontos táplálkozóterületek megmaradjanak. Ha ez így lesz, unokáink is gyönyörködhetnek majd a kócsagok, bakcsók és szürke gémek nagyszerű látványában.
A Tisza ártéri erdeiben az üstökösgém vegyes kolóniákban fészkel
S. E.
