Jura (Vörös Attila)
Jura
(Vörös Attila)
(Vörös Attila)
A Tethys-óceán fejlődésével a Kárpát-medence egykori területein tovább folyt a nyugodt tengeri üledékképződés. A változó vízmélységű, tagolt mélydomborzatú óceáni ágak felnyílását ugyanakkor hasadékvölgy- és szigeti-vulkánosság kísérte, és a megkezdődő alpi hegységképződés is éreztette hatását.
A mezozoikum második, középső időszaka, a jura a svájci Jura-hegységről kapta nevét, ahol a fehér felső-jura mészkőrétegek több száz méter vastagságban látványos sziklafalakat alkotnak.
Ősföldrajzi szempontból a jura időszakot egyfelől a tengerek uralomra jutása, másfelől kiegyenlített éghajlat jellemzi. Az élővilág fejlődésének leglátványosabb jelensége a hüllők felvirágzása minden élettérben. A dinoszauruszok a szárazföldet, a halgyíkok (Ichthyosaurus) a tengert, a repülő hüllők pedig a levegőt népesítették be.
Az egységes „szuperkontinens”, a Pangea a jurában fokozatosan két részre, Laurázsiára és Gondwanára vált szét. A szétválás nyomvonalában (Észak-Amerika és Afrika között) megszületett az Atlanti-óceán középső szakasza, amely összeköttetést teremtett a Tethys és az Ős-Csendes-óceán között. Az új óceán kinyílása a Tethys területén térrövidülést eredményezett, ami hegységképződéssel járt együtt: az időszak végén kezdetét vette az alpi (eurázsiai) hegységképződés. A Tethys óceáni kőzetlemeze az északi szegélyen Laurázsia alá tolódott (szubdukció): itt jelentős vulkánosság és hegységképző gyűrődések zajlottak. Ez volt a kimmériai orogenezis (lásd a lemeztektonikai fejezetben is).
A szinemuri korszak ősföldrajzi viszonyait bemutató térképvázlat, amely a kárpát-pannon térséget alkotó kőzetlemeztömböket mai helyzetükben és az alpi hegységképződés során deformált állapotban mutatja. Az egykori helyzetre vonatkozóan lásd a lemeztektonikai fejezetet
Európa változatos ősföldrajzi képet mutatott a jura időszakban. Nyugat- és Közép-Európa nagy részén szigetekkel tarkított ún. epikontinentális sekélytenger hullámzott. Keleten az Orosz-tábla sokáig egységes szárazföld volt, csak a középső-jura végén borította el tenger. Kissé délebbre, a Krím-félsziget–Kaukázus vonulatban frissen felgyűrődött hegyláncok emelkedtek ki a tengerből. A mai Dél-Európa a Tethys nyílttengeri régiójához tartozott, ahol a triász óta tovább élő sekélytengeri karbonát-platformok és tengeralatti hátságok között mélyebb medencék és a jura során felnyíló óceáni árkok húzódtak. Itt, de Európa sekélyebb vizű tengereiben is virágkorukat élték a változatos díszítésű ammoniteszek. A jura során nyílt fel az ún. Pennini-, majd a Magura-óceán, amelyek az alp-kárpáti-pannon térség lemeztömbjeit fokozatosan leválasztották az európai selfről (lásd a lemeztektonikai fejezetben).
