A paleogén mészalkáli vulkánosság
A paleogén mészalkáli vulkánosság
A középső-eocéntól kezdve jelentős, a Déli-Alpoktól az Északi-középhegységig húzódó vulkáni ív alakult ki az Alcapa-lemeztömb területén. A létrejött rétegvulkánok andezites-dácitos magmája lávaként, piroklasztitként és szubvulkáni testekként szilárdult meg.
Kitörési központjai a mai Magyarországon Zalától a Mátráig húzódnak, délnyugat-északkeleti irányú vonulat mentén. A zalai vulkanitok – az ún. Szentmihályi andezit – mélyfúrásokban találhatók (Hahót, Pusztaederics, Zalaszentmihály, Zalatárnok). A fúrások a lávakőzeteken kívül az eocén üledékekben is harántolták a vulkáni termékeket (piroklasztitokat, tufit közbetelepüléseket). A vulkáni kitörések a középső-eocénban kezdődtek, és a felső-eocénban teljesedtek ki.
Északkelet felé a következő kitörési központ a Velencei-hegység térségében volt (Nadapi andezit). A vastag vulkanoklasztit-összlet a Velencei-hegységtől északkeletre húzódik, s a környéken (pl. a lovasberényi fúrásban) felső-eocén üledékek közé települ. A velencei andezitvonulat felszíni része nagymértékű lepusztulásnak esett áldozatul, így csak a hegység idős gránitját átjáró kürtőkitöltések maradtak meg.
A Pesti-síkságtól délre – Bugyi, Sári, Újhartyán térségében – a vulkáni tevékenység az alsó-oligocénba is átnyúlt. A Mátra északi részén, a recski Lahóca-hegy térségében a vulkánosság fő időszaka a felső-eocénban zajlott le (hangsúlyozandó, hogy mai helyétől délebbre!). E működésnek köszönhető Recsk mélyszinti, nagy tömegű rézérce is, amely a benyomuló szubvulkáni mikrodiorit-test és az idősebb, triász mészkövek határfelületén, ún. szkarnos ércesedési folyamat keretében jött létre (lásd a következő fejezetben).
