Középső-triász
Középső-triász
A triász elején bekövetkezett tengerelöntés következtében a középső-triász elejére a szárazföldi háttér Európa északibb részére szorult vissza. Ekkor a kárpát-pannon térség teljes egészét sekélytenger borította, amelyben mészkő és dolomit rakódott le. A legsekélyebb részeken főként dolomitból álló karbonát-platformok fejlődtek ki, a kissé mélyebb vizű köztes medencékben pedig szervesanyagban gazdag ún. bitumenes mészkő rakódott le. Utóbbira hagyományosan a Gutensteini mészkő elnevezést használják.
Középső-triász, gumós és tűzköves vörös Nemesvámosi mészkő (Dörgicse, Balaton-felvidék)
A kárpát-pannon terület egységes ősföldrajzi képe az anizusi korszakban kezdett megbomlani. Több széles pásztában (a Keleti-Alpok és az Északnyugati-Kárpátok déli zónáiban, a Dunántúli-középhegység, a Bükk és a Tisza-mikrolemez déli zónáiban) a földkéreg lassú süllyedését riftesedés váltotta fel, amelynek során törésvonalak, vetődések és árkos beszakadások jöttek létre. A tektonikusan lezökkent területek mélyebb tengereiben szürke vagy vörös, ammoniteszes, néha tűzköves mészkő (Reiflingi mészkő, Schreyeralmi mészkő, Buchensteini mészkő) rakódott le. Ezzel egyidejűleg tengeralatti vulkánok működtek a Dunántúli-középhegység és főként a Bükk területén (lásd a lemeztektonikai fejezetben).
A Balaton-felvidék jól feltárt és részletesen vizsgált térsége jól példázza az egykori riftesedő selfterületek fejlődésmenetét. Itt a középső-triász elején (anizusi korszak) egységes, igen sekély tengeri karbonát-platform jött létre, amelynek felszínén a tengervíz időnként bepárlódott, ezért a dolomitos rétegek gipszkristályokat is tartalmaznak (Aszófői dolomit). Ezután kissé mélyebb vizű, de a nyílttengertől elzárt, nagy területű lagúna alakult ki, amelyben szürke, szervesanyagban dús mésziszap rakódott le (Iszkahegyi mészkő). Ezt követően újra a dolomitos üledékképződés vált uralkodóvá (Megyehegyi dolomit). Az eddig egységesen süllyedő területet az anizusi közepén vetődések kezdték felszabdalni. A magasabban maradt sasbércszerű blokkok között összefüggő, mélyebbvízű medencerendszer alakult ki, amelyben a jól rétegzett, szürke Felsőörsi mészkő halmozódott fel. A medencében sok ammonitesz, a peremi, sekélyebb részeken pedig kagylók, brachiopodák és tengeri liliomok éltek. Ezeknek vázaiból jellegzetes mészkő alakult ki, amelyet a Déli-Alpokban ismert hasonló kőzet után Recoaro mészkőnek is neveznek. A ladini korszak elejére a tengeralatti „sasbércek” területe tovább csökkent, a tengermedence egyre mélyebbé vált, és a távoli vulkánokból a szelek szárnyán ide kerülő tufa lerakódása vált általánossá. E többnyire zöldes, szürkés színű tufát – szintén dél-alpi analógiát alkalmazva – pietra verde névvel illetik. A vulkáni tufában egyre több mészkő-betelepülés jelentkezik, majd egy vörös, gumós, tűzköves mészkő lerakódása válik általánossá (Nemesvámosi mészkő). A ladini végére e gumós, tűzköves mészkő az egykori tengeralatti sasbércek területét is elborította. Ugyanakkor keleti irányból (a mai Vértes-hegység tájékáról) sekélytengeri karbonát-platform kezdett nyugat felé nyomulni, részben feltöltve a „balaton-felvidéki” medencét.
Gyűrődés a középső-triász Lapisi mészkő Viganvári tagozatában (Pécs, Mecsek-hegység)
A Bükk területén és a tőle északra húzódó sávban a tengeralatti lávafolyások párnalávaként szilárdultak meg és mélytengeri üledékekkel fogazódtak össze. A vulkáni kőzetek kémiai összetétele és a jellegzetes, ofiolitos kőzettársulás alapján a kutatók arra következtetnek, hogy ebben a zónában a kontinentális földkéreg felhasadása eljutott az óceáni riftesedés stádiumáig. Ez azt jelenti, hogy a kárpát-pannon terület korábban egységes sekélytengeri selfjét egy keskeny óceáni árok (tulajdonképpen hasadékvölgy) szelte ketté, amely a Tethys-óceán északnyugati irányú kiágazása volt. A mélytengeri üledékekkel társult ofiolitos kőzetek típusszelvénye a dél-gömöri Melléte (Meliata) falucska közelében található, ahonnan e jellegzetes kőzettársulást „Mellétei-sorozatnak”, az óceáni árkot pedig „Mellétei-óceánnak” nevezték el (lásd még a 3. és 5. fejezetben). A Mellétei-sorozat maradványai ma a Gömör-Tornai karszt peremén, a Rudabányai-hegységben, a Bükkben és a recski Darnó-hegyen találhatók meg a felszínen. A Mellétei-óceáni sáv egykori folytatása a Dinaridák Vardar-zónájában kereshető, s elszakított óceáni eredetű képződmények találhatók a Keleti-Kárpátok ún. Transzilvániai (Erdélyi-) takaróegységében is (bővebben minderről a lemeztektonikai fejezetben olvashattunk). Mindez rávilágít arra, hogy a kárpát-pannon térséget alkotó lemeztömbök, mikrolemezek a mezozoikum után bonyolult tektonikus mozgások révén kerültek mai helyükre, és hogy az egykor folyamatos ősföldrajzi sávok egyes részei sok esetben messze egymástól elszakítva, nagy távolságban találhatók.
Az Északnyugati-Kárpátokon belül a lemezdarabok egyenlőtlen süllyedése abban nyilvánult meg, hogy a középső-triász karbonát-platformok vastagsága dél felé növekedett, valamint, hogy a déli zónákban – az erőteljesebb függőleges tagolódás következtében – a platformok között az anizusi korszakban nyílttengeri, mélyebb vizű medencék alakultak ki. Ez azzal is összefügg, hogy ezek a déli zónák a Mellétei-óceánhoz közvetlenül csatlakozó self-peremek voltak. A medencék többségét a környező karbonát-platformokon termelődő és onnan a mélybe sodródó karbonátos törmelékanyag a középső triász során teljesen feltöltötte. A többi területrészen a fehér mészkőből és dolomitból álló sekélytengeri karbonát-platformok fejlődése zavartalanul folytatódott a középső-triász végéig. E több száz méter vastagságú mészkő- és dolomitösszletek (melyeket hagyományosan Steinalmi mészkőnek és Wettersteini mészkőnek vagy dolomitnak neveznek) az Alpok és Kárpátok fontos tájképformáló karsztos képződményeit adják (pl. Szilicei-fennsík, Szádelői-völgy, Aggteleki-karszt).
A Tisza-mikrolemezen belül az anizusi korszakban jelentkező vetődések és egyenlőtlen süllyedés szintén medencék kialakulásához vezettek. A déli zónákban (a mai Kodru-takarók területén) a nyílt- és mélytengeri üledékképződés tovább tartott és vastagabb üledékösszletet eredményezett (pl. tűzköves mészkő); középen (az Erdélyi-középhegység területén) csak kisebb és rövidebb életű medencék jöttek létre; míg az északi zónákban (Mecsek, Villányi-hegység) zökkenőmentesen folytatódott a sekélytengeri mészkő és dolomit lerakódása. Ez újfent arra hívja fel a figyelmet, hogy a Tisza-mikrolemez „idegen testként” fekszik jelenlegi helyzetében; ugyanis ősföldrajzi övessége (a dél felé egyre mélyebb medencék) alapján nyilvánvaló, hogy az egykori riftzóna, azaz a Mellétei-Vardar-óceán tőle délre húzódott, nem pedig északra, ahol – részben – ma nyomozható.
A kárpát-pannon térség mélyebb tengerben képződött középső-triász mészkőrétegei igen sok ősmaradványt tartalmaznak. A Balaton-felvidéket világhírűvé tették a területéről leírt Balatonites, Hungarites és Arpadites ammonitesz-nemzetségek. Az anizusi emelet egyik részét a Balaton római kori neve (Lacus Pelso) után pelsoi alemeletnek nevezi a nemzetközi szakirodalom. Ezekben az üledékekben a brachiopodák, kagylók és csigák is gyakoriak. A karbonát-platformok egykori élővilága már kevésbé volt változatos, vagy legalábbis maradványai kevésbé látványosak. A mészköveket szinte zátonyként felépítő csöves mészvázú algák és mésszivacsok vázai a kőzetek utólagos átkristályosodása miatt alig szabadíthatók ki, inkább csak metszetekben tanulmányozhatók.
