Kutatás a 70-es években

Full text search

Kutatás a 70-es években
Az 1970-es években ennek megfelelően főleg az alföldi területeken folytak eredményes kutatások. A fogyasztási hálózat ugyanakkor olyan gyorsan kiépült, hogy a felfedezett készletek nem tudtak lépést tartani a túlzott felhasználással. Az új lelőhelyek közül a legjelentősebb a Szeged város alatt 1971-ben felfedezett előfordulás volt; speciális ferdefúrásokkal kellett feltárni a város alatti kőolajtelepet, amely hosszú éveken át Algyő után a második legnagyobb olajmennyiséget adta. A várostól délkeletre az 1973-ban megismert Ferencszállás környéki olajmező – akárcsak a Battonyától keletre lévő – román területre is átnyúlik. A Duna-Tisza közi kutatások Kiskunhalas északkeleti térségében voltak eredményesek (1974), igazolva a földtani prognózisban megrajzolt modellt. Nagy segítséget jelentett az új amerikai szeizmikus eszközök behozatala, valamint az ugyancsak importált műszerkabinok telepítése, de jelentős volt a hazai fejlesztésű geofizikai és mélyfúrási technológia fejlődése is. Ezekre támaszkodva került sor a nagyobb mélységek felderítésére, először a már ismert mezőkön (Budafa, Lovászi), majd egyéb mélymedence-területeken (Hódmezővásárhely, Makó, Kisalföld). A legmélyebb fúrás, az 5842,5 méter mély hódmezővásárhelyi még neogén képződményekben állt meg. Ilyen mélység esetén, akárcsak a 4 kilométert szintén meghaladó makói és budafai mélyfúrásoknál, a munkálatokat 220–240 C° hőmérséklet és 600–800 bar nyomás nehezíti, így érdemi eredményt nem sikerült elérni.

Régi olajkút Nagylengyel térségében, Zalában
Mint azt az 1974-ben ismét elkészített szénhidrogén-prognózis megállapította, a medencebeosztások pontosabbá váltak, a rétegtani egységeket részletesebben sikerült körvonalazni. A '70-es években korszerű geológiai, geofizikai, geokémiai módszerek együttes alkalmazásával 46 millió tonna új szénhidrogénvagyont fedeztek fel, annak ellenére, hogy a megkutatottság növekedésével törvényszerűen csökkentek a lehetőségek. Az első jelentősebb eredményt a békés megyei Sarkadkeresztúr térségében a kristályos aljzatban 3000 méteren talált gázkincs jelentette (1976). További jelentős készletgyarapodást hoztak a békési Endrőd környéki (1976) földgáz-, valamint Szeghalom (1980) melletti kőolaj- és földgáztelepek, s számottevő készletek váltak ismertté a Szeged melletti Üllés, Ruzsa (1979), a duna-tisza közi Zsana (1978) és Kiskunmajsa (1978) és a Tiszántúlon Biharkeresztes (1980) térségében, továbbá a Zala megyei Zalakaros-Sávoly (1979) és a Dráva menti Barcs (1979) környéki kutatási területeken. Ezek a lelőhelyek több mint 80%-ban földgázt tartalmaztak.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi