Súlypontáthelyeződés az Alföldre
Súlypontáthelyeződés az Alföldre
A háborút követően a kutatás mélypontra került. 1946-ban az amerikaiak ismét átvették a MAORT vezetését, ám azt 1948-ban az akkori kormányzat szabotázs indoklással államosította. Mivel a békeszerződés értelmében a magyarországi német javak a Szovjetunió birtokába kerültek, 1946-ban megalakult egy magyar–szovjet vegyesvállalat, amely az alföldi területeken (Kőrösszegapáti, Biharnagybajom) kutatott. Az 1950-től 1954-ig Magyar–Szovjet Olajipari Rt. (MASZOLAJ) néven futó vállalat 1950-ben Mezőkeresztes környékén tárt fel kőolajat. 1951-ben a magyar állami vállalat felfedezte a Zala megyei Nagylengyel környéki olajmezőt. Ez a nemzetközi viszonylatban is jelentős olajmező lehetővé tette az erősen csökkenő hozamú dél-zalai mezők kompenzálását. Az 1957-ben megalapított Kőolajipari Tröszt (KT) révén egységes irányítás és fejlesztés alá került a kutatás, a termelés-szállítás-feldolgozás, a kereskedelem, és a mindehhez szükséges háttéripar.
1954-ben az alföldi kutatások jelentős eredményt hoztak Eger és Demjén környékén. Az 50-es évek végén első ízben elkészített földtani szénhidrogén-kutatási prognózis alapján telepített geofizikai mérések és kutatófúrások 1958-ban Hajdúszoboszló térségében jelentős földgázteleprendszert, a békési Pusztaföldvár mellett számottevő kőolaj és földgázkészleteket, 1959-ben a szintén békési Battonyánál kőolaj- és földgáz-előfordulást fedeztek fel. Bebizonyosodott az Alföld perspektivitása, és földgáz vonatkozásában vezető helyre került ez az országrész. Csupán 1959-ben annyi volt az évi szénhidrogénkészlet-növekedés, mint amennyi összes vagyon 1957-ben rendelkezésre állt, azaz az alföldi kutatások eredményei egy év alatt felülmúlták az előző 20 esztendő termését. 1960-ban létrejött az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT). 1965-ben tárták fel a Szeged melletti Algyő térségében azt a kőolaj- és földgáztelep-rendszert, mely mindmáig az ország legjelentősebb szénhidrogén-előfordulása, és a sor további fontos alföldi lelőhelyekkel bővült (Szegedhez közel Üllés (1962) és Kiskundorozsma (1964), valamint Kiskunhalas (1967), illetve Szank (1964) térségének kőolaj- és földgáztelepei, és további jó tucatnyi kisebb lelőhely). 1965 és '70 között az alföldi mezők hozama már megelőzte a dunántúliakét. A szénhidrogén-kutatási prognózisok ugyanakkor jelentősen hozzájárultak az ország mélyföldtani felépítésének pontosabb megismeréséhez.
Bázakerettyén 1968-ban a termelőszintek alá hatoló kutatófúrások nagymennyiségű széndioxid-szénhidrogén gázkeverékkészletet fedeztek fel, amelynek gázát a régi telepekbe visszasajtolva lehetővé vált, hogy Budafa-Lovászi-Nagylengyel mezői mindmáig termeljenek. Az 1969-es felmérés az ország prognosztikus szénhidrogénvagyonáról azt állapította meg, hogy akkorra már megtalálták az országban képződhetett (potenciális) kőolajkészlet 46%-át és a földgázkészlet 43%-át. A legreményteljesebbnek a Délkelet-Alföld (Szeged, Békés), a Kelet-Alföld (Hajdúság, Nagykunság) és a Duna-Tisza köze déli (kiskunsági) medencéi minősültek, s a földtani prognózisokat az eredmények is igazolták: 1966–1970 között 17 helyen találtak új előfordulásokat (pl. Szank, Kiskunhalas, Kisújszállás, Battonya).
