Fizikai és kémiai talajjavító eljárások
Fizikai és kémiai talajjavító eljárások
Alapvetően fizikai eszközökkel végzett beavatkozást igényelnek a talajok víz- és tápanyag-gazdálkodási tulajdonságainak megjavítását célzó feladatok:
– a csapadékvíz beszivárgásának elősegítésére (a víznek a „talajba mentésére”) szolgál a mélylazítás (altalajlazítás), amit az agyagos, tömődött, gyakorlatilag vízzáró közbülső (B-) szinttel jellemezhető barna erdőtalajok és szolonyec szikesek, valamint az ún. eketalp-réteg kialakulása miatt kedvezőtlen vízgazdálkodású talajok esetében alkalmaznak. Az eljárás e szintek speciális talajlazító késekkel, illetve „lábakkal” való párhuzamos felhasogatását, áttörését jelenti;
– a talajszintek meghatározott célú cseréje (pl. a talaj előkészítése a szőlőtelepítésre [rigolozás], a láptalajok mélyebb, iszapos, agyagos szintjeinek felszínre hozása és a tőzegréteggel való elkeverése), továbbá valamely javítóanyag talajba vitele (pl. homoktalajokban lápföld vagy tőzegkomposzt leszántása) mélyforgatással valósítható meg;
– közvetlenül a káros vízhatás megszüntetését célozza a vízzel erősen átitatott réti, öntés- és (szoloncsák) szikes talajok vízfeleslegének az altalajban kialakított vagy ott elhelyezett csövek általi, illetve a láptalajok víztöbbletének nyitott, felszíni csatornahálózat révén való elvezetése (talajcsövezés, „drénezés”, illetve lecsapolás-telkesítés).
A mélylazítás (altalajlazítás) munkamenete
a) Az altalajlazító munkagép indulás előtt (szemben)…
b) …a robotlábakhoz hasonló acélkések „lábfejei” – amelyek munka közben gyors ütemben fel-le mozognak – még a talaj felszínén pihennek…
c) …a gép megindul, a lábak „bokáig” merülnek a hosszú idő alatt kőkeményre döngölt földút talajába…
d) …majd elérik a teljes munkamélységet…
e) …a lábak „sípcsontjukkal” párhuzamosan felhasítják, a rezgő mozgást végző „lábfejek” tovább törik, darabolják a tömődött talajréteget, így – amint azt a talajfelszín megemelkedése is érzékelteti – jelentősen megnövekszik a hézagtérfogat, következésképp javul a talaj vízbefogadó és vízáteresztő képessége
a) Az altalajlazító munkagép indulás előtt (szemben)…
b) …a robotlábakhoz hasonló acélkések „lábfejei” – amelyek munka közben gyors ütemben fel-le mozognak – még a talaj felszínén pihennek…
c) …a gép megindul, a lábak „bokáig” merülnek a hosszú idő alatt kőkeményre döngölt földút talajába…
d) …majd elérik a teljes munkamélységet…
e) …a lábak „sípcsontjukkal” párhuzamosan felhasítják, a rezgő mozgást végző „lábfejek” tovább törik, darabolják a tömődött talajréteget, így – amint azt a talajfelszín megemelkedése is érzékelteti – jelentősen megnövekszik a hézagtérfogat, következésképp javul a talaj vízbefogadó és vízáteresztő képessége
A talajok genetikailag meghatározott (természetes) és antropogén tevékenységgel előidézett (másodlagos) savanyúságát, továbbá ugyanezen okokra visszavezethető szikességét speciális beavatkozásokkal, ún. kémiai talajjavítási eljárásokkal lehet csökkenteni vagy megszüntetni.
A fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságok helyenként jelentős leromlásával járó savanyúság elsősorban az eleve mésztelen talajképző kőzeteken (pl. a Tisza és a vízrendszeréhez tartozó folyók üledékein) képződött és/vagy természetes kilúgzási folyamatok során elsavanyodott, középhegységi és dombsági barna erdőtalajaink termékenységét korlátozza. Hatására tömődött, agyagos szint alakul ki; fontos tápelemek hiányával kell számolni, amit az is tetéz, hogy a savanyúság következtében szabaddá vált, önmagukban is káros fémionok (vas, alumínium) az esetleg mégis jelen levő tápanyagokkal (foszfor, molibdén) oldhatatlan vegyületeket alkotnak (vas- és alumínium-foszfát stb.), így utóbbiakat a növényi gyökerek számára felvehetetlenné teszik. Mi több, a savanyúságot általában rosszul tűrő mikroorganizmus-életközösségek megfogyatkoznak, tevékenységük lefékeződik. Érthető, hogy ezek a talajok a legérzékenyebbek a mezőgazdasági tevékenységgel gyakran együttjáró, további savanyító hatásokra (pl. túlöntözés, műtrágyázás stb.). Javításuk meszezéssel történik, ami a kedvezőtlen talajtulajdonságok kialakulásának alapokát, a humusz- és agyagkolloidok felületén adszorbeálódott hidrogén-ionok (protonok) túlsúlyát szünteti meg: a protonok az említett felületeken a javítóanyagból származó, kedvező hatású kalcium-ionokkal cserélődnek ki.
A szikes talajok javítása még összetettebb feladat, egyrészt mert a szikesedés hatásai a különböző típusokban eltérő módon mutatkoznak meg, másrészt mert a kémiai beavatkozások önmagukban nem vezetnek eredményre; ezeket fizikai talajjavítási eljárásokkal szükséges kombinálni.
A szolonyec szikesek erősen tömődött, agyagos felhalmozódási szintje egyszersmind a lúgos kémhatást okozó nátrium-ionok és -sók maximális felhalmozódásának helye is. Ahhoz, hogy – a talaj mésztelensége miatt szükségszerűen kalciumtartalmú – javítóanyagok (mész, savanyító hatású gipsz) ezt a szintet megfelelően átjárhassák, a kolloidok felületén a kalcium-nátrium kationcsere végbemehessen, valamint, hogy a sók a mélyebb szintekbe mosódhassanak, egyidejűleg mélylazítást is kell végezni.
Még összetettebb beavatkozást követel a nátriumsókat (többek között szódát) tartalmazó talajvíz hatása alatt álló, emiatt erősen lúgos kémhatású szoloncsák szikesek javítása. A talaj sókészletét a talajvízszint süllyesztésével (talajcsövezés), illetve a sók egyidejű kimosásával (öntözés) lehet csökkenteni (más kérdés, hogy szabad-e, hiszen az elvezetett drénvíz másutt okozhat szikesedést!); a talajoldat lúgossága pedig savanyító hatású javítóanyagokkal (gipsz, lignitpor, savgyanta stb.) tompítható. Kalcium-ionok bevitelére itt külön nincs szükség, mivel a talaj saját – a lúgos kémhatás miatt kicsapódott állapotban levő – mésztartalma („meszes-sós szikes”) a savanyítás eredményeként oldatba megy, mobilizálódik.
