Földhasznosítás

Full text search

Földhasznosítás
A természeti környezet, a táj átalakítása, valamint a földhasznosítás változása olyan folyamatok, amelyek igazán történelmi léptékkel vizsgálhatók. A történeti földrajz módszerei jó lehetőséget adnak elemzésükhöz.
Az ember megjelenése után a Kárpát-medencében a természeti környezet – főként a népességszám növekedése miatt – egyre inkább átalakult társadalmi környezetté, a táj egyre inkább átalakult „műtájjá”. Napjainkra az igazi természeti táj már annyira megváltozott, hogy térségünkben – akárcsak a Föld más nagy népsűrűségű területein – csak nyomokban található meg (e kérdésről a tájbeosztási részben is olvashattunk).
A társadalomnak a természeti környezetre való hatását legjobban a földhasznosítási eljárások változásával mutathatjuk ki. A növények és állatok domesztikálása, a termelés megindulása nagymértékben felgyorsította a táj átalakítását.
A honfoglaló magyarság szállásterülete a Kárpát-medence központi részére terjedt ki; elsősorban a sík- és dombvidéki területeket foglalták el. Leginkább a vízfolyások mentét – elsősorban a Dunáét és más nagyobb folyókét – használták. Elsősorban az árterek s az itt lévő lápok jöttek számításba, ahol az építkezésekhez nádat vághattak; nyáron halásztak, télen pedig itt tartották az állatokat. A magas ártereken található dús füvű, nedves réteken pásztorkodás folyt. A szigetszerű, vízmentes kiemelkedések – helyi elnevezésekkel pl. porongok, laponyagok, ormányok – ideális területet biztosítottak a letelepedéshez, később pedig a gazdálkodás megindulásához; egyszersmind a városodás kereteit is meghatározták. A megtelepedett magyarság mezőgazdasági kultúrájára a kedvező természeti környezeten kívül egyéb tényezők is hatottak. Így például az országterületen először a 13. században hazánkba érkező telepesek alkalmaztak öntözést.
A török hódoltságig az itt élők mezőgazdasági kultúráját alapvetően három földhasznosítási mód jellemezte. Az egyik a parlagoló vagy szántó-legelőváltó módszer, amelyet a ritkábban lakott területeken alkalmaztak. Néhány évig intenzíven művelték a földet, majd kimerülése után a legelőhatár egy másik darabját vonták művelésbe. A másik a szántó-erdőváltó módszer, amely az előzőhöz hasonló volt, csak nem a legelőhatárt, hanem az erdőhatárt vonták művelés alá. A harmadik a nyomásos földművelés, a leghatékonyabb földművelési forma: a parlagoló rendszerrel szemben a talaj pihentetési ideje lerövidült, és a pihentetett földet, az ugart is gondozták.

Magyarország hegy- és vízrajza a 19. század végén
13. századi és a 19. századi viszonyokat bemutató két térkép jól szemlélteti a Kárpát-medence egészének, illetve vízhálózatának zártságát. (Csupán a Dunajec és a Poprád nem tartoznak a Duna vízgyűjtőjéhez; vizüket a Visztula veszi fel.) A 13. századi térképen ábrázolt vízviszonyok és a 19. századi vízhálózat összehasonlítása világosan mutatja, hogy a folyószabályozások, az ármentesítések milyen mélyreható változásokkal jártak egy-egy területen. Az ármentesítés és a Béga csatornázása eredményeként például egészen más képet mutat a két korszakban a Bánság vízrajza. Nemcsak a Temes torkolatvidéke változott meg, hanem a Béga-csatorna megépítése következtében a korábban a Temes folyó mellett fekvő Temesvár is a csatornával szabályozott és hajózhatóvá tett Béga mellé került. A Zsitva torkolatvidéke is gyökeres változást szenvedett. Míg a Zsitva a 13. században Komáromtól keletre, Zsitvatőnél közvetlenül a Duna mellékfolyójaként ömlött a Dunába, az ármentesítés után vizét Ógyalla közelében már a Nyitra veszi fel. A Sárvíz és a Sió csatornázása eredményeként a korábban a Sárközt mintegy délről határoló Dunába ömlő Sárvíz fő medre a 19. század végére északabbra került, és Sió névvel jelölve, Bajától és a Sárköztől északra a Dunába torkollik
A török uralom alatt a hagyományos gazdálkodás formái szűkebb területen ugyan, de továbbra is megmaradtak. Dinamikusan fejlődött az állattenyésztés, az ármentes területeken továbbra is gabonatermelés folyt, ami már nemcsak az önellátást szolgálta, hanem a belső piacokat is ellátta. Egyre nagyobb területeken folyt takarmánytermesztés is. A mezőgazdasági termékek iránt megnőtt kereslet felgyorsította a majorsági gazdálkodás terjedését, amely a török uralom után is még sokáig meghatározó szerepet játszott a Kárpát-medence belső területein.
A föld hasznosításában a legnagyobb változást a 19. század hozta. Mint korábban említettük, az árvízmentesítés és lecsapolás hatalmas területeket érintett, s ezzel együtt egyre nagyobb területekre terjedtek ki a szántók. Gyorsan csökkent a megműveletlen terület aránya, nőtt az erdőgazdálkodás. A századfordulóra a jelenlegi országterület 55%-a volt szántó, 22%-a gyep, 12%-a erdő. A népesség számának növekedése a településhálózat átalakulását is magával vonta; rohamosan nőtt a városok vagy városias jellegű települések száma. Csökkent a gyepterület (1990-ben már csak 12%), s mintegy 10%-kal csökkent a mezőgazdasági terület. Az erdőtelepítések következtében ugyanakkor – a korábbi századok tendenciáját megfordítva – 40%-kal nőtt az erdőterület aránya.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi