Tájbeosztásunk szempontjai

Full text search

Tájbeosztásunk szempontjai
Mindezek előrebocsátásával adjuk közre a Kárpát-medencének, hegységkeretének és a Kárpátok külső előterének – eddig még sehol sem publikált – táji tagolását. Elkészítése előtt áttanulmányoztuk mind az itthon, mind a szomszédos országokban készült tájtagoló térképek javát, s amivel egyetértettünk, maradéktalanul átvettük, míg másutt módosítottunk. Igyekeztünk, hogy tájbeosztásunkkal egyetlen nemzet és ország érzékenységét se sértsük meg. Ezért a következő elvek szerint alakítottuk ki tájrendszerünket:
(1) A több országot érintő tájakat természeti keretükbe illesztettük, ezért különösen az országhatárokon átlépő egységek kapcsán módosításokat kellett tennünk. A kelet-közép-európai régió minden országában tapasztalható a tájbeosztások államkeretekbe illeszkedő, országhatárokon túl nem tekintő szemléletmódja. Magyarország elfogadott, akadémiai tájbeosztása pl. a politikai határainkon messze túlterjedő Rába–Mura–Dráva-dombvidékre a „Nyugat-magyarországi-peremvidék” nevet alkalmazza; mi ehelyett a Nyugat-Dunántúlt javasoljuk. Az Ipoly alsó folyását a szlovák tájbeosztást elfogadva a Kisalföldhöz, az Aggteleki-karsztot viszont a Magas-Felföldhöz (Belső-Északnyugati-Kárpátokhoz) osztjuk be; az Érmelléket a román tájbeosztást követve középtájnak vesszük, s beillesztjük rendszerünkbe az országhatár-megvonás miatt Magyarországot csak kis darabon érintő s emiatt az akadémiai tájbeosztásból kihagyott tájegységeket is. Hasonló módosításokkal illesztjük össze a kárpáti térség valamennyi országának tájegységeit.
(2) Tájtagolásunk Kárpát-medence központú, tehát helyzet-viszonyító neveink – melyeknek számát igyekeztünk a legkisebbre szorítani – ehhez igazodnak. Minthogy a medence közepét a magyarság lakja, e viszonyítás egybevág a magyarság tájszemléletével, de a régió más népeit sem sértheti.
(3) Igyekszünk elhagyni az ország-hovatartozásra utaló tájneveket, amelyek talán a legtöbb érzékenységet váltják ki. A Selmeci-körhegység például (Szabó József múlt századi elnevezése) jól alkalmazható a Magyar-érchegység, a Gömör–Szepesi-érchegység a Szlovák-érchegység helyett; az országhatárral elválasztott Aggteleki- és Szlovák-karszt együttvéve a Gömör–Tornai-karsztot adja ki.

A Kárpát -Pannon térség természeti tájbeosztása
(4) Kijavítjuk azokat a tájneveket, melyek az országhatáron áttekintve földrajzilag igazolhatatlanok: a magyar tájbeosztás Felső-Tiszavidéke helyett Felső-Tisza síkságát írunk (hiszen a Tisza felső vidéke Máramarosban van), Körösvidék helyett Körösök síkságát (a Körösök vidékén van dombság és hegység is); viszont a román Nyugati-dombságok (Dealurile Vestice) mint nagytáj helyett a Biharerdőhöz és a Bánsági-hegyvidékhez kapcsolva szerepeltetjük az odatartozó közép- és kistájakat. Egységes elveink szerint olyan vidékekre is kiterjesztettük a nagy-, közép- és kistájak beosztását, ahol – például ismereteink szerint az Észak-Kisalföldön, Ukrajnában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában – részben vagy egészében még kidolgozatlan volt.
1. NAGYALFÖLD / Vel'ká dunajská nížina / Szerednyedunajszka nizovina / Câmpia Dunării de Mijloc / Panonska nizija H/SK/UA/RO/YU/HR/BiH
1.1. Alföldi-Dunamente (Dunamenti-síkság) H/HR/YU
(1) Pesti-ártér (H) a/ Szentendrei-sziget (2) Pesti-hordaléksík (H) (3) Csepel–Ócsai-sík a/ Csepel-sziget (4) Solti-lapály (H) (5) Kalocsai–sárköz (H) a/ Bölcskei-öblözet (6) Tolnai–sárköz (H) (7) Baranyai-Duna-sík (Istočnobaranjska aluvijalna ravan, H/HR/YU) a/ Mohácsi-sziget b/ Mohácsi-terasz c/ Drávatorok (Kopácsi-rét, Kopački rit) (8) Dél-bácskai-ártér (Jugobačka aluvijalna ravan, HR/YU) (9) Pancsovai-ártér (Jugobanatska aluvijalna ravan, YU) a/ Pancsovai-rét (Pančevački rit) b/ Temes-sziget (Ostrovo)
1.2. Homokhátság (Duna–Tisza közi hátság) H/YU
(1) Gerje–Perje-sík (H) (2) Nagykőrösi-homokhát (H) (3) Felső-Kiskunság (H) (4) Bugaci-homokhát (H) (5) Alsó-Kiskunság (H) (6) Kiskunsági-löszöshát (H) (7) Horgosi-homokhát (Horgoška peščara, YU)
1.3. Bácskai-síkvidék (Bačka ravnica) H/YU
(1) Illancs (H) (2) Észak-bácskai-löszhát (H) (3) Szabadkai-homokhát (Subotička peščara, H/YU) (4) Közép-bácskai-hát (Centralnobačka lesna zaravan, H/YU) a/ Telecska-perem (Telečka) b/ Orom-part (Orom) (5) Dél-bácskai-terasz (Jugobačka lesna terasa, H/YU) (6) Titeli-fennsík (Titelski breg, YU)
1.4. Mezőföld H
(1) Észak-Mezőföld a/ Érd–Ercsi-sík b/ Váli-völgy (2) Közép-Mezőföld (3) Velencei-medence a/ Velencei-tó b/ Dinnyési-fertő (4) Sárrét (5) Sárvíz-völgy (6) Dél-Mezőföld (7) Sióköz (Nyugat-Mezőföld) (8) Sió-völgy
1.5. Alsó-Dráva-síkság (Drávamenti-síkság) (Podravska ravnica) H/HR
(1) Baranyai-Dráva-sík (Jugobaranjska aluvijalna ravan, H/HR) (2) Fekete-víz síkja (H) (3) Drávaköz (Baranjska lesna zaravan, H/HR) (4) Eszéki-sík (Osiječka zaravan, HR) (5) Erdődi-hát (Erdutska zaravan, HR)
1.6. Valkó-sík (Vukovarska zaravan) HR
1.7. Alsó-Száva-síkság (Posavska ravnica) HR/YU/BiH
(1) Nyugat-szerémi-löszhát (Zapadnosrijemska lesna zaravan, HR/YU) (2) Kelet-szerémi-löszhát (Istočnosrijemska lesna zaravan, YU) (3) Szerémi-terasz (Srijemska lesna terasa, YU) (4) Bázaköz (Bosutska aluvijalna ravan, HR/YU) a/ Šokadija b/ Spačva (5) Alsó-Száva-ártér (Posavska aluvijalna ravan, YU) (6) Semberija (BiH) (7) Macsva (Mačva, YU)
1.8. Felső-Tisza-síkság H/SK/UA/RO
(1) Ugocsai-sík (Uhocsszka nizovina, Câmpia Ugocei, UA/RO) (2) Szamosköz (Câmpia Someşului, H/RO) a/ Szinér-váralji-kapu (Poarta Seini) b/ Sárközi-sík (Câmpia Livadei) c/ Túrhát d/ Erdőhát (3) Krasznaköz (Câmpia Crasnei, H/RO) a/ Erdődi-magassík (Câmpia Ardudului) b/ Majtényi-sík (Câmpul Moftinului) c/ Ecsedi-láp (Mlăştina Ecedului) (4) Beregi-Tiszahát (Berezszka nizovina, H/UA) a/ Tarpai-hegy b/ Mezőkaszonyi-hegyek c/ Szernye-mocsár (5) Ungi sík (Užská rovina, Uzsszka nizovina, UA/SK) a/ Szobránci-sík (Sobranecká rovina) b/ Szenna-mocsár (Senianska mokrad') c/ Nagykaposi-sík (Kapušianske plánavy) (6) Zempléni-sík (Zemplínska rovina, SK) a/ Tőketerebesi-sík (Trebišovská tabul'a) b/ Ondava–Tapoly-sík (Ondavská rovina) c/ Pazdicsi-hát (Pozdišovský chrbát) d/ Laborc-sík (Laborecká rovina) (7) Bodrogköz (Medzibodrocké pláňavy, H/SK/UA) a/ Felső-bodrogközi szigethegyek (Chlmecké pahôrky) b/ Ticemellék c/ Karcsamellék d/ Hosszúrét e/ Bodrogzug (8) Rétköz (H)
1.9. Közép-Tisza-síkság (Közép-Tiszavidék) H
(1) Taktaköz (2) Borsodi-ártér (3) Hevesi-ártér (4) Szolnoki-ártér (5) Jászság (6) Nagykunság (7) Hortobágy (8) Tiszazug
1.10. Alsó-Tisza-síkság (Alsó-Tiszavidék) (Potiska ravnica) H/YU
(1) Csongrád–Szegedi-ártér (H) (2) Szeged-Titeli-ártér (H/YU)
1.11. Észak-alföldi-hordaléklejtő
(Észak-alföldi hordalékkúp-síkság) H
(1) Tápióvidék (2) Hatvani-sík (3) Gyöngyösi-sík (4) Hevesi-sík (5) Borsodi-Mezőség (6) Miskolci-kapu (7) Harangod
1.12. Nyírség (Câmpia Nirului) H/RO
(1) Közép-Nyírség (H) (2) Északkelet-Nyírség (H) (3) Nagykárolyi-homokhát (Câmpia Carei, H/RO) (4) Ligetalja (Dél-Nyírség) (H) (5) Löszös-Nyírség (Nyíri-Mezőség, H)
1.13. Hajdúság H
(1) Hajdúhát (2) Dél-Hajdúság
1.14. Érmellék (Câmpia Ierului) H/RO
(1) Ér völgye (Câmpia Sălacei, H/RO) (2) Tasnádi-halomvidék (Érmelléki-hát, Câmpia Tăşnadului, RO)
1.15. Körösök síksága (Körösvidék) (Câmpia Crişurilor) H/RO
(1) Berettyó-sík (Câmpia Barcăului, H/RO) (2) Bihari-sík (Câmpia Bihariei, H/RO) (3) Nagy-Sárrét (H) (4) Dévaványai-sík (H) (5) Váradi-kapu (Poarta Oradei, RO) (6) Kis-Sárrét (H) (7) Nyárszegi-magassík (Câmpia Miersigului, RO) (8) Szalontai-sík (Câmpia Salontei, H/RO) (9) Csermői-magassík (Câmpia Cermei, RO) (10) Zarándi-sík (Câmpia Zărandului, H/RO) (11) Gyomai-sík (H)
1.16. Maros-hordalékkúp (Câmpia Mureşului) H/RO/YU
A/ Maros-Körös köze
(1) Aradi-hát (Câmpia Aradului, H/RO) a/ Világosi-sík (Câmpul Şiriei) b/ Lippai-kapu (Poarta Lipovei) (2) Csanádi-hát (Câmpia Cenadului, H/RO) (3) Békési-sík (H) (4) Hódság (Vásárhelyi-sík, H) (5) Körösszög (H)
B/ Bégaköz
(6) Vingai-magassík (Câmpia Vingăi, RO) (7) Arankaköz (Torontáli-sarok, H/RO/YU) (8) Aranka-sík (Câmpia Arancăi, RO/YU, RO/YU) (9) Kikindai-löszhát (Câmpia Lovrinului, Kikindska lesna zaravan, RO/YU)
1.17. Temes síksága (Câmpia Timişului, Tamiška ravnica) RO/YU
(1) Lugosi-öblözet (Câmpia Lugojului, RO) (2) Temes–Béga-sík (Câmpia joasă a Timişului, Tamiška aluvijalna ravan, RO/YU) (3) Gátalji-magassík (Câmpia Gătaiei, RO) (4) Moravica-sík (Câmpia Moraviţei, RO/YU) a/ Sümeg-hegy (Šumiga) (5) Alibunári-sík (Alibunarsko blato, YU) (6) Alsó-Temes-löszhát (Tamiška lesna zaravan, YU)
1.18. Deliblát (Deliblat) YU
(1) Delibláti-homokpuszta (Deliblatska peščara) (2) Pancsovai-löszöshát (Pančevačka lesna zaravan)
1.19. Karas–Néra síksága (Câmpia Caraşului şi Nerei, Karaška ravan) RO/YU
(1) Karas-sík (Câmpia Caraşului, RO/ YU) (2) Néra-sík (Câmpia Nerei, RO/YU) (3) Verseci-hát (Vršačka zaravan)
 
2. GYŐRI-MEDENCE (Kisalföld és peremvidéke) /Malá dunajská nížina/ Kleine Ungarische Tiefebene H/SK/A
2.1. Csallóköz (Žitný Ostrov) SK
(1) Felső-Csallóköz (Zitný Ostrov – horná čast') (2) Csilizköz (Čilizská mokrad') (3) Alsó-Csallóköz (Žitný Ostrov – dolná čast')
2.2. Szigetköz H
(1) Felső-Szigetköz (2) Alsó-Szigetköz
2.3. Mosoni-síkság H/A/SK
(1) Mosoni-róna (Wieselburger Heide, H/A) (2) Lajtazug (Fenyér, Heideboden, Litavská nížina, H/A/SK) (3) Pusztahát (Pándorfalvi-fennsík, Parndorfer Heide, H/A)
2.4. Fertő-Hanság-medence H/A
(1) Fertő-medence (Neusiedler See, H/A) (2) Fertőzug (Seewinkel, H/A) (3) Hanság (Waasen, H/A)
2.5. Rábántúli-kavicstakaró (Vas–Soproni-völgység) H/A
(1) Ikva-sík (H/A (2) Répce-sík (H/A) (3) Kabold–Fülesi-dombság (Kobersdorf-Nikitscher Hügelland, H/A) (4) Pulyai-medence (Pullendorfer Becken, A) (5) Gyöngyös-sík (H) (6) Pinka-fennsík (Pinka Hügelland, H/A) (7) Alsó-Rába-völgy (H)
2.6. Rábaköz H
(1) Tóköz (2) Kapuvári-sík (3) Csornai-sík
2.7. Marcal-medence H
(1) Marcal-völgy (2) Devecseri-sík (3) Somló (4) Pápai-sík (5) Sokoróalja
2.8. Győr–Esztergomi-síkság H/SK
(1) Győr–Tatai-teraszvidék (H) (2) Kisbéri-medence (H) a/ Győri-puszták (Pándzsa menti laposok) (3) Zsitva-torok (Žitavská mokrad', SK) (4) Esztergomi-Duna-völgy (Ostrihomská niva, H/SK)
2.9. Mátyusföld (Mat'úšové zemé) SK
(1) Súr-erdő (Šúr) (2) Nagyszombati-hátság (Trnavská pahorkatina) (3) Vízköz (Úl'anská niva) (4) Alsó-Vágmente (Dolnopovažská niva) (5) Érsekújvári-sík (Novozámocké plánavy)
2.10. Nyitra–Barsi-halomvidék (Podunajská pahorkatina – východná čast') SK
(1) Nyitrai-hátság (Nitrianska tabul'a) (2) Radosnai-hátság (Bojnianska pahorkatina) (3) Báni-öblözet (Bánovská pahorkatina) (4) Közép-Nyitramente (Stredonitrianská niva) (5) Alsó-Nyitramente (Dolnonitrianská niva) (6) Zoboralja (Žitavská pahorkatina) (7) Zsitvamente (Žitavská niva) (8) Garammenti-hátság (Pohronská pahorkatina) a/ Barsbesei-hátság (Bešianska pahorkatina) b/ Bátorkeszi-hát (Chrbát) c/ Bélai-dombok (Belianske kopce) d/ Búcsi-teraszok (Búčske terasy) e/ Ógyallai-teraszok (Hurbanovské terasy) f/ Kürti-teraszok (Strekovské terasy) g/ Nagysallói-teraszok (Hronská tabul'a) (9) Alsó-Garammente (Dolnohronská niva)
2.11. Honti-medence (Hontianská kotlina, H/SK)
(1) Ipolymenti-hátság (Ipel'ská pahorkatina, SK) (2) Alsó-Ipolymente (Dolnoipel'ská niva, H/SK)
 
3. DUNA–MORVA-MEDENCE /Donau-Märch Becken/ (Moravsko–Viedenská kotlina A/CZ/SK)
3.1. Belső-Bécsi-medence (Inner Wiener Becken) (A/CZ/SK
(1) Lajta-völgysík (Leithatal, A) (2) Bécsújhelyi-Kőmező (Steinfeld, A) (3) Arbesthali-dombság (Arbesthaler Hügelland, A) (4) Schwechati-sík (Schwechater Feld, A) (5) Bécsi-hegyalja (Wienerwald-Vorland, A) (6) Morvamező (Marchfeld, A) (7) Alsó-Morva-sík (Dolnomoravská niva, A/CZ/SK) (8) Búr-erdő (Bôr, SK) (9) Szakolcai-dombság (Skalická pahorkatina, CZ/SK)
3.2. Külső-Bécsi-medence (Ausser Wiener Becken) A
(1) Sankt Pölten-medence (Sankt Pöltener Becken) (2) Tullni-mező (Tullner Feld)
3.3. Bornegyed (Weinviertel) A/CZ
(1) Nyugati-Bornegyed (Westliches Weinviertel, A/CZ) (2) Korneuburgi-dombság (Wasenberg–Bisamberg, A) (3) Leisi-hegyek (Leiser Berge, A) (4) Keleti-Bornegyed (Östliches Weinviertel, A)
3.4. Brnói-alföld (Dyjskosvratecký úval) CZ/A
3.5. Vyškovi-kapu (Vyškovská brána) CZ
3.6. Hanák-alföld (Hornomoravský úval) CZ
 
4. NYUGAT-DUNÁNTÚL H/A/SLO/HR
4.1. Sopron–Kőszegi-hegyvidék H/A
(1) Soproni-hegység (Ödenburger Gebirge, H/A) (2) Soproni-medence (Ödenburger Becken, H/A) (3) Fertőmelléki-dombság (Ruster Hügelland, H/A) (4) Vulka-medence (Wulkabecken, A) (5) Lajta-hegység (Leithagebirge, A) (6) Rozália-hegység (Rosaliengebirge, A) (7) Bucklige Welt (A) (8) Kőszegi-hegység (Günser Gebirge, H/A) (9) Kőszeghegyalja (Günser Hügelland, H/A) (10) Vas-hegy (Eisenberg, H/A)
4.2. Rábáninneni-kavicstakaró H
(1) Kemenesalja (2) Cser (Alsó-Kemeneshát) (3) Vasi-Hegyhát (Felső-Kemeneshát)
4.3. Zalai-dombvidék H
(1) Zala-völgy (2) Göcsej (3) Közép-zalai-dombság a/ Letenyei-dombság b/ Söjtöri-hát c/ Zalaszentmihályi-hát (4) Principális-völgy (5) Zalaapáti-hát (6) Zalavári-hát
4.4. Mura–Rába-dombvidék H/A/ SLO/HR
(1) Felsőőrség (In der Wart, A) (2) Heáncföld (Heunzenland, A) (3) Németújvári-dombság (Güssinger Hügelland, H/A) (4) Lapincs-völgy (Lafnitztal, A) (5) Ilz-Feistritz-dombság (Ilz-Feistritz Hügelland, A) (6) Felső-Rába-völgy (Oberes Raabtal, H/A) (7) Gleichenbergi-dombság (Gleichenberger Hügelland, A) (8) Vendvidéki-dombság (Goričko, H/SLO) (9) Őrség (Alsóőrség, Stražne naselje, H/SLO) (10) Hetés (H/SLO) (11) Lendvai-hegy (Lendavski breg, H/SLO)
4.5. Grazi-medence (Grazer Becken) A
(1) Grazi-mező (Grazer Feld) (2) Leibnitzi-mező (Leibnitzer Feld) (3) Nyugat-stájer-dombság (Weststeyrisches Hügelland)
4.6. Dráva–Mura-dombvidék H/A/ SLO/HR
(1) Alsó-Mura-sík (Unteres Murbecken, Ravensko + Dolinsko + Mursko polje, H/A/SLO/HR) (2) Muraközi-dombság (Windische Büheln / Slovenske Gorice / Gornji Međumurje, A/SLO/ HR) (3) Maribori-medence (Dravsko + Ptujsko Polje, SLO) (4) Varasdi-sík (Varaždinsko polje, HR) (5) Muraközi-sík (Donji Međumurje, HR)
 
5. DÉL-DUNÁNTÚL H/HR
5.1. Balaton-medence H
(1) Kis-Balaton (2) Nagyberek (3) Somogyi-partisík (4) Balaton – a/ Keszthelyi-öböl b/ Szemesi-medence c/ Siófoki-medence
5.2. Külső-Somogy H
(1) Somogyvári-dombság (Nyugat-Külső-Somogy) (2) Koppánymenti-dombság (Kelet-Külső-Somogy) (3) Kaposmenti-dombság (Dél-Külső-Somogy)
5.3. Belső-Somogy H
(1) Marcali-hát (2) Nagyatádi-dombság (Kelet-Belső-Somogy) (3) Csurgói-dombság (Nyugat-Belső-Somogy)
5.4. Mecsek vidéke H/HR
(1) Mecsek (H) a/ Nyugati-Mecsek b/ Keleti-Mecsek c/ Pécsi-Mecsekalja d/ Komlói-Mecsekalja (2) Zselic (H) a/ Észak- b/ Dél-Zselic (3) Mecsekhát (Baranyai-Hegyhát, H) (4) Völgység (H) a/ Bonyhádi- b/ Simontornyai-dombság (5) Szekszárdi-dombság (H) (6) Baranyai-dombság (H) a/ Pécsi-sík b/ Geresdi-dombság (Mórágyi-rög) (7) Villányi-hegység (H) a/ Beremendi-rög (8) Baranyahát (Kamenjak, HR)
5.5. Légrád–Barcsi-Dráva-völgy (Podravina) H/HR
 
6. DRÁVA–SZÁVA–VIDÉK SLO/HR/YU/ BiH
6.1. Fruška gora HR/YU
6.2. Szlavónia (Slavonija) HR
(1) Bilogora (2) Lisina (3) Ravna Gora (4) Pozsega havasa (Papuk) (5) Krndija (6) Bródi-hegység (Dilj) (7) Pozsegai-medence (Požeška kotlina) (8) Pozsegai-hegység (Požeška gora) (9) Pszuny (Psunj) (10) Daruvári-medence (Daruvarska kotlina) (11) Monoszlóvidék (Garić, Moslavačka gora) (12) Marcsa-erdő (Marčanska šuma) (13) Belovári-medence (Belovarska kotlina) (14) Kőrösi-dombság (Križevačke gorice) (15) Kalnik (16) Zágrábi-hegyalja (Zagrebačke podgorje) (17) Zágrábi-hegység (Medvednica)
6.3. Zágrábi-medence (Zagrebačka kotlina) H/BiH
(1) Túrmező (Turopolje, HR) (2) Vukomeri-dombság (Vukomeričke gorice, HR) (3) Kulpamező (Karlovačka kotlina, HR) (4) Lónyamező (Lonjsko polje, HR) (5) Száva-árok (Posavina, HR/BiH)
6.4. Szlovén–Horvát-középhegység (Slovensko hribovje + Hrvatsko Zagorje) SLO/HR
(1) Zagorje (Hrvatsko Zagorje, HR/ SLO) (2) Krškói-medence (Krška kotlina, SLO) (3) Krškói-hegység (Krško hribovje, SLO) (4) Mirna-völgy (Mirenska dolina, SLO) (5) Senovói-medence (Senovska kotlina, SLO) (6) Bizeljskói-hegység (Bizelsko hribovje, SLO/HR) (7) Ivaneci-hegység (Ivanščica, SLO/ HR) (8) Voglajna-dombság (Voglajnsko gorice, SLO) (9) Varasdi-dombság (Varaždinske gorice, HR) (10) Macelj-hegység (SLO/ HR) a/ Boč b/ Macelj c/ Haloze (11) Dravinja-dombság (Dravinjske gorice, SLO) (12) Cillei-medence (Celjska kotlina, SLO) (13) Vitanjei-hegység (Vitanjske Karavanke, SLO) a/ Konjicei-hegyek (Konjiška gora) b/ Pakai-hegyek (Paski Kozjak) (14) Velenjei-medence (Velenjska kotlina, SLO) (15) Slovenjgradeci-medence (Slovenjgraška kotlina, SLO) (16) Kozjei-hegység (Kozjansko hrbovje, SLO) (17) Szávamenti-hegyvidék (Posavsko hribovje, SLO) a/ Zasavje b/ Dolenjsko
6.5. Ljubljanai-medence (Ljubljanska kotlina) SLO
(1) Bledi-medence (Blejski kot) (2) Dobrave (3) Kranji-medence (Kranjsko polje) (4) Bistrica völgye (Bistriška ravan) (5) Ljubljanai-mező (Ljubljansko polje) (6) Ljubljanai-öblözet (Ljubljansko barje)
 
7. BAKONYERDŐ (Dunántúli-középhegység) H
7.1. Bakonyvidék
(1) Keszthelyi-hegység – a/ Tátika-csoport b/ Keszthelyi-fennsík (2) Tapolcai-medence – a/ Badacsonyi-bazalthegyek (3) Balaton-felvidék – a/ Balatoni-Riviéra b/ Tihanyi-félsziget c/ Káli-medence d/ Vilonyai-hegyek e/ Veszprémi-fennsík (4) Déli-Bakony a/ Kab-hegy b/ Agár-tető c/ Sümegi-hát d/ Devecseri-Bakonyalja (5) Devecseri-árok (6) Északi-Bakony a/ Öreg-Bakony b/ Keleti-Bakony (Tési-fennsík) (7) Pápai-Bakonyalja (8) Súri-Bakonyalja (9) Pannonhalmi-dombság
7.2. Móri-árok
7.3. Vértes és vidéke
(1) Bársonyos (2) Által-ér-völgy (Tatai-árok) (3) Vértes hegység (4) Sörédi-hát (5) Zámolyi-medence (6) Lovasberényi-hát
7.4. Velencei-hegység
7.5. Dunazug-hegyvidék
(1) Gerecse a/ Nyugati-Gerecse b/ Központi-Gerecse c/ Keleti-Gerecse d/ Gerecsei-kismedencék (2) Bicske–Zsámbéki-medence a/ Etyeki-dombság b/ Zsámbéki-medence (3) Budai-hegység a/ Budai-hegyek b/ Tétényi-fennsík c/ Budakeszi–Budaörsi-medence (4) Pilis-hegység a/ Vörösvári-árok b/ Pilisi-hegyek
7.6. Visegrádi-hegység
 
8. ÉSZAKNYUGATI-KÁRPÁTOK /Západné Karpaty / Karpaty Zachodnie / Westkarpathen H/SK/A/CZ/PL
8.1–10. MÁTRAERDŐ (Északi-középhegység, Matransko–slanská hornatina) H/SK
8.1. Börzsönyvidék H/SK
(1) Börzsöny (H) (2) Helembai-hegység (Burda, SK) (3) Visegrádi-szoros (H/SK)
8.2. Cserhátvidék (Cerová vrchovina) H/SK
(1) Nyugati-Cserhát (H) a/ Naszály b/ Nézsa–Csővári-dombság (2) Galga-völgy (H) (3) Északi-Cserhát (H) (4) Keleti-Cserhát (H) (5) Cserhátalja (H) a/ Ecskendi-hát (6) Karancsvidék (Karančská vrchovina, H/SK) a/ Karancs (Karanč) b/ Sátoros (Šiator) c/ Karancsalja (Mučínska vrchovina)
8.3. Gödöllői-dombvidék H
(1) Gödöllői-dombság (2) Monori-halomvidék
8.4. Mátravidék H
(1) Zagyva-völgy (2) Mátra-hegység a/ Nyugati-Mátra b/ Magas-Mátra c/ Keleti-Mátra (3) Mátraalja a/ Gyöngyöspatai-medence (4) Mátrahát (5) Tarna-völgy
8.5. Medvesvidék (Medvešská vrchovina) H/SK
(1) Medves-fennsík (H/SK) (2) Kazári-dombság (H) (3) Füleki-medence (Fil'akovská brázda, SK) (4) Ajnácskői-hegység (Hajnáčska vrchovina, SK) (5) Zabari-dombság (Baštianska kotlina, H/SK)
8.6. Vajdavár-dombvidék H/SK
(1) Heves–Borsodi-erdőhát (H) (2) Gömöri-erdőhát (Petrovská vrchovina, H/SK) (3) Ózdi-völgymedence (H)
8.7. Bükkvidék H
(1) Bükk hegység a/ Bükk-fennsík b/ Északi-Bükk c/ Délnyugati-Bükk d/ Délkeleti-Bükk (2) Bükkalja a/ Tárkányi- b/ Cserépfalvi- c/ Kisgyőri-medence (3) Bükkhát (4) Upponyi-hegyhát (5) Egercsehi-medence
8.8. Eperjes–Tokaji-hegyvidék (Slanské vrchy) H/SK
(1) Simonka- (Šimonka, Prešovské vrchy, SK) (2) Makovica- (Makovica, SK) (3) Bagota- (Bogota, SK) (4) Milic- (Milič, SK/H) (5) Háromhutai- (H) (6) Molyvás-hegycsoport (H) (7) Tokaji-hegy (H) (8) Szerencsi-dombság (H) (9) Tokajhegyalja (H) (10) Hegyköz (H/SK) a/ Ronyva-kapu (Roňavská brána, H/SK) (11) Zempléni-rögök (Zemplínske vrchy, H/SK) (12) Gálszécsi-hegyalja (Podslanská pahorkatina, SK)
8.9. Nógrádi-medence (Ipel'ská kotlina) H/SK
(1) Balassagyarmati-medence (Dolnonovohradská kotlina, H/SK) a/ Középső-Ipoly-völgy b/ Nógrádi-öblözet c/ Csábi-dombság (Čebovská pahorkatina) d/ Nógrádszentpéteri-dombság (Pôtorská pahorkatina) (2) Losonci-medence (Hornonovohradská kotlina, H/ SK) a/ Ipoly-teraszok (Ipel'ské terasy) b/ Jelsőci-dombság (Jelšovská pahorkatina) c/ Poltári-dombság (Poltarská pahorkatina)
8.10. Sajó–Hernád-medence (Rimavsko–košická kotlina) H/SK
(1) Gömöri-medence (Gemerská/Rimavská kotlina, H/SK) a/ Gömöri-teraszok (Gemerské terasy) b/ Osgyáni-dombság (Oždianska pahorkatina) c/ Baktai-dombság (Baktianska pahorkatina) d/ Vályi-dombság (Valická pahorkatina) e/ Licei-dombság (Licinská pahorkatina) (2) Putnoki-dombság (Gemerská pahorkatina, H/SK) (3) Borsodi-medence (4) Szendrői-rögök (5) Bódva–Rakaca-völgy (6) Cserehát (Abovská pahorkatina, H/SK) a/ Nyugati- b/ Keleti-Cserehát (7) Tornai-dombság (Turnianská pahorkatina, H/SK) (8) Kanyapta-medence (Mokrad' Kanapta, SK) (9) Kassai-hegyalja (Košické predhorie, SK) (10) Alsó-Hernád-völgy (Hornádska niva, H/SK) (11) Alsó-Tarca-dombság (Toryská pahorkatina, SK) (12) Abaúji-hegyalja (Abovské predhorie, H/SK) a/ Meződűlő
8.11–20. MAGAS-FELFÖLD (Belső-Északnyugati-Kárpátok, Vnútorné Západné Karpaty, Wewnetrzne Karpaty Zachodnie) A/SK/PL/H
8.11. Selmeci-körhegység (Slovenské stredohorie) SK
(1) Selmeci-hegység (Štiavnické vrchy) a/ Szitnya-hegycsoport (Sitnianska vrchovina) b/ Szkalka-hegycsoport (Skalka) c/ Hodrusbányai-hegycsoport (Hodrušská hornatina)
d/ Selmeci-medence (Štiavnická kotlina) e/ Báti-öblözet (Bátovská pahorkatina) f/ Szlovák-kapu (Slovenská brána) g/ Koszmályi-dombok (Kozmálovské vŕšky) (2) Korponai-erdő (Krupinská planina) (3) Újbányai-hegység (Garammenti-Inóc, Pohronský Inovec) (4) Mădăraş (Vtáčnik) (5) Körmöci-hegység (Kremnické vrchy) (6) Jávoros (Javorie) (7) Osztrovszki-hegység (Ostrôžky) (8) Zólyomi-Polyána (Pol'ana) (9) Garamszentkereszti-medence (Žiarska kotlina) (10) Zólyomi-medence (Zvolenská kotlina) a/ Besztercebányai- (Bystrické podolie) b/ Szliácsi- (Sliačská kotlina) c/ Nagyszalatnai- (Slatinská kotlina) d/ Gyetvai- (Detvianska kotlina) e/ Tótpelsőci-medence (Pliešovská kotlina)
8.12. Gömör–Szepesi-érchegység (Slovenské rudohorie) SK
(1) Póniki-hegyek (Ponická vrchovina) (2) Vepor-hegység (Veporské vrchy) a/ Libetbányai-hegycsoport (Čiert'az) b/ Klenóci-hegycsoport (Klenovské vrchy) c/ Sziklai-fennsík (Sihlianska planina) d/ Málnapataki-hegycsoport (Málinské vrchy) (3) Murányi-fennsík (Muránska planina) (4) Sztracenai-hegység vagy Szlovák-paradicsom (Slovenský raj, Stratenská hornatina) (5) Gálmusz-hegység (Galmus, Hnilecké vrchy) (6) Ratkói-hegység (Ratkovské vrchy) (7) Rőcei-hegység (Revúcke vrchy, Stolické vrchy) (8) Dobsinai-hegység (Dobšinské vrchy) (9) Rozsnyói-hegység (Rožňavské vrchy) (10) Kassai-hegység (Košické vrchy)
8.13. Gömör–Tornai-karszt (Slovenský kras) H/SK
(1) Rozsnyói-medence (Rožňavská kotlina, SK) (2) Jolsvai-karszt (Jelšavský kras, SK) (3) Pelsőci-Nagy-hegy (Plešivská planina, SK) (4) Szilicei-fennsík (Silická planina, SK) (5) Szádelői-karszt (Zádielský kras, SK) (6) Aggteleki-karszt (H/SK) (7) Tornai-medence (Turnianska kotlina, H/SK) (8) Szalonnai-hegység (H) (9) Rudabányai-hegység (H)
8.14. Kis-Kárpátok (Kleine Karpathen, Malé Karpaty) A/SK
(1) Hainburgi-rög (Hainburger Höhe, A) (2) Dévényi-kapu (Porta Hungarica, Thebener Pforte, Devínska brána, A/SK (3) Dévényi-hegycsoport (Devínske Karpaty, SK) (4) Bazini-hegycsoport (Pezinské Karpaty, SK) (5) Berezói-hegycsoport (Brezovské Karpaty, SK) (6) Csejtei-hegyek (Čachtické Karpaty, SK)
8.15. Elő-Fátra (Nyitra–Zsolnai-hegyvidék, Nitriansko–zilinská hornatina) SK
(1) Tribecs-hegység (Tribeč) a/ Zobor-hegycsoport (Zobor) b/ Tribecs-hegycsoport (Vel'ký Tribeč) c/ Razgyel-hegycsoport (Rázdiel) (2) Inóc-hegység (Vágmenti-Inóc, Povazský Inovec) (3) Sztrázsó-hegység (Strazovská vrchovina) a/ Trencséni-hegycsoport (Trenčianska vrchovina) b/ Száraz-Magura (Suchá Magura) c/ Kis-Magura (Malá Magura) d/ Bélapataki-medence (Belianska kotlina) e/ Központi-Sztrázsó (Zliechovská hornatina) f/ Deményi-medence (Domanizská kotlina) g/ Szulyó–Manini-hegycsoport (Súl'ovské vrchy) (4) Felső-nyitrai-medence (Hornonitranská kotlina) (5) Zsolnai-medence (Žilinská kotlina)
8.16. Fátravidék (Fatranská hornatina) SK
(1) Kis-Fátra (Malá Fatra) a/ Mártoni-havasok (Martinske hol'e, Lúčanská Fatra) b/ Kriván-Fátra (Krivánska Fatra) (2) Zsár-hegység (Ziar) (3) Túróci-medence (Turčianska kotlina) (4) Nagy-Fátra (Vel'ká Fatra)
8.17. Alacsony-Tátra vidéke (Nízkotatranská hornatina) SK
(1) Felső-Garam-medence (Horehronské podolie) (2) Óhegyi-Tátra (Starohorské vrchy) (3) Nyugati-Alacsony-Tátra (Dumbierske Tatry) (4) Keleti-Alacsony-Tátra (Král'ovohol'ské Tatry) (5) Kecskehát (Kozie Chrbty)
8.18. Magas-Tátra vidéke (Vysokotatranská hornatina, †a1cuch Tatrza1ski) SK/PL
(1) Kócs-hegység (Chočské vrchy, SK) (2) Liptói-havasok (Nyugati-Tátra, Západné Tatry, Tatry Zachodnie, SK/PL) (3) Magas-Tátra (Vysoké Tatry, Tatry Wschodnie, SK/PL) (4) Bélai-Tátra (Belianske Tatry, SK)
8.19. Liptó-Szepesi-medence (Podtatranská kotlina) SK
(1) Liptói-medence (Liptovská kotlina) (2) Felső-Szepesség (Popradská kotlina) (3) Alsó-Szepesség (Hornádska kotlina)
8.20. Szepes–Sárosi-hegyvidék (Spišsko–šarišská vrchovina) SK
(1) Fekete-hegyek (Čierna hora) (2) Branyiszkó-hegység (Branisko) (3) Lőcsei-hegység (Levočské vrchy) (4) Szinyei-dombság (Šarišská vrchovina) (5) Felső-Tarca-völgy (Šarišské podolie)
8.21–25. ÉSZAKI-KÁRPÁTOK (Külső-Északnyugati-Kárpátok, Vonkajšie Západné Karpaty, Zewnętrzne Karpaty Zachodnie A/CZ/SK/PL
8.21. Közép-vágvölgyi-medencesor (Stredopovažské podolie) SK
(1) Miavai-dombság (Myjavská pahorkatina) (2) Trencséni-medence (Trenčianska kotlina) (3) Illavai-medence (Ilavská kotlina) (4) Vágbesztercei-medence (Považskobystrická kotlina)
8.22. Északi-Tátraalja (Severotatranské podhorie, ObniŠenia Orawsko–Podhala1skie) SK/PL
(1) Alsó-árvai-medence (Dolnooravská vrchovina, SK) (2) Szkorusina (Skorušina, SK/PL) (3) Podhale (PL) (4) Szepesi-Magura Magura Spiska, Spišská Magura, PL/ SK) (3) Felső-árvai-medence (Hornooravská kotlina, Kotlina Orawska, SK/PL) (4) Nowytargi-medence (Kotlina Nowotarska, PL) (5) Pieninek (Pieniny, SK/PL)
8.23. Morva-Kárpátok (Moravské Karpaty) A/CZ
(1) Mikulovi-hegység (Pollauer Berge, Mikulovská vrchovina, A/CZ) (2) Ždánicei-erdő (Ždánický les, Steinitzer Wald, CZ) (3) Kyjovi-dombság (Kyjovská pahorkatina, CZ) (4) Litenčicei-dombság (Litenčická pahorkatina, CZ) (5) Mars-hegység (Chfiby, Marschgebirge, CZ)
8.24. Morva–Szlovák-határhegység (Slovensko–moravské Karpaty) CZ/SK
(1) Fehér-Kárpátok (Bilé Karpaty, Biele Karpaty, CZ/SK) a/ Zsalosztina- (Žalostinská vrchovina) b/ Javorina- (Javorinská hornatina) c/ Bestin- (Beštiny) d/ Lopenik- (Lopenická hornatina) e/ Szúcsi- (Súčanská hornatina) f/ Kobulinec-hegycsoport (Kobylináč) g/ Bossáci-szirtek (Bošácke bradlá) h/ Oroszlánkői-szirtek (Vršatské bradlá) (2) Vizovicei-hegység (Vizovická vrcho-vina, CZ) (3) Hostýn–Vsetíni-hegység (Hostýnsko–vsetínská hornatina, CZ) a/ Hostýn-hegycsoport (Hostýnské vrchy) b/ Vsetíni-hegycsoport (Vsetínské vrchy) (4) Hostýn-alji-dombság (Podhostýnská pahorkatina, CZ) (5) Roznovi-völgy (Roznovská brázda, CZ) (6) Jávornik (Javorníky, CZ/SK) a/ Magas-Jávornik (Vysoké Javorníky) b/ Alacsony-Jávornik (Nízke Javorníky)
8.25. Nyugati-Beszkidek (Západné Beskydy, Beskid Zachodnie) CZ/PL/SK
(1) Morva–Sziléziai-Beszkidalja (Západobeskydské podh3fí, Pogórze Morawsko-...l^ski, CZ/PL) (2) Morva-Sziléziai-Beszkidek (Moravskoslezské Beskydy, Beskid Morawsko–„l^ski, CZ/SK/PL)
a/ Radhošt-hegycsoport (Radhošt) b/ Polom-hegycsoport (Malý a Velký Polom) c/ Turzófalvi-hegycsoport (Turzovská vrchovina) d/ Jablonkai-völgy (Jablunkovská brázda) e/ Jablonkai-felföld (Jablunkovské medzihorie) f/ Czantoria/Čantorije g/ Barania Góra (3) Csacai-medence (Hornokysucké podolie, SK) (4) Kiszucai-hegyek (Kysucké vrchy/ SK) (5) Árvai-Magura (Oravská Magura, SK) (6) Magas-Beszkidek (Slovenské Beskydy, Beskid ‰ywiecki, SK/PL) a/ Racsa (Racza) b/ Osszus (Ošust, Oszust) c/ Pilsko d/ Babia Góra e/ Polica (7) Źywieci-medence (Kotlina Źywiecka, PL) (8) Kis-Beszkidek (Beskid Ma‡y, PL) a/ Magórka b/ Madohora (9) Makówi-Beszkidek (Beskid Makowski, PL) a/ Jalowiec b/ Koskówka c/ Kolo1 d/ Z]balowa e/ Lubomir (10) Szigetes-Beszkidek (Beskid Wyspowy, PL) a/ Lubo1 b/ Kamionna Góra c/ Jaworz d/ Mogielica (11) Gorce (PL) a/ Turbacz b/ Kud‡o1 c/ Gorc d/ Luba1 (12) Szandeci-medence (Kotlina Sadecka, PL) (13) Szandeci-Beszkidek (Beskid Sadecki, L'ubovnianska vrchovina, PL/SK) (14) Lublói-medence (L'ubovnianska kotlina, SK) (15) Csergő-hegység (Čergov, SK) (16) Grybówi-hegyek (Góry Grybówskie, PL) (17) Sárosi-határhegység (Nízke Beskydy, Góry Bardiówsko–Dukelskie, SK/PL) (18) Szekcsői-dombság (Ondavská vrchovina – zapadná čast', SK) (19) Makovicai-dombság (Ondavská vrchovina – severná čast', SK) (20) Gorlice–Jas‡ói-medence (Obniźenie Gorlicko–Jasielskie, PL) (21) Wieliczkai-dombság (Pogórze Wieliczkie, PL) (22) Wiśniczi-dombság (Pogórze Wiśnickie, PL) (23) Roznówi-dombság (Pogórze Roznowskie, PL) (24) Czięźkowicei-dombság (Pogórze Czi]Škowickie, PL) (25) Strzyźówi-dombság (Pogórze Strzyźowskie, PL)
9. ÉSZAKKELETI-KÁRPÁTOK /Východné Karpaty / Karpaty Wschodnie / Szhidni Karpati / Carpatii Orientali – grupă nordica PL/SK/UA/RO
9.1. Vihorlát–Gutin-hegyvidék (Vihorlatské vrchy, Vulkanicsni Karpati, Munţii vulcanici Vihorlat–Gutâi) SK/UA/RO
(1) Homonnai-hegység (Humenské vrchy, SK) (2) Vihorlát-hegység (Vihorlat, SK) (3) Pricske-hegycsoport (Popriečny vrch, Popricsni verh, SK/UA) (4) Vihorlátalja (Podvihorlátska pahorkatina, SK) (5) Ungvári-kapu (Uzshorodszka peredhirja, UA) (6) Kéklő-hegység (Szinyak, UA) (7) Szerednyei-hegyalja (Szerednyanszka peredhirja, UA) (8) Munkácsi-kapu (Mukacsevszka peredhirja, UA) (9) Borló-hegység (Velikij Gyil, UA) (10) Hát (Malij Gyil, UA) (11) Ilosvai-medence (Irsavszka kotlovina, UA) (12) Nagyszőlősi-hegység (Vinohragyivszki hori, UA) (13) Beregszászi-dombság (Berehovszki hori, UA) (14) Huszti-kapu (Husztszki vorota, UA) (15) Avas-hegység (Avasszki hori, Munţii Oaşului, UA/RO) (16) Gutin-hegység (Munţii Igniş–Gutâi, RO) a/ Rozsály–Kőhát-hegycsoport (Munţii Igniş) b/ Gutin-hegycsoport (Munţii Gutâi) (17) Avasalja (Piemontul şi Depresiunea Oaşului, UA/ RO) a/ Avas-medence (Depresiunea Oaşului) b/ Komorzán–Tartolci-medence (Depresiunea Cămărzana–Târşolt) c/ Turci-hegyalja (Piemontul Turţului) d/ Batarcsi-medence (Depresiunea Bătarci)
9.2. Lápos–Széples-hegyvidék (Munţii Lăpus–Ţibleş) RO
(1) Lápos-hegység (Munţii Lăpuşului) (2) Széples-hegység (Munţii Ţibleşului)
9.3. Máramarosi-medence (Marma-rosszka kotlovina, Depresiumea Maramureşului, UA/RO
(1) Máramarosi-szirtek (UA) (2) Alsó-Máramaros (Szolotvinszka kotlovina, Valea Tisei, UA/RO) (3) Felső-Máramaros (Valea Vişeului şi Izei + Dealurile Maramureşului, RO)
9.4. Máramaros–Radnai-masszívum (Masivul Maramures–Rodna) UA/RO
(1) Máramarosi-masszívum (Rahivszki hori + Csivcsini, Munţii Maramureşului, UA/RO) a/ Iván-havas- (Pop Ivan) b/ Várkő- (Fărcau) c/ Köves- (Pietrosu Maramuresului) d/ Torojága- (Toroiaga) e/ Sárkány- (Cearcanu) f/ Cibói-hegycsoport (Muntii Tibau) g/ Havasmezei-medence (Depresiunea Poienile de sub Munte) (2) Radnai-havasok (Munţii Rodnei, RO) a/ Öregbérc csoportja (Grupa Bătrâna) b/ Nagy-Pietrosz csoportja (Grupa Pietrosu Mare) c/ Ünőkő-hegycsoport (Grupa Ineu) (3) Szuhard-hegység (Munţii Suhardului, RO) (4) Radnai-völgy (Valea Rodnei, RO)
9.5. Borgói-hegyvidék (Munţii Bârgău– Dorna) RO
(1) Borgói-hegység (Munţii Bârgăului) (2) Dorna-medence (Depresiunea Dornelor)
9.6. Keleti-Beszkidek (Východné Beskydy, Beskid Wschodnie, Szhidni Beszkidi) SK/PL/UA
A/ Krajnyák (Krajini)
(1) Domásai-dombság (Ondavská vrchovina – východná Čast' SK) (2) Homonnai-medence (Humenské podolie, SK) (3) Ungi-Krajnya (Uzsszka krajina, SK/UA) (4) Szolyvai-medence (Szvaljavszka kotlovina, UA) (5) Dolhai-medence (Dovhanszka kotlovina, UA)
B/ Polonyinák (Polonyini)
(6) Zempléni-határhegység (Góry Lupkowskie, Laborecká vrchovina, PL/SK) (7) Ungi-határhegység (Bieszczady Wewnętrzne, Bukovské vrchy, Bukovszki hori, PL/SK/UA) (8) Róna-havas (Polonyina Rivna, UA) (9) Borzsa-havas (Polonyina Borzsava, UA)
C/ Verhovina
(10) Rymanówi-hegység (Wzgórza Rymanowskie, PL) (11) Bukowica (PL) (12) Krosno–Sanoki-medence (Kotlina Krośnie1sko– Sanocka, PL) (13) Besszádi-völgység (Bieszczady Zewnętrzne, Besszadi, PL/UA) a/ Felső-Szan-völgy (Dolina wierchnego Sana, Verhnyoszanszka dolina) b/ Odryt c/ Śuków (14) Turkai-Verhovina (Turecka Verhovina, UA) (15) Vereckei-Verhovina (Verecka Verhovina, UA)
D/ Külső vonulat
(16) Dynówi-dombság (Pogórze Dynowskie, PL) (17) Przemysli-dombság (Pogórze Przemyskie, PL/UA) (18) Sós-hegység (Góry S‡onne, PL) (19) Felső-Dnyeszter-Beszkidek (Verhnyodnyisztrovszki Beszkidi, PL/UA) (20) Szkolei-Beszkidek (Szkolivszki Beszkidi, UA)
9.7. Gorgánok vidéke UA
(1) Gorgánok (Horhani) (2) Máramarosi-Verhovina (Marmarosszka Verhovina) (3) Kraszna-havas (Polonyina Kraszna) (4) Fagyalos (Szvidovec)
9.8. Csornahora UA
9.9. Obcsinák (Obscsini, Obcinele) UA/ RO
(1) Pokutiai-Obcsinák (Pokutszki hori, UA) (2) Keleti-Verhovina (Szhidna Verhovina, UA) (3) Grinyávok (Hrinyavi, UA) (4) Bukovinai-Obcsinák (Bukovinszki Obscsini, Obcinele Bucovinei, UA/RO) a/ Nyíres-Obcsina (Obcina Mestecanis) b/ Feredő-Obcsina (Obcina Feredeu) c/ Nagy-Obcsina (Obcina Mare) (5) Moldova-medence (Depresiunea Moldovei)
 
10. BIHARERDŐ (Erdélyi-középhegység / Muntii Apuseni) RO
10.1. Marosmenti-hegyvidék (Munţii Muresului)
(1) Zarándi-hegység (Munţii Zarandului) a/ Aradhegyalja (Podgoria Aradului) b/ Hegyes (Highiş) c/ Solymos (Drocea) (2) Körösbányai-hegység (Munţii Metaliferi, grupa vestică) (3) Csetrás-hegység (Munţii Metaliferi, grupa centrală) (4) Zalatnai-hegység (Munţii Metaliferi, grupa estică) a/ Almás–Balsai-medence (Depresiunea Almaş– Balşa) b/ Zalatnai-medence (Depresiunea Zlatna) (5) Detonáta-hegység (Munţii Detuna-telor) (6) Torockói-havasok (Munţii rascăului) a/ Mogosi-medence (Depresiunea Mogoş) b/ Torockói-medence (Depresiunea Trăscau) c/ Székelykő (Piatra Secuilor) d/ Hesdát-hegycsoport (Culmea Hăjdatelui)
10.2. Bihar–Gyalui-hegyvidék (Munţii Bihor–Muntele Mare)
(1) Bihar-hegység (Munţii Bihorului) a/ Gajna-hegycsoport (Munţii Găina) b/ Alsó-havas (Munţii Cucurbăta) c/ Petroszi-havasok (Munţii Pietroasei) d/ Csigla (Ţiclău) (2) Kalota-havas (Munţii Vlădeasa) a/ Biharfüredi-medence (Bazinetul Stâna de Vale) b/ Vlegyásza (Vlădeasa) c/ Székelyjói-hegycsoport (Culmea Henţului) d/ Csucsa–Feketetói-medence (Depr. Ciucea-Negreni) (3) Gyalui-havasok (Munţii Gilău + Muntele Mare) a/ Gyalui-hegyek (Muntii Gilau) b/ Öreg-havas (Muntele Mare) (4) Mócföldi-medence (Depresiunea Ţara Moţilor)
10.3. Körösvidéki-hegységek (Masivele Crişene)
(1) Béli-hegység (Munşii Codru–Moma) (2) Királyerdő (Munţii Pădurea Craiului) (3) Réz-hegység (Muntele Şes/Munţii Plopis) (4) Meszes-hegység (Munţii Mesesului)
10.4. Körösvidéki-dombság (Dealurile Crişene)
(1) Zarándi-hegyalja (Dealurile Cigherului) a/ Mokra-hegy (Dealu Mocrei) b/ Pankotai-hegy (Dealu Pâncotei) (2) Zarándi-medencesor (Culoarul depresionar al Zarandului) a/ Honctői- (Depr. Gurahont) b/ Peleskefalvi- (Depr. Plescuta) c/ Nagyhalmágyi- (Depr. Halmagiu) d/ Brádi-medence (Depr. Brad) (3) Béli-hegyalja (Dealurile Codru–Momei) (4) Belényesi-medence (Depresiunea Beius) (5) Királyerdőalja (Dealurile Pădurii Craiului) (6) Báródság (Depresiunea Vad–Borod) a/ Élesdi-hegyalja (Dealurile Lugaşului) b/ Királyhágó (Piatra Craiului) c/ Révi-szoros (Defileul Vadu Crişului) (7) Bihari-Hegyköz (Dealurile Oradei)
10.5. Szilágysági-dombvidék (Dealurile Silvaniei)
(1) Rézalja (Dealurile Barcăului) a/ Papfalvi- (Depr. Popeşti) b/ Berettyószéplaki- (Depr. Suplacu de Barcău) c/ Kémeri- (Depr. Camar) d/ Szilágynagyfalusi-medence (Depr. Barcău) (2) Krasznamenti-dombság (Dealurile Crasnei) a/ Érszőlősi-dombság (Dealurile Viişoarei) b/ Szilágysomlyói-medence (Depr. Simleu Silvaniei) d/ Zilahimedence (Depr. Zalău) (3) Szilágysomlyói-Magura (Magura Şimleului) (4) Tövishát (Dealurile Majei + Salajului) a/ Szilágykirvai-rög (Măgura Chilioarei) (5) Szatmári-Bükkalja (Piemontul Codrului) (6) Szilágysági-Bükk (Culmea Codrului) (7) Szilágysági-Bükkalja (Dealurile Asuajului) (8) Nagybányai-medence (Depresiunea Baia Mare) (9) Szamoscikói-rög (Prisaca) (10) Kővári-dombság (Dealurile Chioarului) a/ Kővári-medence (Depr. Tara Chioarului) b/ Kápolnoki-dombság (Dealurile Copalnic) (11) Kővár-hegység (Preluca)
 
11. ERDÉLYI MEDENCE / Depresiunea Transilvaniei RO
11.1. Déli-Szamos-hátság (Podişul Somesan de Sud)
(1) Kalotaszegi-dombság (Dealurile Huedinului) a/ Bánffyhunyadi-medence (Depresiunea Huedinului) b/ Kapusmente (Valea Capusului) c/ Nádas-mente (Valea Nadăşului) (2) Almás–Egregy-medence (Depresiunea Almaş–Agrij) (3) Kolozsvári-dombság (Dealurile Clujului) (4) Dési-dombság (Dealurile Dejului) (5) Csákigorbói-dombság (Dealurile Gârboului) (6) Kis-Szamos völgye (Culoarul Someşului Mic) (7) Feleki-dombság (Dealurile Feleacului) a/ Tordaszentlászlói- (Depr. Savadisla) b/ Alsójárai- (Depr. Iara) c/ Peterdi- (Depr. Petreşti) d/ Tordatúri-medence (Depr. Tureni)
11.2. Északi-Szamos-hátság (Podişul Somesan de Nord)
(1) Szamos völgye (Culoarul Someşului) (2) Szamoszug (Culmea Prisnel + Dealurile Boiului) (3) Csicsói dombság (Dealurile Ciceului) (4) Ilosvai-hegység (Culmea Breaza) (5) Lápos-medence (Depresiunea Lăpuşului)
11.3. Erdélyi-Mezőség (Câmpia Transilvaniei)
(1) Északi-Mezőség (Câmpia Fizeşului) a/ Széki- (Dealurile Sicului) b/ Szászzsombori- (Dealurile Jimborului) c/ Szászlekencei-dombság (Dealurile Lechinţei) (2) Déli-Mezőség (Câmpia Sărmaşului) a/ Marosludasi- (Colinele Luduşului) b/ Komlódmenti- (Colinele Comlodului) c/ Mezőmadarasi-dombság (Colinele Mădăraşului) (3) Maros-mező (Culoarul Mureşului)
11.4. Küküllők dombsága (Podişul Târnavelor)
(1) Nyárádmente (Valea şi Dealurile Nirajului) (2) Kis-Küküllő-menti-dombság (Podişul Târnavei Mici) a/ Dicsőszentmártoni- (P. Târnăvenilor) b/ Magyarlapádi-dombság (P. Lopadei) (3) Kis-Küküllő völgye (Culoarul Târnava Mică) 12.4.4. Küküllőközi-dombság (Podişul Târnavei Mari) a/ Erzsébetvárosi- (P. Dumbrăvenilor) b/ Balázsfalvi-dombság (P. Blajului) (5) Nagy-Küküllő völgye (Culoarul Târnava Mare) (6) Hortobágy dombsága (Podisul Hârtibaciu de Nord) a/ Héjjasfalvi-dombság (P. Vânătorilor) b/ Medgyesi-dombság (P. Mediaşului) c/ Vurpódi-dombság (P. Vurpăului) d/ Hortobágy völgye (Culoarul Hârti-baciului) (7) Oltmelléki-dombság (Podişul Hârtibaciu de Sud) a/ Tyukosi-dombság (P. Ticusului) b/ Nádpataki-dombság (P. Rodbavului) c/ Nagysinki-dombság (P. Cincului) d/ Illenbáki-dombság (P. Fagetului) e/ Vesztényi-domb (Chicera Vestemului) (8) Székás-menti-dombság (Dealurile Secaselor) a/ Viza völgye (Culoarul Visei) b/ Omlási-dombság (P. Amnaşului) c/ Csergedi-dombság (Podişul Cergaului) d/ Székásközi-dombság (Podişul Între Secaşe) e/ Apoldi-medence (Depresiunea Apoldului) f/ Szászorbai-hegyalja (Colinele Gârbovei)
11.5. Beszterce–Régeni-dombvidék (Subcarpatii Transilvaniei, sectorul de nord
(1) Naszódi-dombság (Muscelele Năsăaudului) (2) Besztercei-dombság (Dealurile Bistritei) (3) Régeni-dombság (Dealurile Mureşului/Reghinului) a/ Monorfalvi-dombság (Dealurile Monorei) b/ Régeni-Maros-völgy (Culoarul Deda-Reghin) c/ Idecsi-dombság (Dealurile Osoiu) d/ Görgény völgye (Valea Gurghiului) e/ Marostelki-dombság (Dealurile Teleacului)
11.6. Szováta–Udvarhelyi-dombvidék (Subcarpatii Transilvaniei, sectorul de sud)
(1) Sóvidéki-dombság (Subcarpaţii Târnavei Mici) a/ Bekecs-tető (Dealurile Becheci) b/ Szováta–Sóváradi-medence (Depr. Sovata–Sărăţeni) c/ Parajd–Korondi-medence (Depr. Praid-Corund) d/ Siklódi-kő (Dealurile Şiclodului) e/ Firtos (Dealurile Firtuşului) f/ Gagy völgye (Valea Goagiului) (2) Udvarhelyi-dombság (Subcarpaţii Odorheiului) a/ Fehér-Nyikó mente (Valea Feernicului) b/ Rez-tető (Dealurile Aramei) c/ Székelyudvarhelyi-medence (Depr. Odorheiu Secuiesc) (3) Homoródi-dombság (Subcarpatii Homoroadelor) a/ Homoród-medence (Depresiunea Homorod) b/ Erkedi-dombság (Dealurile Architei) c/ Szászbudai-medence (Depresiunea Bunesti)
11.7. Dél-erdélyi-medencesor (Culoarul depresionar Săliste–Sibiu–Făgăraş)
(1) Szebeni-medence (Depresiunea Sălişte-Sibiu) a/ Szebeni-völgysík (Lunca Sibiului) b/ Szebeni-hegyalja (Mărginimea Sibiului) c/ Szelistyei-medence (Depresiunea Sălişte) (2) Fogarasföld (Depresiunea Făgăras, Ţara Oltului)
11.8. Erdélyi-hegyalja (Culoarul depresionar Alba Iulia–Turda)
(1) Tordai-hegyalja (Câmpia şi dealurile Turzii) a/ Keresztesmező (Câmpia Turzii) b/ Aranyosszéki-dombság (Podişul Măhăcenilor) (2) Alsófehéri-hegyalja (Dealurile Alba Iulia–Aiud) a/ Nagyenyedi-dombság (Dealurile Aiudului) b/ Marosszentimrei-dombság (Dealurile Bilag) c/ Magyarigeni-medence (Depresiunea Ighiu)
11.9. Hunyadi-medence (Depresiunea Hunedoara)
(1) Szászvárosi-kapu (Poarta Orăştiei) a/ Kenyérmező (Câmpul Şibotului) b/ Szászvárosi-dombság (Dealurile Orăştiei) (2) Vajdahunyad–Piski-medence (Depresiunea Hunedoara–Simeria) a/ Sztrigy völgye (Valea Streiului) b/ Cserna völgye (Valea Cernei) c/ Szilvási-dombság (Dealurile Silvaşului) (3) Hátszegi-medence (Depresiunea Haţegului)
 
12. KELETI-KÁRPÁTOK / Carpatii Orientali, grupa centrala si sudica RO
12.1. Kelemen–Görgény–Hargita-hegyvidék (Munţii vulcanici Căliman–Gurghiu–Harghita)
(1) Kelemen-havasok (Munţii Căliman) (2) Felső-Maros-áttörés (Trecătoarea Mureşului Topliţa-Deda) (3) Görgényi-havasok (Munţii Gurghiului) a/ Fancsal-hegycsoport (Grupa Fâncel) b/ Mezőhavas csoportja (Grupa Saca) (4) Hargita-hegység (Munţii Harghita) a/ Somlyó-hegycsoport (Munţii Gurghiului de Sud) b/ Osztoróc-hegycsoport (Munţii Harghitei de Nord) c/ Központi-Hargita (Munţii Harghitei Centrale) d/ Hargita-fennsík (Platoul Harghitei) e/ Dél-Hargita (Munţii Harghitei de Sud) f/ Tusnádi-szoros (Defileul Tuşnad) (5) Csomád-hegycsoport (Munţii Ciumat)
12.2. Besztercei-hegyvidék (Munţii Bistriţei)
(1) Besztercei-havasok (Munţii Bistriei) (2) Gyamaló-hegység (Munţii Giumalau) (3) Ráró-hegység (Munţii Rarău) (4) Esztena-hegység (Munţii Stânişoarei) (5) Beszterce völgye (Culoarul Bistriţei)
12.3. Gyergyó–Békási-hegyvidék (Munţii Giurgeu–Bicaz)
(1) Gyergyói-havasok (Munţii Giurgeu) (2) Nagyhagymás-hegység (Munţii Hăşmaş) (3) Naskalat-hegycsoport (Munţii Naşcalat) (4) Csalhó-hegység (Munţii Ceahlău)
12.4. Tatrosmenti-hegyvidék (Munţii Trotuşului)
(1) Tarkő-hegység (Munţii Tarcăului) (2) Gosman-hegység (Munţii Goşmanului) (3) Tatros völgye (Valea Trotuşului) a/ Gyimesvölgye (Valea Ghimeşului) b/ Ágasi-medence (Depresiunea Agăş) c/ Kománfalvi-medence (Depresiunea Comăneşti) (4) Csíki-havasok (Munţii Ciucului) a/ Csügés völgye (Valea Ciugheşului) b/ Szulca völgye (Valea Sulţei) c/ Csobános völgye (Valea Ciobănus) d/ Úz völgye (Valea Uzului) (5) Kászoni-medence (Depresiunea Plăieşi) (6) Nemere-hegység (Munţii Nemira) (7) Berzeneci-hegység (Munţii Berzunt)
12.5. Bodoki–Baróti-hegyvidék (Munţii Bodoc–Baraolt)
(1) Torjai-hegység (Munţii Turiei) (2) Bodoki-hegység (Munţii Bodocului) (3) Baróti-hegység (Munţii Baraoltului)
12.6. Persányi-hegyvidék (Munţii Perşanii)
(1) Rika-hegység (Munţii Perşanii de Nord) a/ Homoródalmási-rög (Dealul Mereşti) (2) Apácai-erdő (Munţii Perşanii Centrali) a/ Rákosi-szoros (Defileul Racoş) b/ Oltmelléki-bazalthegyek (Munţii de bazalt ai Racoşului) (3) Feketehalmi-hegycsoport (Munţii Perşanii de Sud) a/ Kotla (Măgura Codlei) b/ Almásmezei-fennsík (Platforma Poiana Mărului)
12.7. Székely-medencesor (Culoarul depresionar Bilbor–Borsec–Giurgeu–Ciuc)
(1) Bélbori-medence (Depresiunea Bilbor) (2) Borszéki-medence (Depresiunea Borsec) (3) Gyergyói-medence (Depresiunea Giurgeu) (4) Csíki-medencék (Depresiunea Ciuc) a/ Felcsík (Depr. Ciucului de Sus) b/ Középcsík (Depr. Ciucului de Mijloc) c/ Alcsík (Depr. Ciucului de Jos) d/ Fiság völgye (Valea Fişagului)
12.8. Brassó–Háromszéki-medence (Depresiunea Braşovului)
(1) Felső-Háromszék (Depresiunea Târgu Secuiesc) a/ Kézdiszék (Scaunul Chezdi) b/ Orbaiszék (Scaunul Orbai) (2) Sepsiszéki-medence (Depresiunea Şepşi) a/ Szépmező (Câmpul Frumos) b/ Sepsibükszádi-medence (Bazinetul Bixad) c/ Rétyi-nyír (Mestecănişul de la Reci) (3) Barcasági-medence (Depresiunea Ţara Bârsei) a/ Lempes-hegy (Dealu Lempeş) b/ Hétfalusi-hegyalja (Piemontul Săcelelor) c/ Szohodoli-hegyalja (Piemontul Sohodolului) d/ Zernesti-öblözet (Golful Zărneşti) e/ Vledényi-öblözet (Golful Vlădeni) f/ Köpeci-völgymedence (Culoarul Rotbav–Căpeni) (4) Erdővidéki-medence (Depresiunea Baraolt) a/ Bardocszék (Scaunul Brăduţ) b/ Miklósvárszék (Scaunul Micloşoara)
12.9–11. KÁRPÁTKANYAR (Carpaţii Curburii)
12.9. Háromszéki-havasok (Munţii Vrancei + Munţii Buzăului)
(1) Berecki-havasok (Munţii Vrancei) a/ Berecki- (Munţii Breţcului) b/ Musátó- (Culmea Lepşii) c/ Fekete-Zbojna- (Munţii Zboina Neagră) d/ Koza- (Munţii Coza) e/ Szép-Zbojna- (Munţii Zboina Frumoasă) f/ Lakóca- (Munţii Lăcăuţi) g/ Furu-hegycsoport (Munţii Furu) (2) Bodzafordulói-hegyvidék (Clăbucetele Întorsurii) a/ Kommandói-völgymedence (Depresiunea Comandău) b/ Bodzamező (Depresiunea Întorsurii Buzăului) (3) Csihányos–Pintyiló-hegység (Munţii Penteleu) (4) Podu Calului-hegység (Munţii Podu Calului) (5) Szilon-havas (Munţii Siriu) (6) Ivaneti-hegyhát (Culmea Ivăneţ)
12.10. Brassói-havasok (Munţii Brasovului)
(1) Brassói-hegyek (Munţii Bârsei) a/ Tömösi-szoros (Defileul Timişului) b/ Keresztényhavas (Postăvarul) c/ Nagy-kőhavas (Piatra Mare) (2) Csukás-hegység (Munţii Ciucaş) (3) Grohotis-hegység (Munţii Grohotiş) (4) Báj-havas (Munţii Baiului) (5) Predeál–Szinajai-völgy (Valea Prahovei, sectorul Predeal–Sinaia)
12.11. Bucsecs-Királykő-hegyvidék (Munţii Bucegi-Leaota-Piatra Craiului)
(1) Bucsecs-hegység (Munţii Bucegi) (2) Leaota-hegység (Munţii Leaota) (3) Törcsvári-átjáró (Culoarul Rucăr–Bran) (4) Királykő-hegység (Munţii Piatra Craiului)
 
13. DÉLI-KÁRPÁTOK (Carpaţii Meridionali) RO
13.1. Fogarasi-hegytömeg (Masivul Făgăraş)
(1) Fogarasi-havasok (Munţii Făgăraş) (2) Szág-hegycsoport (Munţii Taga) (3) Jezer– Papusa-hegység (Munţii Iezer–Papusa) (4) Ghitu-hegység (Munţii Ghiţu) (5) Frunzi-hegység (Munţii Frunzi) (6) Kozia-hegység (Munţii Cozia) (7) Lovista-medence (Depresiunea Loviştei)
13.2. Szebeni-hegytömeg (Masivul Parâng)
(1) Szebeni-havasok (Munţii Sibiului) a/ Csindrel-hegycsoport (Munţii Cindrel) b/ Lotru-hegycsoport (Munţii Lotrului) c/ Latorica-hegycsoport (Munţii Latoriţei) (2) Szászsebesi-havasok (Munţii Sureanu) (3) Páring-hegység (Muntii Parâng) (4) Căpăţâna-hegység (Munţii Căpăţânii)
13.3. Petrozsényi-medence (Depresiunea Petroşani)
13.4. Szörényi-hegytömeg (Masivul Severin)
(1) Retyezát (Munţii Retezatului) (2) Vulkán-hegység (Munţii Vâlcan) (3) Godján-hegység (Munţii Godeanu) (4) Szárkő-hegység (Munţii Tarcu) a/ Kis-havas (Muntele Mic) (5) Csernai-havasok (Munţii Cernei)
13.5. Domogléd (Munţii şi Podişul Mehedinţi)
(1) Mehádiai-hegység (Munţii Mehedini) (2) Domogléd-fennsík (Podişul Mehedinţi)
 
14. BÁNSÁGI-HEGYVIDÉK (Carpaţii Banatului) RO/YU
14.1. Lippai-dombvidék (Dealurile Lipovei) RO
(1) Alsó-Maros-áttörés (Culoarul Mureşului Deva–Lipova) a/ Marosillyei- (Depr. Ilia) b) Dobrai- (Depr. Dobra) c) Marospetres-Zámi (Depr. Petriş–Zam) d/ Soborsin–Tótváradi- (Depr. Săvârşin–Varadia) e/ Marosborsa-Konopi-medence (Depr. Borşa–Conop) (2) Lippai-erdő (Podişul Lipovei)
14.2. Ruszka-havas vidéke RO
(1) Lugosi-hegyalja (Dealurile Lugojului) (2) Ruszka-havas (Munţii Poiana Ruscăi)
14.3. Szörénységi-medencék (Depresiunile Severinului) RO/YU
(1) Temes–Cserna–Bisztra-árok (Culoarul Timiş–Cerna–Bistra, RO/YU) (2) Almás-medence (Depresiunea Almaj, RO)
14.4. Krassó-Szörényi-érchegység (Munţii Semenic + Dealurile Banatului de Sud) RO
(1) Szemenik-hegység (Munţii Semenic) (2) Aninai-hegység (Munţii Aninei) (3) Krassói-medencesor (Depresiunea Caraş–Ezeriş) a/ Krassóvári-medence (Depr. Caraşova) b/ Resicai-medence (Depr. Reşiţa–Câlnic) c/ Ezeresi-medence (Depr. Ezeriş) (4) Dognácskai-hegység (Munţii Dognecei) (5) Szákosi-erdő (Dealurile Pogănişului) (6) Doklényi-dombság (Dealurile Doclinului) (7) Oravicai-dombság (Dealurile Oraviţei) (8) Verseci-hegység (Vršačka planina)
14.5. Aldunai-hegyvidék (Munţii Locva–Almăj) RO/YU
(5) Lokva-hegység (Munţii Locva, RO) (2) Almás-hegység (Munţii Almăj, RO) (3) Aldunai-szoros (Bánáti-szoros, Culoarul Dunării, Đerđap, RO/YU)
 
15. SZUBKÁRPÁTOK (Elő-Kárpátok, Subcarpaţii) RO
15.1–2. GÉTA-SZUBKÁRPÁTOK (Subcarpaţii Getici)
15.1. Olténiai-Szubkárpátok (Subcarpaţii Olteniei)
(1) Zsílmelléki-Szubkárpátok (Subcarpaţii Jiului) (2) Kis-Olt-menti-Szubkárpátok (Subcarpaţii Oltetului) (3) Vâlceai-Szubkárpátok (Muscelele Vâlcei)
15.2. Argyasi-Szubkárpátok (Muscelele Argeşului)
15.3–5. KÁRPÁTKANYARI-SZUBKÁRPÁTOK (Subcarpaţii de Curbură)
15.3. Prahovai-Szubkárpátok (Subcarpaţii Prahovei)
(1) Jalomica-dombság (Subcarpaţii Ialomitei) (2) Prahova–Teleajen-dombság (Subcarpaţii Teleajenului)
15.4. Bodzai-Szubkárpátok (Subcarpaţii Buzăului)
(1) Teleajen–Bodza-dombság (Dealurile Priporului) (2) Bodza–Slănic-dombság (Dealurile Botanului) (3) Istriţai-dombság (Dealurile Istriţei)
15.5. Vráncsa-Szubkárpátok (Subcarpaii Vrancei)
(1) Vráncsa-medence (Depresiunea Vrancei) a/ Sovejai-medence (Depr. Soveja) b/ Nărujai-medence (Depr. Năruja) c/ Nerejui-medence (Depr. Nereju) d/ Jitiai-medence (Depr. Jitia) (2) Câlnău dombsága (Dealurile Câlnăului) (3) Milkó dombsága (Dealurile Milcovului) (4) Susica dombsága (Dealurile Şuşiţei)
15.6–7. MOLDVAI-SZUBKÁRPÁTOK (Subcarpaţii Moldovei)
15.6. Tázlómenti-Szubkárpátok (Subcarpaţii Tazlăului)
(1) Tázló–Kászon-medence (Depresiunea Tazlău–Caşin) (2) Bákói-dombság (Culmea Pietricica)
15.7. Németvásári-Szubkárpátok (Subcarpaţii Neamţului)
(1) Krakkó–Beszterce-medence (Depresiunea Cracău–Bistriţa) (2) Németvásári-dombság (Dealurile Neamţului)
 
16. KÁRPÁTMELLÉK / Vněkarpatské snízeniny / Podkarpacie / Prikarpattya CZ/ PL/UA
16.1. Morva-kapu (Moravská brána) CZ
16.2. Ostravai-medence (Ostravská pánev, Kotlina Ostrawska) CZ/PL
16.3. Oswięcimi-medence (Kotlina Oswięcimska) PL
(1) Pszczynai-sík (Puszcza Pszczynska) (2) Oswięcimi-Visztula-völgy (Dolina Wisły – odcinek oswięcimski) (3) Wilamowicei-hegyalja (Podgórze Wilamowickie)
16.4. Krakkói-kapu (Brama Krakowska) PL
16.5. Sandomiri-medence (Kotlina Sandomierska) PL/UA
(1) Visztula-völgysík (Nizina Nadwiłanska) (2) Bochniai-hegyalja (Podgórze Bochenskie) (3) Tarnówi-hát (Płaskowy Tarnowski) (4) Alsó-Wisłoka-völgy (Dolina Dolnej Wisłoky) (5) Tarnobrzegi-sík (Równina Tarnobrzeska) (6) Alsó-Szan-völgy (Dolina Dolnego Sanu) (7) Bilgoraji-sík (Równina Bilgorajska) (8) Kolbuszowai-hát (P?askowy? Kolbuszowski) (9) Tarnogródi-hát (P?askowy? Tarnogrodzki) (10) Elő-kárpáti-ősfolyamvölgy (Pradolina Podkarpacka) (11) Rzeszówi-hegyalja (Podgórze Rzeszowskie)
16.6. Przemysli-kapu (Płaskowy? Sansko–Dniestrzanski, Szanszko–dnyisztrovszka viszocsina) PL/UA
16.7. Felső-Dnyeszter-medence (Verhnyodnyisztrovszka kotlovina) UA
(1) Felső-Dnyeszter-völgysík (Verhnyodnyisztrovszka rivnina) (2) Szambiri-hegyalja (Szambirszka peredhirja) (3) Drohobicsi-hegyalja (Drohobicsszka peredhirja) (4) Truszkaveci-hegyalja (Truszkavecka peredhirja) (5) Alsó-Sztrij-völgy (Dolina Sztrija) (6) Dasavai-hát (Dasavszka peredhirja) (7) Alsó-Szvicsa-völgy (Dolina Szvicsi) (8) Dolinai-hát (Dolinszka peredhirja) (9) Kalusi-hegyalja (Kalusszka peredhirja) (10) Halicsi-hát (Halicsszka peredhirja) (11) Bisztricja-medence (Ivano-frankivszka kotlovina)
 
17. MOLDVAI-HÁTSÁG (Podisul Moldovei) RO/UA/MD
17.1. Észak-moldvai-dombvidék (Pivnyicsnomoldavszka viszocsina, Podişul Moldovei de Nord) UA/MD
(1) Horodenkai-dombság (Horodenszka viszocsina, UA) (2) Hotini-dombság (Hotinszka viszocsina, Podisul Hotinului UA/ MD) (3) Szokirjani-dombság (Szokirjanszka viszocsina, Podişul Securenilor UA/MD)
17.2. Pokutiai-hegyalja (Pokutszka peredhirja) UA
(1) Kolomijai-hát (Kolomijszka peredhirja) (2) Felső-Prut-medence (Verhnyoprutszka kotlovina)
17.3. Moldvai-mezőség (Câmpia Moldovei) UA/RO/MD
(1) Középső-Prut-síkság (Szerednyeprutszka rivnina, Lunca Prutului de Mijloc, UA/RO/MD) (2) Felső-Zsizsia-alföld (Câmpia Jijiei Superioare, RO) (3) Alsó-Zsizsia-alföld (Câmpia Jijiei Inferioare, RO) (4) Balti-mezőség (Câmpia Bălţilor, MD)
17.4. Szucsávai-dombvidék (Bukovinszka viszocsina, Podişul Sucevei) UA/RO
(1) Csarnócai-dombság (Csernyivszka viszocsina, Dealurile Cernăuţi, UA) (2) Dragomirnai-dombság (Podişul Dragomirnei, UA/RO) (3) Radóci-medence (Depresiunea Rădăuţi, RO) (4) Falticséni-dombság (Podişul Fălticeni, RO) (5) Felső-Szeret-völgy (Dolina Szireta, Culoarul Siretului Superior, UA/RO) (6) Bour–Vorona-dombság (Colinele Bour–Vorona) (7) Dealu Mare–Ruginoasa-dombság (Colinele Dealu Mare–Ruginoasa, UA/RO)
17.5. Moldova–Szeret-völgyfolyosó (Culoarul Moldova–Siret) RO
(1) Moldova völgye (Culoarul Moldovei) (2) Szerettere (Culoarul Siretului de Mijloc)
17.6. Moldvai-központi-fennsík (Podisul Central Moldovenesc) RO
(1) Jászvásári-oldal (Coasta Iasilor) (2) Felső-Barlád-dombság (Podisul Bârladului superior) (3) Vaszlói-dombság (Podisul Vaslui)
17.7. Tutovai-dombvidék (Colinele Tutovei) RO
(1) Rakattó dombsága (Colinele Răcătau) (2) Zeletin dombsága (Colinele Zeletinului) (3) Simila dombsága (Colinele Similei) (3) Alsó-Barlád-völgy (Culoarul Bârladului inferior)
17.8. Falcsui-dombvidék (Colinele Fălciului) RO
(1) Falcsui-dombság (Colinele Fălciului în sens strict) (2) Huszi-medence (Depresiunea Huşi) (3) Elan–Horincea-medence (Depresiunea Elan–Horincea)
17.9. Covorlui-halomvidék (Podisul şi Câmpia Covorlui) RO
(1) Bereşti-dombság (Dealurile Berestilor) (2) Covorlui-magassík (Câmpia Covorlui)
17.10. Alsó-Prut-ártérsík (Lunca Prutului inferior) RO/MD
17.11. Soroca–Orhei-dombvidék (Podisul Soroca–Orhei) MD
(1) Sorocai-dombság (Podişul Soroca) (2) Orhei-dombság (Podişul Orhei) (3) Alsó-Raut-völgy (Valea Răutului inferior)
17.12. Közép-besszarábiai-dombvidék (Podişul Central al Basarabiei) MD
(1) Soloneţ–Ciuluc-dombság (Podişul Solonet–Ciuluc) (2) Északi-Kodri (Codri de Nord) (3) Déli-Kodri (Codri de Sud) (4) Bâc-völgy (Valea Bâcului) (5) Botna-völgy (Valea Botnei) (6) Sarata-völgy (Valea Sărătei)
17.13. Budzsáki-sztyep (Bugeac, Budzsak) MD/UA
(1) Tigheci-dombság (Dealurile Tighecilor MD/UA) (2) Ceadâr-Lungai-halomvidék (Dealurile Ceadâr-Lunga, MD/UA) (3) Volintiri-halomvidék (Dealurile Volintiri, MD/UA)
17.14. Közép-Dnyesztermellék (Sze-rednya Pridnyisztrovja, Culoarul Nistrului) UA/MD
17.15. Alsó-Dnyesztermellék (Câmpia Tighina-Tiraspol, Tyiraszpolszka rivnina) MD/UA
 
18. GÉTA-HÁTSÁG (Podişul Getic) RO
18.1–3. OLTÉNIAI HEGYALJI DOMBSÁGOK (Dealurile piemontane ale Olteniei)
18.1. Motru-dombság (Piemontul Motrului)
(1) Coşuştea-dombság (Piemontul Coşustei) (2) Bălăciţai-dombság (Piemontul Bălăciţei)
18.2. Zsílmelléki-dombság (Gruiurile Jiului)
18.3. Kis-Olt-menti-dombság (Piemontul Oltetului)
(1) Amaradia-dombság (Dealurile Amaradiei) (2) Drăgăşani-dombság (Dealurile Drăgăşanilor)
18.4–5. ARGYASI HEGYALJI DOMBSÁGOK (Dealurile piemontane argesene)
18.4. Cotmeana-dombság (Piemontul Cotmeana)
18.5. Közép-argyasi-dombság (Gruiurile Argesului)
18.6. Cândeşti-dombság (Piemontul Cândeşti)
 
19. ROMÁN-ALFÖLD (Câmpia Română) RO/YU/BG
19.1–3. OLTÉNIAI-SÍKSÁG (Câmpia Olteniei, Câmpia Română de Vest) RO/YU/BG
19.1. Băileşti-síkság (Câmpia Băileşti) RO
(1) Blahniţa-sík (Câmpia Blahniţei) (2) Desnăţui-sík (Câmpia Desnăţuiului) (3) Alsó-Zsíl-ártérisík (Lunca Jiului inferior)
19.2. Romanaţi-síkság (Câmpia Romanaţi) RO
(1) Romanaţi-sík (Câmpia Romanaţi) (2) Alsó-Olt-ártérisík (Lunca Oltului inferior)
19.3. Olténiai-Duna-ártér (Lunca Dunarii Olteniei) RO/YU/BG
19.4–8. NYUGAT-MUNTÉNIAI-SÍKSÁG (Câmpia Munteniei de Vest, Câmpia Română Centrală) RO/BG
19.4. Boianu-síkság (Câmpia Boianu) RO
19.5. Burdea-völgység (Câmpia Găvanu-Burdea) RO
(1) Burdea-sík (Câmpia Burdea) (2) Câlniştea-sík (Câmpia Câlniştei) (3) Neajlov-sík (Câmpia Neajlovului)
19.6. Burnaz (Câmpia Burnazului) RO
19.7. Piteşti-magassík (Câmpia Piteştilor) RO
19.8. Nyugat-munténiai-Duna-ártér (Lunca Dunarii Munteniei de Vest) RO/BG
19.9–13. KELET-MUNTÉNIAI-SÍKSÁG (Câmpia Română de Est) RO/BG
19.9. Vlăsia-síkság (Câmpia Vlăsiei) RO
(1) Argyas–Sabar-ártérisík (Lunca Argeş-Sabar) (2) Bukaresti-sík (Câmpia Bucureştilor) (3) Snagovi-sík (Câmpia Snagovului) (4) Maiai-sík (Câmpia Maia) (5) Moviliţai-sík (Câmpia Moviliţei) (6) Câlnau-sík (Câmpia Câlnăului)
19.10. Titu–Sărata-síkság (Câmpia Titu– Sărata) RO
(1) Târgovişte–Ploieşti-hegylábisík (Câmpia Târgovişte–Ploieşti) (2) Titui-sík (Câmpia Titului) (3) Gherghiţai-sík (Câmpia Gherghiţei) (4) Sarata-sík (Câmpia Săratei)
19.11. Bodza–Szeret-síkság (Câmpia Buzău–Siret) RO
(1) Râmnic–Foksányi-hegylábisík (Câmpia Râmnic–Focşani) (2) Bodzamenti-sík (Câmpia Buzaului) (3) Alsó-Szeret-sík (Câmpia Siretului inferior) (4) Tekucsi-sík (Câmpia Tecucilor)
19.12. Bărăgan RO
(1) Északi-Bărăgan (Câmpia Brăilei, Bărăganul de Nord) (2) Călmăţui-sík (Câmpia Călmăţui) (3) Közép-Bărăgan (Bărăganul Ialomiţei, Bărăganul de Mijloc) (4) Jalomica-ártérisík (Lunca Ialomiei) (5) Déli-Bărăgan (Bărăganul Mostiştei, Bărăganul de Sud)
19.13. Kelet-munténiai-Duna-ártér (Lunca Dunării Munteniei de Est) RO/BG
a/ Jalomica-láp (Balta Ialomiţei) b/ Brailai-szigetek (Insula Mica şi Mare a Brăilei)
 
20. DUNA-DELTAVIDÉK (Delta Dunării, Delta Dunaja) RO/UA
20.1. Elő-Delta (Pre-Delta Dunării) RO/UA
a/ Kahul-tó (Ozero Kahul, Lacul Cahul) b/ Jalpu-tó (Ozero Jalpuh, Lacul lalpug)
20.2. Duna-delta (Delta Dunării propriuzisa, Delta Dunaja) RO/UA
a/ Katlabug-tó (Ozero Katlabuh, Lacul Catalpug) b/ Kitaj-tó (Ozero Kitaj, Lacul Chitai) c/ Letea-zátony (Grindul Letea) d/ Caraorman-zátony (Grindul Caraorman) e/ Dunavăţ-sziget (Câmpia Dunavăţ) f/ Cras-niciol-zátony (Grindul Crasniciol) g/ Perişor-turzás (Grindul Perişor)
20.3. Razelm–Sinoie-tórendszer (Complexul lacustru Razelm–Sinoie) RO
(1) Razelm-sík (Câmpia litorala Razelm) (2) Sinoie–Taşaul-partisík (Câmpia litorala Sinoie–Tasaul)
20.4. Budzsáki-lagúnák UA
a/ Kunduk-tó (Ozero Kunduk, Lacul Cunduc) b/ Sagani-tó (Ozero Sahani, Lacul Sagani) c/ Alibej-tó (Ozero Aliby, Lacul Alibei) d/ Hadzsider-tó (Ozero Hadzsider, Lacul Hagider) e/ Burnasz-tó (Ozero Burnasz, Lacul Burnas) f/ Budaki-tó (Ozero Budaki, Lacul Budachi

Magyarország tájtípusai (Magyarország Nemzeti Atlasza alapján, egyszerűsítve)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi