A karsztkutatás régi és új módszerei

Full text search

A karsztkutatás régi és új módszerei
Az elmúlt évtizedekben a hazai és nemzetközi karsztkutatás zömében a közepes felbontású vizsgálatok részletességéig és szintjéig jutott el. A tudományos kutatás előzményét is jelentő barlangfeltárás pl. 1977 és 1995 között 1322-ről 3204-re növelte a kataszterezett, barlangnak meghatározott (minimálisan 2 méter hosszú, ember által áthatolható) járatok számát (lásd a táblázatot). A jelentős méretű (200 m-nél hosszabb vagy 50 m-nél mélyebb) újonnan feltárt barlangok száma 21 volt, s további 19, korábban is ismert barlangban nyitottak meg hosszú új szakaszokat, köztük például a budai-hegységi Pálvölgyi-barlang 10,7 km-es új járatát. Az újonnan feltárt jelentős barlangjáratok együttes hossza 18 év alatt 43 km volt. A legtöbb új barlang 4 jól kataszterezett karsztterületen található: a Bükkben (pl. Hajnóczy-, Diabáz-, Jáspis-barlang), a Bakonyban (pl. Alba Regia-, Csodabogyós-barlang, Csengő-zsomboly), a Gerecsében (pl. Keselő-hegyi-barlang) és a Budai-hegységben (pl. József-hegyi-barlangok). A korszerű barlangfeltárás módszereit alkalmazó kutatások eredményeinek túlnyomó részét a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat szpeleológusai érték el.
További lehetőséget jelentenek a közvetlen betekintésre a karsztba mélyített kutatófúrások. A bennük tapasztalható vízszint- és vízhozam-változások, a fúrásokban észlelhető jelenségek feldolgozása elsősorban a karszthidrológiai, karszthidrogeológiai analízisek témakörét adják. Ez a módszer is számos esetben került alkalmazásra Magyarországon.
A karsztrendszer működését legátfogóbban azok a modellek mutatják, amelyek a karsztosodás egyik alapfeltételeként jelenlévő víznek – a karsztműködés legmozgékonyabb elemének – az elhelyezkedési formáit és azok kapcsolatát vizsgálják. A Pannon-medence karsztjainak vízcirkulációs alrendszerét folyamatábrán bemutató modell a rendszer elemeinek mélyebb összefüggéseit is feltárja.
A karsztos felszíni vízgyűjtő hidrometeorológiai viszonyainak vizsgálata Magyarországon – a számos egyedi vizsgálat mellett – rendszeresen az Országos Meteorológiai Intézet általános észlelőrendszerének keretében történik, de az utóbbi évtizedekben egyre több karsztkutatással foglalkozó intézmény (Vízügyi Tudományos Kutatóintézet [VITUKI], egyetemek) programjában is megjelenik. A karsztos vízgyűjtők beszivárgási, víznyelési, morfológiai folyamatait számos, esetenként folyamatos kutatás tárja fel, és napjainkban napirendre került a tényezők paramétereinek mérése is. Főleg az Aggteleki-karsztról – mint különösen alkalmas mintaterületről – egyebek között Jakucs László, Kessler Hubert, Keveiné Bárány Ilona, Maucha László és e sorok szerzője szolgált új adatokkal. A részeredményekből kiformálódóban van a karsztos vízelvezető rendszerek átfogó analízise, amelynek eredményeként feltárul a rendszerek térbeli kiterjedése, térképre kerülnek a karsztvíz be- és kimeneti helyei, és rögzülnek a vízmozgás mennyiségi értékei is.
Az igen fontos víznyomjelzési vizsgálatok adatokat szolgáltatnak a karsztrendszerek elemeinek összekapcsolódásáról és a víztartók belső szerkezetéről. Az alkalmazott korszerű módszerek, nyomjelzési technikák, analízisek egyes hazai karsztok területén a vízáthaladás sebességi, mennyiségi és vízminőségi viszonyairól is egyre több ismeretet nyújtanak.
A víznyomjelzési eljárások, amelyek az elmúlt évtizedekben új technikákkal gyarapodtak, napjainkban három nagy csoportba oszthatók:
1. Természetes jelzőanyagok: a karsztforrások vizében előforduló növényi és állati szervezetek, főleg mikroorganizmusok. Ezeket a gyenge karsztos szűrődés következtében a karsztrendszer átbocsátja, a szokásos bakteorológiai és virológiai vizsgálatokkal kimutathatók, és az összefüggések feltárása mellett a víz higiéniai minőségét is jelzik. Jó nyomjelzők a karsztoldatban magasabb koncentrációban előforduló ionok és sók, főleg a kloridok, karbonátok vagy szulfátok is. A források kemográfos vizsgálata következtetési alapot teremt a vízmozgás sebességének, a járatok szerkezetének, a karsztkorrózió mértékének meghatározásához. A természetes környezeti izotópok (főleg a deutérium, trícium, a szén 12-es, 13-as, 14-es tömegszámú izotópjai, újabban a radon stb.) a karsztvíz és az üreglevegő tartózkodási helyére, mozgásának irányára, sebességére, korára, a felszín alatti származási helyére, eredetére vonatkozóan nyújtanak új információkat. Magyarországon az egyetemek (ELTE, Miskolci Egyetem), a VITUKI és az Atommagkutató Intézet munkatársai végeznek idevonatkozó vizsgálatokat.
2. Mesterséges jelzőanyagok: lehetnek radiometrikusan detektálható α- és β-részecske-kibocsátók, vízjelző festékek (fluorescein, rhodamin stb.), spórák, élesztő, stb., amelyek főként a víznyelőkbe vagy furatokba juttatva és forrásokban, esetleg barlangokban detektálva szolgáltatnak értékes adatokat.
3. Természetes pulzációk vizsgálata: a víz mennyiségének és minőségének az észlelés helyén tapasztalt rendszeres változása, amely valamely természeti jelenségre vezethető vissza. Az impulzusok keletkezése, keveredése és az okozó jelenség ismerete (vihar, olvadás, más térségekben apály-dagály) adatokat nyújthat a karsztos járathálózat geometriájának, a rendszer átbocsátóképességének ismeretéhez.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi