Mimika.
Mimika.
A kutyák ún. arcjátéka a farkasokéhoz képest határozottan kifejezésszegény; sok kutyánál az arcizomzat mozgékonysága szűkösnek v. elnyomorodottnak látszik; a lógó fülű kutyák lehetőségei a fültartásokkal való "beszélgetésre" eleve rendkívül korlátozottak. Megemlíthető még az is, hogy az állatok világában a legtöbb szín- és rajzminta nem a véletlen terméke, hanem meghatározott rendeltetésük van a fajon belüli érintkezésben és a különböző fajok közötti konfliktusokban is. Háziasított kutyáink viszont a buzgó tenyésztői munka folyamán rendre átszíneződtek, és ez a körülmény ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy ~i eszköztáruk csökkenjen.
Emberek számára a legfontosabb ~i közlésmód talán a szemkifejezés; az, hogy valaki hogyan néz. Megfigyelhető, hogy vannak kutyák, amelyek nyugodtan, higgadtan, egyenesen a szemünkbe néznek, nyílt tekintettel, barátságosan, sőt várakozásteljesen, de akadnak olyan ebek is, amelyek félénken v. sunyin elkerülik a tekintetünket. Ez a körülmény, ill. viselkedés természetesen függ az adott helyzettől, de a kutya természetére is bizonyos fényt vethet. Amikor pl. kutyánk valamilyen, számára tiltott dolgot követett el, természetesen bűntudatosan elkerüli tekintetünket. A pontosan szemünkbe irányított tekintet viszont biztonságot és bizalmat árul el. (Az ilyenfajta, ún. szemezésnek egyébként más jelentősége is lehet.)
Ha egy kutya sohasem merészel falkavezérének a szemébe nézni, hanem állandóan félrefordítja tekintetét, az feltehetően bizonytalan, ideges v. félénk állat; pontosabban jobban fél a gazdájától, mint amennyire szereti. Valószínűleg ő a bűnbak: a tulajdonos szeszélyeinek levezetésére szolgál, ill. a túlzott uralomvágy áldozata. A farkasfalkában is így van ez. A hozzáértő ember egy pillanat alatt felismeri a rangsorban (» Hatalmi rangsor) legalacsonyabban álló egyedet, annak állandó félrepillantásaiból, hiszen a farkasok között is a rangban legmagasabb állatok engedhetik meg maguknak, hogy egyenesen és hosszan fajtársuk szemébe nézzenek. Ezzel fölényüket bizonyítják, ha ugyanis ezt egy rangban mélyebben álló farkas egy magasabb rangúval szemben merészelné megtenni, az merő kihívás volna.
A hevesen agresszív hangulatú kutyára nagyon jellemző a határozott, merev tekintet; az egyértelműen agresszív hangulatban levő kutya fülei felfelé merednek és előreállnak. Minél nagyobb az állat támadókedve, annál inkább felhúzza felső ajkát; ugyanakkor az orr felső része ráncossá válik. Egészen szélsőséges hangulatban az orr hegye észrevehetően felfelé fordul, körülötte világosan látható gyűrődések keletkeznek. Ilyen gyűrődések és ráncok jelennek meg a szem körül és a fejen is. A félénk v. valamitől megijedt kutya viszont mindig hátrafelé lelapítja (lesunyja) füleit, szája sarkait pedig messze hátra húzza. A kutya egész pofája mintegy "kivasaltnak", keskenynek látszik, szemben az igen agresszív állat pofájának tömött kifejezésével. A félelmi kedélyállapot egyébként gyakran a védekezésre való felkészüléssel ötvöződik. Ez a felkészülés a homlok bizonyos ráncolódásában jelentkezik; az ajkak és az orr hegye azonban nem emelkedik fel olyan határozottan, mint tisztán agresszív hangulatban, ennélfogva a fogvicsorgatás is kevésbé észlelhető. Minél inkább növekszik az állat bizonytalansága, annál határozottabban visszahúzódnak az ajkak, hátrább csapódnak a fülek, és simábbá válik a homlok, valamint a fej. Igen nagy veszélyben, ill. félelem esetén minden kutya füle teljesen lesimul.
Az agresszivitáson és a félelmen kívül természetesen egész sor más hangulat is kiülhet az állat pofájára; szó lehet az éberség és a barátság ötvözetéről v. az éberségről a bizonytalanság minden nyoma nélkül, ami nagyon gyakori, ha a kutya némileg távolabbi eseményekre figyel. A szemek állása, a fülek helyzete, az arckifejezés, sőt még a légzés is igen érzékenyen változik, a szemlélő a felsorolt jeleknek csupán egyikéből nem érzékelheti teljes bizonyossággal a kutya hangulatának valamennyi változását. Viszonylag könnyen felismerhető azonban a tökéletesen elégedett hangulatban levő kutya arckifejezése; ez a közérzet számos kutyánál ugyanis egy egészen különleges jelben nyilvánul meg, amit jobb kifejezés híján mosolynak nevezhetünk. Ilyenkor az állat szája sarkánál v. kissé fölötte apró ránc jelenik meg; figyelő helyzetben ez a mosoly egy csapásra eltűnhet. Ha viszont a kutya örül a simogatásnak, a mosoly, a fej és a hát lassú simogatására v. a nyak és a hasrész vakargatására, elmélyül. Az ilyen mosolygó kutya nyilvánvalóan teljesen boldog.
Az alap-arckifejezéseken kívül más ~i pillanatképek is vannak; pl. a néhány hónapos kölyökkutya arckifejezése aggodalmat árul el, amint gazdája cipőjét harapdálja, tökéletesen jól tudván, hogy nem lenne szabad ezt tennie. Figyelemre méltó még a kutyák játékra hívó arckifejezése, amely részben agresszív, részben alázatos; az alárendelt kutya, ha játékra hív, füleit gyakran félelmi helyzetben tartja, miközben szemei egyáltalán nem tükröznek félelmet. Az is megtörténhet, hogy a játékra felszólító nagyobb v. erősebb kutya gyengébb partnere számára jó szándékát füleinek erőteljes hátracsapásával fejezi ki. Jellemző a kíváncsi kutyák arcjátéka, sok ránc jelenik meg a homlokukon, amint bizalmatlanul, de bátran közelednek az új és idegen jelenség felé; a figyelő kutya tágra nyílt nagy szemekkel, odaadó, feszült koncentrálással igyekszik, hogy megértse, mit kívánnak tőle.
