168. JEGYZETEK A NAPRÓL
168. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
A derék Witzoff
A derék Witzoff
Húsz amerikai város rendőrsége keres egy Witzoff nevű németet. Ez a Witzoff a poligám bűnösök királya. Zseniális, nagyszerű ember. Tömérdek nyelvet beszél. Százféle alakot tud ölteni. És kevés idő alatt száz feleséget szedett össze. Csak a legutolsó héten is hét nőt vezetett oltárhoz. Az asszonyoktól persze elszedte a kis pénzt, ékszert és a többit a jeles Witzoff. Aztán odébbállott. Ez a dolog így: érdekes hír. A chicagói kékszakáll esete után valami új. Lehet róla elmélkedni is. Mi nem tesszük. A kitűnő Witzoff esetében az igazi érdekesség más. Az tudniillik, hogy milyen gyarló minden emberi ítéletmondás nagy eseményekről. Szerte Amerikában úgy emlegetik Witzoffot, mint jólelkű, derék embert. Mert hát nem derék ember? Egyetlenegyet sem ölt meg a feleségei közül. A derék Witzoff.
II.
A keserű cukor
A keserű cukor
A keserű cukrot Franciaországban gyártották. És most görbe tőle egy sereg pénzember szája. Nagy pénzintézetek inognak, híres cégek omladoznak. A londoni és párizsi pénzpiacok veszteségét érezni kezdi egész Európa. Letartóztatásokat jósolnak a francia újságok. Kenyértelenül maradt alkalmazottak ezrei népgyűléseznek. Rouvier minisztertanácsot hív össze. A Banque de France rendkívüli ülést tart. Szóval sohasem csinált még cukor olyan rossz szájízt, mint Croznier cukra. Croznier már nem érzi az ízét. A kétszázmilliós csőddel szemben egy még nagyobb csődöt jelentett be. Egy revolverrel agyonlőtte magát. A tőke mind sűrűbben gondoskodik arról, hogy elleneinek érvekkel szolgáljon. A kedves emberek. Croznier és Jaluzot is nacionalista hősök voltak. A közélet tisztaságát prédikálták. Dühöngtek a régi jó erkölcsök fölforgatói ellen. Hogy magyarul beszéljünk, nem szerették az átkos modernséget. Íme…
III.
A székelyek legendája
A székelyek legendája
A legendákra rossz idő jár. Hogy is szólt többek között tíz év előtt egy speciális magyar legenda? A józaneszű magyar paraszt sohasem fog felülni a lelketlen szocialista izgatásnak. A józaneszű magyar paraszt erre felült. Beszélhetnénk a néperkölcs szép legendáiról is. De beszéljünk csak a székelyekről. A legutolsó időkig mesterségesen olyan képet adtunk róluk, mintha valamely fejlettebb bolygó idetévedt lakói lennének. Akik tudták, hogy ez nem igaz, azok sem mertek szólni. Most aztán megmentésükről tanácskozván, saját vérük kénytelen világgá kiáltani, hogy a székelyek nem arisztokratái a magyar népnek. De mennyire nem azok. Még való lelki képességeik is elaludtak. Erőben, erkölcsben félelmesen lefogytak székelyeink. Ezeket a magyarokat erkölcsileg is föl kell emelni. Jó, hogy már e legenda is meghalt. Így talán lesz székelymentés. Egyáltalában a kábító legendákat kellene ez országban mind megölni, s akkor jobbra fordulna itt a sok – valóság.
Budapesti Napló 1905. augusztus 30.
Pont.
