Egyház és iskola.
Egyház és iskola.
A közviszonyoknak további alakulására az egyház és iskola volt legmélyebbre ható befolyással. Savoyai Jenő herczeg ajánlatára, III. károly 1717 évi október 7-én kelt alapítólevéllel Temesvárott a Jézus társaság számára misszió-házat állított. Átengedte nekik templomul a törököktől mecsetté alakított XIV. századi Szent-György-egyházat, lakóhelyül pedig a templom melletti telken három török házat. A jezsuitákat bízta meg az uralkodó a lelkipásztorság vezetésével is, nemcsak Temesvárott, de a Temesi Bánság egész területén.
Ezáltal sajátszerű egyházi állapot keletkezett. A Temesi Bánság területe ugyanis Szent-István óta a Csanádi püspök fennhatósága alá tartozott. Csanádi püspökké 1710-ben júl. 15-én I. József király a pálosrendi gróf Nádasdy László győri kanonokot nevezte ki. Minthogy Csanád, püspöki székváros, romokban hevert, Nádasdy ideiglenesen Szegedre tette székhelyét. Egyházmegyéjének Maros- és Tisza-balparti vidéke 1716-ig török uralom alatt volt, Belgrád visszafoglalása után pedig kisajátították Szent-István koronája területéből és osztrák kormányzat alá helyezték. A bécsi udvar ezzel kikapcsoltnak tekinté ebből a területből a csanádi püspökségnek bánáti részeit, úgy hogy a csanádi püspök számára csak a Maros és Tisza jobbpartján fekvő vidék maradt. Temesvár visszavételekor Nádasdy még nem ismerte ezt a körülményt. Mikor megtudta, hogy egyházmegyéjét a bánáti 352részek elvételével megcsonkították, folyamodott a felséghez és a történeti jog alapján kérte püspöki juriszdikcziójának a bánsági részekre is kiterjesztését. 1719-ben július 7-én a Savoyai Jenő herczeg elnöklésével tartott udvari tanács, aug. 22-én pedig a kir. kanczellária hozzájárult Nádasdy kérelméhez s csakugyan kiterjeszté joghatóságát a Temesi Bánságra is. Valósággal azonban ez az intézkedés írott malaszt maradt. Mikor Nádasdy kánoni látogatásra jelentkezett Temesvárott, a jezsuiták tiltakoztak jogkörük megsértése ellen, az adminisztráczió pedig tudatta a püspökkel „a császár nevében,” hogy mint magyar mágnást vendégül szívesen látják, de az újszerzeményű Temesi Bánság püspökének el nem ismerhetik és nem is fogadhatják. Sikerült végre Nádasdynak 1724-ben január 27-én III. Károly királytól újabb dekrétumot kieszközölnie, melyben az uralkodó elismerte őt a Temesi Bánságban is törvényes főpásztornak. Mint elismert püspök már azon évi márczius 4-én jött Nádasdy Temesvárra. A következő napon installálta magát a jezsuiták templomában. Másfél század óta ez volt az első alkalom, hogy róm. kath, püspök megjelent a temesvári várban. Fogadása az adminisztráczió és a katonaság részéről rendkívül hűvös volt. A magyar főpapot, a „rebellis” családból származó magyar grófot nem látták szívesen. Rezidencziát nem adtak neki Temesvárott. Látszat szerint folytonosan kerestek neki lakást, de sohasem találtak. Szándékosan tartották távol Temesvártól. Nádasdy élte fogytáig plebánosa maradt a szegedi Szent-Demeter-egyháznak. Csak ritkán, nagyobb ünnepeken, vagy bérmálás alkalmával látogatott el Temesvárra. Távollétében a jezsuiták kormányozták a Temesi Bánság egyházait. A jezsuiták házfőnöke püspöki vikárius volt. Az udv. kamara 1725-ben 2000 forint évi fizetést utalványozott Nádasdynak. Az adminisztráczió beavatkozott a püspök joghatóságába, sőt még a lelkészek kinevezési, áthelyezési és megerősítési jogát is megtagadta a törvényes főpásztortól. Legtöbb esetben nem is kérdezték őt. Az általa behelyezett kanonokokat mellőzték, a plebánosokat egyszerűen elűzték állomásaikról.
Teljesen megváltozott ez a fonák állapot, midőn Nádasdy halála után (1729) idegenből hozott német papokkal töltötték be Szent-Gellért székét. Semmi sem feszélyezte többé a bécsi kormányt, hogy a csanádi püspökség dolgában teljes mérték szerint érvényesítse politikáját, mely Délmagyarországnak Szent-István koronájától örök időre elidegenítését tervezte. Ezentúl 1777-ig nem neveztek ki többé magyar születésű honpolgárokat a csanádi főpásztori székre. Az idegen főpapokat kizárólag csak a Temesi Bánság püspökeinek tekintették, kik a Maroson túlnan fekvő részeken csak Csanád vármegye főispánjaiként végeztek funkcziókat. Ilyenek voltak: báró Falkenstein Albert 1730–1739; Stanislavich Miklós 1739–1750 és gróf Wagraini Engl Ferencz Antal 1750–1777. Falkenstein püspöksége alatt 1732. nov. 16-án kérelmezte az adminisztráczió a püspöki székhelynek és az eddigelé Szegeden tartózkodó káptalannak Temesvárra áthelyezését. Ezt egy 1738 május 10-én kelt császári leirat azzal a kikötéssel engedélyezte, hogy a Temesvárott rezideáló püspök továbbra is megtartsa ,,Csanádi püspök” czímét. Ugyancsak Falkenstein alatt 1736-ban tették le a temesvári székesegyház alapkövét. A tiszta barokk stílben készült remek építményt 1773-ban, Engl püspök idejében fejezték be. Stanislavich azzal tette nevét emlékezetessé, hogy 1743-ban megszerezte a püspökség számára a makai uradalmat. Elődei a kamarától készpénzfizetésben részesültek.
Mercy kormányzata és a Jézus-társaság lelkipásztorkodása idején a következő róm. kath. plebániák keletkeztek Temes vármegye területén. Időrend szerint: Temesvárott 1716-ban, az argentinai-bosnyák ferenczrendiek, 1719-ben pedig a jezsuitáknak és az arg.-bosnyák ferenczrendieknek vezetésével; 1717-ben Lippán előbb ferenczrendiek, majd 1723-tól világi papok vezetésével; 1718 Temesvárott a Nagy- és Kis-Palánk külvárosokban minoriták vezetésével; 1720 Verseczen f. r. majd vil. p. v.; 1721 Rékason f. r., majd v. p. v.; 1723 Uj-Aradon minoriták, majd v. p. v.; 1723 Freidorfon és Fehértemplomban v. p. v.;1724 Csákován, Új-Pécsen, Freudenthalon (Häuerdorf, Salhausen) Dentán; 1725 Bruckenauhban v. p. v.; 1726 Deliblaton v. p. v.; Temesvár-Gyárvárosban f. r., majd v. p. v.; Dettán, Rebenbergen v. p. v.;1727 Gutenbrunnban v. p. v.; 1730 Gyarmathán v. p. v; 1733 Mercyfalván v. p. v.
A temesvári jezsuita-főnök egyházhatósági felsőbbségét elismerték nemcsak az adminisztrácziótól behelyezett világi papok, kik közül néhányan a külföldi kolonistákkal jöttek be, hanem elismerték azt a szerzetesrendek is.
A mi az oktatásügyet illeti, 164 éves szellemi sötétség után a temesvári jezsuiták gyújtották meg Délmagyarországon a tudományos műveltség alapismereteinek 355fáklyáját. Nyolcz esztendőre a visszafoglalás után három osztályú gimnáziumot (schola latina) nyitottak Temesvárott. Innét áradt szét az egész Délvidéken a kulturális fejlődés első mozzanata. Az intézet 1725-ben nyílt meg és kibővítve 1773-ig, a jezsuita-rend bekövetkezett feloszlatásáig működött.
Gr. Niczky Kristóf. (Az Orsz. Képtárból.)
Fejérváry László, a szerb naszádosok fővajdája. (Az Orsz. Képtárból.)
Ferencz lotharingiai hg. (Az Orsz. Képtárból.)
Monostorszentgyörgyi zárda.
A hodosbodrogi zárda külső képe.
Az elemi oktatásügyet Temesvárott a bosnyák salvatoriánus ferenczrendiek kezelték. A vidéki községekben, hol paróchiák keletkeztek, az illető lelkészek, egyes helyeken világi tanítók oktatták a gyermekeket. Iskolaépületekről még nem történik említés. Az első világi tanítót (Schulmeister), ki természetesen az egyház alkalmazottja volt, 1728-ban Csákován találjuk. 1734–1735-ben Lippán is volt már világi tanító. 1741-ben Temesvárott a belvárosban szintén világi tanítók kezén volt az elemi iskola. Az 1737-ben Vingára bevándorolt bolgároknak 1744-ben már négyosztályú elemi iskolájuk volt, latin és bolgár tannyelvvel.
Mercy kormányzata alatt a Temesi Bánság területén három gör.-kel. n. e. szerb püspökség állott fenn: a temesvári, verseczi és karánsebesi. Oláh püspökség egyáltalában nem volt Délmagyarországon. Szerb püspökök voltak Temesvárott: 1710–1726 Vladiszávlyevics Joannitius; 1727–1728 Nesztorovics Maxim; 1728–1744 Dimitrievics Miklós. – Verseczen: 1713–1724 Stanojevics Mózes; 1725–1726 Dimitrievics Miklós; 1728–1738 Nesztorovics Maxim. – Karánsebesen : 1724-ig egy ismeretlen, 1726-tól Dimitrievics Miklós.
A protestáns felekezetek bujdosók valának a Temesi Bánság korszakában. Temesvár visszavétele után gróf Mercy utasítást kapott Bécsből, hogy csak kath. németeket fogadjon a Temesi Bánságba. Az 1718 jan. 1-én alakult temesvári német tanács parancsot kapott: „dass zuförderst alle und jede Ungläubige, als da seyend Heydten, Juden, Türkhen, Lutheraner und Calvinisten, ja sofort alle andere Ketzer, was Orts und Nahmens dieselbe seyn mögen, von der Stadt gleich abzuschaffen und auf keine Weys gedulden”. Az 1723-iki országgyűlési határozat biztosítá ugyan Magyarországon a protestánsok polgári és vallási szabadságát; de ez a törvény az ellenreformáczió hatása alatt alig tudott érvényre emelkedni. Annál kevésbbé érvényesült a Temesi Bánságban, hol a magyar törvényeket semmibe se vették. A szigorú ellenőrzés ellenére a német telepítések kezdetén Württembergből, Hessenből és Nassauból néhány lutheránust is magával sodort a népáradat a Temesi Bánságba. De mihelyt fölfedezték őket, távozniok kellett. Így történt a verseczi, dentai és petrilovai protestánsokkal. Csak az 1734 okt. 20-án kelt „Resolutio Carolina secunda” megjelenése után kezdtek itt evangélikusok is települni.
A zsidó pária volt a Temesi Bánságban. De a zsidó pénzére és élelmességére szüksége volt az adminisztrácziónak. Tehát a Bánságban is épp úgy meghúzódtak a zsidók, mint Magyarországon a földesurak jószágain. Temesvár visszafoglalása után három zsidó felekezet volt itt: német zsidók, kik a külföldi német kolonistákkal jöttek be; spanyol zsidók, kiknek temesvári emléke a XVII. század elejéről való és a lengyel zsidók, szintén még a török hódoltságból maradtak vissza. A bánáti zsidóságnak Mercy idejében tulajdon bírájuk volt Temesvárott, ki két rabbinussal állott élén a zsidó hitéletnek. A Bánság egész területén akkor még csak 84 zsidó család találtatott. Számuk 1736 után kezdett szaporodni. Az adminisztráczió kötelezte őket türelmi és egyéb taksák fizetésére.
