Telepítések.
Telepítések.
De a legszélesebb alapokra fektetett kezdés is hiú erőlködés lett volna, ha a Temesi Bánság oly néptelen marad, a minőnek Mercy a törökök elvonulása után találta. A császári udvar politikája és a kamara haszonvágya a Temesi Bánságban csak úgy nyerhetett kielégítést, ha az okkupált tartomány pusztái mielőbb megelevenednek engedelmes adófizető alattvalókkal és ha mentől nagyobb számú munkásnép foglalja el a parlag földeket.
Már 1716-ban és a következő esztendőben jöttek a táborozó katonaság nyomában szomszédmegyei iparos családok és görög kereskedők. A rokkant vagy szabadságolt katonáknak Becskereken, Lippán, Fejértemplomban, Orsován, Karánsebesen és Lugoson jelölt ki Mercy alkalmas lakóhelyeket. De az ő kormányzatának rendes telepítései csak 1718-ban kezdődtek. Ekkor indult meg a Temesi Bánságban a külföldi németek első telepítése, mely 1724-ig folyt. Már a tizenhatéves háborúban osztrák államelv volt: németekkel népesíteni be a törököktől visszafoglalt területeket, nehogy magyar lakosság ülje meg azokat. Az első német birodalmi szállítmány 1718 tavaszán érkezett le Bécsen át. Nem tűnik ki, hányan voltak s mely községekben szállásolták el őket?
A passzaroviczi béke után már szélesebb mederben indult a németség telepítése. Mercy elnöki meghívásokkal édesgeté őket a bevándorlásra. A bécsi udvar pátensekkel s meghatalmazott ágensekkel hirdeté Németországban, hogy a bevándorlóknak kilátásuk lehet különféle szabadságokra és tehermentességekre. 1718 elején már lejött Bécsből egy csapat „császári iparos,” kiket a kerületek központi helyein, az illető kerület költségén helyeztek el. Ugyanaz évben Lugosra és Facsetre érkezett egy iparosszállítmány. Szomolnokról bányászokat küldtek. 1719 ápr. hóban Laibachból jöttek kőmívesek Oraviczára. Szeptemberben Tirolból küldött az udvari kamara bányászokat. 1721-ben az adminisztráczió számos telepest hozatott Neuburg és Marxheim vidékéről. Ezek nyomában 1722-ben bányászok, kerékgyártók, kovácslegények szállottak alá a Dunán. Különösen az 1723 évi 103. t.-czikk adott erős lökést a német fajnak az eddiginél nagyobb bevándorlásra. 1722–1723-ban Crausen Ferencz hivatalnokot küldé ki az adminisztráczió telepesek toborzására. A rajnai fejedelmeket a császár levélben kérte, hogy ne gördítsenek akadályokat a költözködők elé. Jött is akkor mintegy 600 család. Donauwörthből hajókon szállították őket a Bánátba. Ezeket Uj-Palánkán, Moldován, Fehértemplomban és Verseczen szállásolták el. De oly szegények voltak, hogy nemcsak vetőmagért, de élelemért is könyörögniök kellett az adminisztrácziónál. Mercy egy 1724-ben kelt levelében panaszolja, hogy a beköltözött német családok teljesen vagyontalanok, ,,meistens Bettler”. Azért az adminisztráczió számára külön utasítást készített: miképpen kell ezentúl a telepeseket fogadni, elhelyezni és miképpen kell velük bánni.
A német telepítés második időszaka 1724-ben kezdődött s 1727-ig tartott. Ez az időszak mind a jelentkező bevándorlók nagy mennyisége, mind a követett rend tekintetében felülmúlta az előbbenit. Csak éppen egy dologban volt azonos az előbbivel: most is szerencsét próbáló, vagyontalan kalandor nép, vagy a mint őket Mercy nevezé, gazdátlanul kóborló csőcselék vándorolt be a Bánátba. A bevándorlás valósággal levezető csatornája volt a külföldi békétlen, mukakerülő, veszedelmes népaljnak, mely terhére volt odakünn hazájának s melytől az államfők mielőbb szabadulni akartak. Az udv. kamara és a temesvári adminisztráczió megbízásából ez időszakban Falck János Ferencz, worms-herczegségi kormánytanácsos és törvényszéki ügyész vállalkozott a birodalmi kolonisták toborzására s ezt a hivatalát 1727-ig buzgón is teljesíté. Ügyes ágenseket tartott Lotharingiában, Elszászban, Hesszenben, Frankóniában, Bádenben, a Pfalzban és Felső-Bajorországban, kik bejárva a városokat és falvakat, dobszóval gyűjtötték a köznépet s pénzbeli előlegekkel és igéretekkel vették rá őket hazájuk elhagyására. Az a vidék ugyanis a XVII. század végén sokat szenvedett a francziáktól s a köznép félt, hogy újabb támadások érhetik. Azért mindenfelé egész sereg német iratkozott be bánáti kolonistának. Az adminisztráczió azáltal segíté a tömegek mozgósítását, hogy a már ittlevő telepesek közül többeket kiküldött előbbeni hazájukba, 351„zur Hereinbringung ihrer im Römischen Reich seienden Freunde”. A bevándorlók Bécsben bemutatkoztak s kaptak fejenként 1 frt 30 kr. útiköltséget. A Dunán szállították őket vitorlás hajókon Pancsovára.
Az 1727. után végbement telepítések a harmadik időszakba esnek. Ekkor már nagyon megcsappant a németség bevándorlása. A birodalmi tartományok elnéptelenedése gondolkodóba ejté a rajnai fejedelmeket. S minthogy alattvalóik kelletlen elemei jobbára már eltávoztak, korlátozni, sőt szigorúan tiltani kezdték a kivándorlást. A kik mégis lejöttek, az úti és élelmezési költségeken kívül kaptak házhelyet, szántóföldet, vetőmagot, szőlőt, legelőt és házépítésre való fát. Házaikat maguknak kellett építeniök. Vertföldből vagy vályogból építettek, ritkábban téglából. A fedél zsupszalmából, nádból, gyékényből, néha zsindelyből készült. Egészen új német község kevés épült Mercy alatt. Leginkább a meglevő régi falvakba, a szerb és oláh lakosságtól lehetőleg elkülönítve, telepítették a német jövevényeket. A Mercy korából való temesvármegyei német telepek ezek: A temesvári kerületben: Német-Szt.-Péter, Bruckenau, Gyarmatha, Temesvár, Német-Rékas, Freidorf, Új-Pécs, Kisbecskerek, Munár és Neudorf. A csákovai kerületben: Detta, Denta, Berekucza; Vojtek és Csákova. A verseczi kerületben: Német-Versecz, Cservenka, Kudricz, Lagerdorf, Bogsán és Dognácska. A pancsovai kerületben: Új- vagy Német-Pancsova, Plosicza, Deliblat. Az újpalánki kerületben: Új-Palánka, Diebicz, Radimna, Posezsena és Matkovitz, Moldova, Szakalovecz, Langenfeld, Rebenberg, Jaszovnik, Petrilova, Potok, Makovicz (Makovistye), Freudenthal, Häuerdorf, Russova, Salhausen, Weisskirchen (Fehértemplom), Óravicza, Lupkova, Majdán, Sahaja és Suchenthal. A lippai kerületben: Új-Arad, Lippa, Guttenbrunn.*
Lásd e helységnevek megmagyarosítását a m. kir. belügyminiszteriumtól 1910 okt. 23-án kiadott hivatalos jegyzékben.
Mercy kormányzatának két utolsó esztendejére esnek a bánáti olasz és spanyol telepítések. Ezeket Mercy részint a selyemhernyó tenyésztésére s a selyem-, posztó- és papirgyárak kiszolgálására, részint rizstermelésre és a kerti kultúra, művelésére használta. Az 1729–1723-as években számos olasz család jelentkezett De Jean adm. tanácsosnál, ki a Temesváron keletkezett új-gyártelepen, továbbá Freidorfon, Csákován, Jaszenován és Mercyfalván jelölt ki számukra szállásokat. A selyem- és rizstermelés igazgatására Rossi Kelemen mantuni apátot hívták meg. Az első spanyolokat Mercy Becskereken telepítette le.
Csanád vármegye Maroson túli részéből, Bácsbodrog vármegyéből, Szegedről és vidékéről, Békésből, Arad vármegyéből és Erdélyből mintegy 3000 magyar tért vissza régi otthonába, nevezetesen a Maros és Tisza balparti vidékére. Az alsódunai és marosi részeken szétoszlott szerb nemzeti polgárhad 4200 családfőből állott, a mit mintegy 16.000 lélekre tehetünk. A bányászatnál, erdészetnél, a hámorokban és hutákban alkalmazott munkásokat körülbelül 5000 lélekre téve, Mercy kormányzata alatt a települt összes bánsági lakosság száma 30–35 ezer lélekre tehető.
