Kolosvár, nov. 5-ikén.
Kolosvár, nov. 5-ikén.
Városunk ótalmi bizottmánya tegnapelőttről azon örvendetes falívekkel lepé meg közönségünket, mikép a vitéz székely atyafiak Urbán táborát három csatában megvervén, visszavonulásra kényszeríték. Mikor, s hol történtek az eredménydús összecsapások? hallgat felőle az irás. Kolosvár s Kolosmegye vegyes ótalmi bizottmánya legközelebbről az iránt intéz fölszólítást a nagy közönséghez, mikép Kolosvártt állodalmi költségen, a bekövetkezhető szükségek megelőzésc végett, gabona-raktárak intéztetvén fölállíttatni: a terméktulajdonosok mielőbb nyilatkozzanak főbíránk Groisz Gusztáv előtt az iránt: minemű és mennyi gabonát, milly árban, minő föltételek mellett és mikorra ajánlkoznának beszolgáltatni? Egyszersmind felkéretnek azok is, kik alkura lépni nem kivánnának, hogy amennyiben csak eszközölhetik, minél több élelmiszereket szállítsanak városunkba, mi által terményeiket bátorságba is helyezik, s vevőkről is biztosíttatnak. Meggondolva, hogy a felszabadított urbéresek nagy része ezen erdélyi kerületben jóformán elhanyagolták szabad földeik művelését: ennél kor- és czélszerűbb intézkedést tenni nem lehetett volna. Tegnap nemzetőrségünk vadászcsapata gyakorlatra összegyülvén, helyettes kapitányunk a hadrendbe állított század előtt azon váratlan előerjesztést tette, mikép közelebbről „egy az egész vadászcsapatunkat meggyalázó rágalomczikk” közöltetett Kossuth lapjában, s erre felolvastatá e lapok 103. számában kijött tudósításom azon részét, melly az october 20-ikai vak lármát tárgyazza. Fenesán bajtárs legottan előlépvén, e rögtönzött tribunál* előtt sérelmét abban adá fel, hogy e czikkben a kérdéses vak lárma indítójaként ő neveztetik meg, holott P. Jancsi volt (nem ismerem!), ki az alaptalan hirt tele torokkal kürtölé, mig ő – ellenkezőleg – épen azt kiáltotta le az őrtoronyról, hogy sehol sem látja az ellenséges oláh tábort közelíteni. Erre a h. kapitány nyilatkozatra szólítván, nyílt arczczal kijelentettem, s itten is tartózkodás nélkül kijelentem, hogy, mennyiben F. urat azon czikkben ex incidenti érintém: közbeszéd után évintém a nélkül, hogy törvényes nyomozást tétettem volna e mellékes pont valódisága* felől; ha azonban másként áll a dolog: készen állok a hibás adat utáni közlést kiigazítni, tiltakozván addig is annak „rágalommá” bérmáltatása ellen, s határozottan ellene mondván azon méltatlan gyanúsításnak, mintha csapatunkat meggyalázó irány legtávolabbról is foglaltatnék sajtópörbe illy módon fogott czikkemben.” E nyilatkozatom után bajtársaim, tán egy hangot kivéve, kijelenték, mikép czikkem által századunkat megsértettnek épen nem látják. Állhatatosan hiszem, mikép elfogulatlan olvasóim sem láttak biz abban semmi ollyan szándékot. F. urra vonatkozott fölebbi nyilatkozatomhoz tehát nyugodt lélekkel ragaszkodva, felvilágosítását készséggel fogadom el s közlöm, örűlvén, ha lapirói hivatásom szerint egy fölmerült balvélemény kitisztítására alkalmat nyujthatok.* – Krizbai Miklós.
Mi volt ez? esküdtszéki ülés, hadi törvényszék vagy micsoda? K. M.
Furcsa fogalma van némelly uraknak a journalista kötelességeiről! K. M.
Különös tünemény és én arra nem tudok más nemzeteknél példát, hogy az emberek olly felette érzékenyek volnának a sajtó megrovásai ellen, mint honunkban. A legkisebb szó olly méregre lobbant némelly embert, hogy legalább is összezúzni kivánná a kezet, melly ellen írt. Uraim, sértést nem igen bír valaki magán, s ha sértésért felszólaltok, helyes, de minden kicsinségért feljajdúlni felette gyermekes dolog. Ha ettől el nem szokunk, a hirlapokat merő haszontalan vita mezejévé teszszük, s ez által ízetlenné és végtére magát a hirlapirást lehetetlenné. – A szerk.
